Harmincegy fiatal a hajnali ébresztő, gyors reggelizés, majd eligazítás után, dacolva az olykor extrém időjárási körülményekkel, szívvel-lélekkel vágott neki mindennap a feladatoknak: több tíz méter fát vágtak fel, hasogattak és helyeztek száraz, fedett, biztonságos helyre, takarítottak, kaszáltak, terepet rendeztek, kerítést csiszoltak, festettek idős vagy beteg, rászoruló embereknél, családoknál, egyházi ingatlanoknál. A segítő munkálatok mellett egy csapat a helyi roma telep egy részét látogatta meg, felkeresve és megajándékozva egy-egy jelképes tartós élelmiszercsomaggal tizenegy sokgyermekes roma családot a helyi vajda vezetésével, aki összehívta a családokat egy-egy megállónál, s beszámolt a közösség életéről, helyzetéről is. Különleges volt számunkra tapasztalni, látni azt, hogy a vajdának mint vezetőnek milyen nagy tekintélye van ebben a közösségben, és hogy név és személy szerint ismeri az ott élők számottevő részét.

Az idei alkalomnak volt egy igen különleges, érdekes arca, a baróti gyermekotthonban végzett szolgálat, amikor is négy tehetséges fiatal az intézmény termeinek a falain levő mesefigurákat restaurálta, javította, kiegészítette, helyenként pedig újakat festett az ott otthonra talált gyermekek nagy-nagy örömére.

A meghitt táborzáró istentiszteletünknek idén is a baróti unitárius templom adott helyet, Biró Attila esperes szolgálatával, aki megköszönte a fiatal önkénteseknek ezt az emberfeletti szolgálatot, kiemelve azt, hogy az ezzel a segítéssel, megkereséssel, szolgálattal az idős, magányos emberek is újra értékesnek és fontosnak tudhatják magukat, hiszen íme, a fiatalok bekopognak és megkérdezik: „Miben segíthetünk?!” Nincsenek elfelejtve, félretéve... mert figyelnek rájuk, gondoskodnak róluk. Minden ember, élet érték, és akkor a legértékesebb, ha Istenhez, a mi teremtőnkhöz kapcsoljuk. Legyen áldás minden ilyen szolgálaton.

A záró este meghívott vendége volt Barót város polgármestere, Benedek-Huszár János, aki szintén köszöntötte a fiatalokat, hálásan megköszönte a szolgálatot, és örömmel látta, hogy újra él az egymást segítő kalákaszellem, a közért való cselekvés, a közös ügy, egymás terhének felvállalása, elhordozása. A jót is tanulni kell, mint minden mást, ezek a táborok pedig kitűnő alkalmak erre és a közösség erejének felmutatására.

Mielőtt elbúcsúztunk volna, feltettük a kérdést egymásnak: hogy telt? S bár testben meglehetősen megfáradva, de mégis feltöltött, felüdült lélekkel a válasz egyöntetű volt: „Jól! Csak rövid volt... még maradtunk volna.”

Hisszük azt, hogy ez a legőszintébb és legegyszerűbb megfogalmazása annak, hogy érdemes volt. Hálásak vagyunk az önkénteseknek, hogy annyiféle-fajta kikapcsoló rendezvény és kínálat közül a szeretetszolgálatot választották, ami bekapcsol egy olyan világba, amelyben azáltal gazdagodsz, hogy adsz a legértékesebből, azaz önmagadból, idődből, erődből. Bár a kaláka mint fogalom eredetileg kölcsönmunkát jelent, de mi mindig a szívesség oldaláról közelítünk a kérdéshez. A mi fizetségünk a közös öröm, az újratalálkozás, az együttlét öröme, az új barátságok szövésének az ajándéka, hiszen a régebbi kalákások szinte már családtagokként vesznek részt évről évre ezeken az alkalmakon, az újak pedig úgy mennek haza, mintha már ezer éve ismertük volna egymást, mert a közös látás, gondolkodás rövid idő alatt egymásra hangol, és egy ritmusra lüktet bennünk az egymásra találás jóleső érzése, hogy egyikünk sem idegen, s bár rendkívül sokszínű a társaság, mégis egyek tudunk lenni. Természetesen ebből adódóan a fáradtságlevezető, vidám hangulatú esték sem maradnak el.

Köszönjük támogatóinknak, hogy idén is fontosnak tartották a szeretetszolgálatot. Köszönjük a magyar kormánynak, Kovászna Megye Tanácsának, Barót Város Önkormányzatának, a Gondviselés Segélyszervezet anyaszervezetének, a Brassói Fiókszervezetnek, a baróti Derzs Panziónak, a baróti Pub vendéglőnek, a szentivánlaborfalvi ETIOR Pékségnek és nem utolsósorban minden önkéntesünknek!

Isten áldása legyen mindannyiuk életén, szolgálatán!

Buzogány-Csoma István és Pájer György Szabolcs területi munkatársak, Barót – Szentivánlaborfalva