Két kerékpáros fiatal egy Madarasi Hargitán rendezett sítáborban eldönti egy-egy pohár pálinka mellett, hogy nyáron együtt bicikliznek el Barótról Budapestre. A sepsiszentgyörgyi Baconi Botond és baróti barátja, Bende Márk a 700 kilométeres távot hat napra tervezi, július 30-i indulással. Botond jelenleg Kolozsváron építészmérnöknek tanul, Márk fogtechnikusként dolgozik baróti székhelyű laborjukban. Mindennapjaikban a kerékpárok már gyermekkoruk óta meghatározó szerepet játszanak.
Boti elmondása szerint mindig is vágyott egy hosszabb túra teljesítésére, azonban csak itt, országon belül, a határon kívülre nem tervezett. Márk megismerése és barátságuk új lehetőségek elé állította, mint ez a budapesti túra is. A hónapokig tartó tervezés után már csak egy időpontot kellett leszögezniük.
Amikor eljött az indulás előtti nap, mindketten feszültek, ingerültek voltak az izgalomtól s a félelemtől, mit felejtenek otthon, mi nem alakul úgy, ahogy kellene. Július 30-án reggel nyolckor útnak indultak. Az első napon egy kis kitérővel 140 kilométert tettek meg Ákosfalváig, ahol Ákos, Boti barátja várta őket otthonukban.
Másnap Kolozsvár irányába indultak, ami aznapra 130 kilométert jelentett. Boti elmondása szerint a szerpentinek, emelkedők keményen megdolgozták őket, de a látvány kárpótolta ezt. A Kolozsvár táblát meglátva, kissé elérzékenyült, mivel nagy célja volt kerékpárral eljutni az egyetemi városba. Végül Márk erdővidéki barátjánál szálltak meg a második nap éjszakáján.
Harmadnap Sonkolyos volt a cél, ahova már délután megérkeztek, így bőven jutott idő a pihenésre. Ez volt az első nap, amikor a szálláshelyet a kemping és a sátruk jelentette. A Nagy Magyar-barlang szájánál táboroztak le, reggel kipihenve indultak útnak.
A következő napon Nagyvárad, majd a határátlépés után Berettyóújfalu várt rájuk. Botinak felejthetetlen élményt jelentett kerékpáron átkelni a határon, azonban az igazi impulzusok még csak ezután következtek. Berettyóújfaluba érve szállás után kutattak, azonban nem jártak sikerrel, nem volt sem kiadó ház, sem panzió. Az utcákat járva szembetalálkoztak két kerékpárossal, később kiderült, hogy egyikük a helyi rendőrfőnök volt. Miután a fiatalok elmesélték röviden, honnan jöttek s mire lenne szükségük, a helyiek rögtön telefonálásba kezdtek, majd János telkére irányították őket. Az ő neve azért lett fontos a fiúk számára, mert elmondásuk szerint egy életre szóló barátság köttetett köztük aznap este. Az ő telkén táborozhattak, egy épület mellett, ahol saját konyhájuk és fürdőszobájuk is volt. Az éjszakába nyúló beszélgetés után Jánosék másnap reggelivel várták a fiúkat, annyira jól érezték magukat, hogy a korai indulás helyett csak délben tudtak kerékpárra ülni. A házigazda szavaival élve: „Ennek a helynek van egy vonzásköre, csak a jó embereket hozza ide, ezért most már ti is a család része vagytok.” Márk és Boti elmondása szerint is ez volt az útjuk legemlékezetesebb pontja.
A következő napra Szolnokot vették célba, viszont a késői indulás s a nagy meleg már megterhelő volt a fiúknak, ezért csak 93 kilométert tettek meg Kenderesig. Itt ismét a szálláskeresés következett, eleinte kevés sikerrel. Végül egy nő segített, aki a helyi rendőrségnél dolgozik. Telefonálás után a helyszínre érkezett a helyi polgármester asszony és a férje. Így történt, hogy a bringás fiúk az elöljáró háza felé vették az irányt, rendőri kísérettel, mivel ott volt a következő szálláshely. A polgármester asszony és férje szintén elvárásokon felüli kedvességet tanúsított a fiúk iránt.
Az idegen emberek melegszívűségén megilletődve, másnap Budapestre indultak, amely egyben az utolsó napot jelentette a túrából, 146 km-t kellett tekerniük. A fővárosba vezető útszakaszon egy utolsó hajrába kezdtek, az első út melletti Budapest tábla csak tovább fokozta motivációjukat. Végül sikeresen elérték céljukat, a Parlament elé érkezve kiültek a Duna partjára, ahogy eltervezték. Az elmúlt napok fáradalmai, kihívásai, de leginkább pozitív élményei után a megérkezés öröme igazi katarzis volt számukra.
Budapesten Márk nagybátyja s az ő családja várta őket, onnan mentek Kerepesre, ahol a hétvégét töltötték. Előkerültek ismét a kerékpárok, a fiúk tekertek még a fővárosban, megnézték a főbb látványosságokat.
Az útjuk során Jánostól útravalóként kaptak egy kis üveg pálinkát, így a hagyományaikhoz híven azzal koccintották el kettőjük következő bringás túráját. Pihenés után vonattal indultak haza, tele élményekkel és tapasztalatokkal, s ezek után úgy látják, mindent véghez lehet vinni, csak hinni kell benne és el kell indulni az úton.
Balázs Tamás
