Évadok elején általában arra is figyelmet fordít a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, hogy új mecénásokat toborozzon, tágítsa támogatói körét, ami idén sincs másképp, annál is inkább, mert a kormány alakulóban lévő költségcsökkentő tervei sötét fellegekként tornyosulnak az ország kulturális intézményei fölé. A színház jelenlegi anyagi helyzetéről Pál-Ferenczi Gyöngyi megbízott igazgatót kérdezzük, aki éppen egy éve vette át az intézmény irányítását.
– Átlagban öt lejjel drágultak a színházjegyek. Miért?
– Elsősorban a megemelkedett költségeink miatt, az utóbbi időszak drágulási hulláma a színházat is nehéz helyzetbe hozta. Teljes bizonytalansággal kezdjük az évadot, csak reménykedni tudunk, hogy a kitűzött terveinket meg tudjuk valósítani. Ez elsősorban a most alakuló, sokat vitatott kormányrendelettől függ.
– Visszaesett-e a mecénások száma a válság miatt, milyen velük a kapcsolat?
– Miután ideiglenesen átvettem az intézmény irányítását, örömmel tapasztaltam, hogy komoly mecénási köre van a színháznak, sokan nagyon régóta támogatnak bennünket. Örülök és megtisztelőnek érzem, hogy ebben a zűrzavaros világban is vannak, akik szívügyüknek érzik a kultúra támogatását, ezért tavaly decemberben meghívtuk egy közös koccintásra a mecénásainkat, hogy a személyes találkozás által erősíthessük velük a kapcsolatunkat. Továbbá fontosnak érezzük kitágítani ezt a kört, az anyagilag megerősödött háromszéki fiataloknak és középkorosztálynak is szeretnénk felajánlani ezt a támogatási lehetőséget.
– Csak cégvezetőknek szól a Mecénás-bérlet?
– Egyáltalán nem. Lehet, hogy erre gondolnak az emberek a mecenatúra hallatán, de úgy gondolom, hogy akár egy jobban kereső átlagpolgár is megengedheti magának ezt a bérletet, ha az évad minden előadását meg szeretné nézni. Hisz a szilveszter esti Chicago című musical-előadásunk például 120 és 100 lejbe kerül a helyek függvényében, a Mecénás-bérlet pedig, mely minden produkciót, az M Studio Mozgásszínház és a Cimborák Bábszínház előadásait is magában foglalja, 650 lej. Ezenkívül a színházunk közönségszervezői gondoskodnak arról, hogy minden mecénás ott lehessen a bemutatón, és ha netán mégsem tud részt venni azon, akkor bármelyik általa választott előadást megnézheti bármikor.
– Csak Mecénás-bérletvásárlással lehet támogatni a színházat?
– Nem, erre más lehetőség is van. Tavaly szembesültem azzal, hogy a színházat támogató alapítvány tulajdonában lévő színészlakások lakhatatlanná váltak, szivárgott a víz, nem volt fűtés, a falak penészedtek, ki kellett költöztetnünk onnan a színészeket. Mivel az alapítványnak nem volt pénze a felújításra, felmerült az egyik lakás eladása. Az volt az ötlet, hogy az árából vásárolunk egy garzont, a megmaradt pénzből pedig felújítjuk a másik lakást. Ez lett volna a legkézenfekvőbb megoldás, de én szeretek szembenézni a lehetetlennel, ezért úgy döntöttem, megpróbálok támogatást szerezni építkezési cégektől: anyagot és munkaerőt. Meglepően pozitív lett a tapasztalatunk. Szőcs Gyula, a Conico vezetője nagy lendülettel az ügy mellé állt, ugyanúgy, mint az Arix, Orex és Depo építkezési lerakatok, vagy a Horváth Szerviz. A lakások felújításában köszönettel tartozom továbbá Füstös Imrének és Miklós Ervinnek is. A színészlakások mellett a színház előcsarnokának és ruhatárának felújítása is meg tudott történni ugyancsak a Conico, valamint Magyari Ferenc és Ördög Gábor támogatásával. Egy társalgót is létrehoztunk ebben a térben, ahol a tavalyi évad legrangosabb eseménye, a Reflex5 Fesztivál közönségtalálkozói zajlottak. Mindnyájuknak rendkívül hálás vagyok a támogatásért.
– Ha már a Reflexnél tartunk: milyen kilátások vannak a harmadik modulra?
– A fesztivál harmadik moduljának a létrejötte sajnos még kétséges, anyagi és technikai okok miatt is. Több előadás meghívása is felmerült, és amiről jelenleg folynak a tárgyalások, annak a helyszíne a Sepsi Aréna lenne, és egy tíztonnás díszletet elbíró forgószínpadot próbálunk bérelni hozzá. Egyelőre tehát nem tudok konkrét információkkal szolgálni az őszi modulról. Természetesen anyagi vonzatai is vannak a szervezőmunkának, további támogatásokra is szükség volna ahhoz, hogy a rendezvény rangjához méltó eseménnyel zárhassuk az idei Reflex Fesztivált.
– Az egyik korábbi tanácsülésen megfogalmazódott az az igény, hogy több vendégjátékot szervezzen a színház. Ilyen szempontból mire számíthatunk az új évadban?
– Fontos számomra, hogy szembenézzünk a saját hiányosságainkkal, de nem érzem indokoltnak ezt a felvetést a színház duplán jubileumi évadának ünnepségsorozata után, amikor két Reflex modul, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem miniévada, valamint a szatmári és a csíkszeredai társulat egy-egy fontos előadása is bemutatásra került nálunk, utóbbi a Szent György Napok keretében.
Mindig is fontos volt számunkra, hogy más társulatok előadásait vendégül láthassuk, hiszen kíváncsiak vagyunk arra, hogy kollégáink hol tartanak szakmailag, mit gondolnak egyáltalán a világról. Csereelőadások ügyében most is tárgyalásban vagyunk a marosvásárhelyi és a csíkszeredai színházzal. A vendégtársulatok utaztatása, elszállásolása, étkeztetése komoly anyagi kihívás számunkra, de ez általános jelenség, más erdélyi színházaknál is ugyanez a helyzet.
Tudom, hogy manapság az a divat a marketingben, hogy mennyiségben mérjük a tevékenységünket, de én sajnos ezzel nem tudok azonosulni, és óhatatlanul eszembe jut Pilinszky önvallomásnak is beillő gondolata: „Nem az a fontos, hogy a madár hányszor csap a szárnyával, hanem hogy íveljen”. A művészi minőséget nem lehet mennyiségben mérni. Ez színészként is mindig irányadója volt az életemnek, és intézményvezetőként is igyekszem ehhez tartani magam.
