Mégis találtak dróndarabokat román területen

2023. szeptember 7., csütörtök, Belföld

Tegnapra virradó éjszaka a katonák olyan törmelékeket találtak a Duna-parton, az ukrán határ szomszédságában, amelyek akár egy drón darabajai is lehetnek – erősítette meg tegnap Angel Tilvar védelmi miniszter. Bejelentésére reagálva Klaus Iohannis államfő sürgős, szakszerű vizsgálatot kért az ügyben.

  • Fotó: Facebook / Ministerul Apararii Nationale, Romania
    Fotó: Facebook / Ministerul Apararii Nationale, Romania

A tárca vezetője a vezérkari főnökkel és a légierő parancsnokával együtt látogatott a Duna-deltát magában foglaló Tulcea megyébe, azokba a térségekbe, amelyek az Oroszország által rendszeresen bombázott ukrán folyami kikötők közelében vannak.

A védelmi minisztérium (MAPN) által kirendelt csapatok az ukrán Izmail folyami kikötővárossal szemben található romániai Plauru falu téréségében, a parttól száz méternyire, sűrű növényzet között találták meg a dróndaraboknak tűnő tárgyakat, amelyeket laboratóriumi vizsgálatnak vetnek alá, hogy megállapítsák eredetüket és azt, hogy mikor kerültek oda – közölte Constantin Spinu, a MAPN szóvivője.

A MAPN tegnapi bejelentésére reagálva Klaus Iohannis államfő azt mondta: sürgős, szakszerű vizsgálatot kért az ügyben, tisztázandó a megtalált darabok eredetét és azt, hogy azok mikor, hogyan és milyen körülmények között kerültek Románia területére. „Ha beigazolódik, hogy orosz drón darabjait találták meg román területen, az a NATO-szövetséges Románia területi épségének és szuverenitásának súlyos megsértését jelenti, és teljességgel elfogadhatatlan” – szögezte le Iohannis.

Hozzátette: az ukrán civil infrastruktúra elleni támadások „háborús bűncselekmények”, amelyek a román határ közvetlen közelében történnek. „Mi azonban készenlétben állunk, állandó kapcsolatban a többi NATO-szövetségessel. Ismétlem: a NATO keretében Románia roppant erős, történelme legerősebb biztonsági garanciáival rendelkezik” – hangoztatta a román elnök.

Klaus Iohannis elnök kedden még cáfolta, hogy román területre estek volna a Duna-parti ukrán kikötőket támadó orosz drónok vagy azok darabjai, holott Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter azt állította, hogy Kijev fényképfelvétellel is tudja bizonyítani, hogy az orosz drónok román területet is megtámadtak egy vasárnap éjszakai légicsapásban.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 806
szavazógép
2023-09-07: Belföld - :

RMDSZ: Fókuszban az önkormányzatok

Miután a tavaszi ülésszak végén a szociáldemokrata és nemzeti liberális párt kiszorította az RMDSZ-t a kormányból, az új, ellenzéki politikai helyzethez igazodva az RMDSZ képviselői és szenátorai együttes frakcióülésen határozták meg a parlamenti csoport jogalkotási irányát – tudósít tegnapi közleményében a szövetség. Az őszi törvényhozási ciklusban az RMDSZ parlamenti csoportja az önkormányzatok támogatását helyezi középpontba a kormány által javasolt megszorító intézkedések tükrében.
2023-09-07: Belföld - :

A magyar nyelvű oktatás identitásmegőrző ereje

A magyar nyelvű oktatásnak nemcsak identitásmegőrző ereje van, hanem gyakorlati haszna is, hiszen a gyermekek sokkal könnyebben sajátítják el a szellemi fejlődésükhöz szükséges tudást az anyanyelvükön gondolkodva és tanulva – hangoztatta Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára tegnap Csíkszeredában.