A méltó és igazságos szófordulatot jól ismerjük a szentmise szövegéből. Most egy élethelyzet megvilágítása érdekében használom én is, profánabb értelemben, és nem azért, hogy egy politikust isteni szintre emeljek. Ezt, úgy vélem, szükséges elmondani az esetleges félremagyarázásokat megelőzendő.
Mert a következőkben Magyarország miniszterelnökéről (is) fogok beszélni. Róla, aki egyre inkább nemcsak európai, de világtényező is kezd lenni életünkben, lásd a minapi Tucker Carlson készítette interjút, amelynek nézettsége rekordokat döntöget. Miért? Mert sajnos egyre ritkább a mai politikában, hogy valaki néven nevezi a dolgokat, nyíltan, köntörfalazás nélkül beszél hagymázas gőzökkel teli mindennapjainkról úgy, hogy közben megoldást is kínál. Közben meg tudja, milyen kis nemzet és még kisebb ország vagyunk, ám ezt a tényt nem a Kovács László-i „merjünk kicsik lenni” értelemben használja, hanem a régi magyar „kicsi a bors, de erős” szólásnak megfelelően. Közben meg végig érezhetően istenhívő és keresztény marad, sőt, e „jellemvonásunk” mundérjának becsületét védi derekasan. S de jó, hogy így nyilvánulnak meg más vezetőink közül is sokan, lásd a köztársasági elnök asszonyt vagy a Magyar Országgyűlés elnökét.
És itt érünk el a címbéli felvetéshez. Mert méltó és igazságos az az elismerés, ami mindezért az állam és a nemzet egyes számú vezetőjét övezi. De – kérdezem – arányos-e ehhez annak a munkának a nagysága és minősége, amit a hátországa végez? A hátország alatt pedig a külképviseletektől az itthoni vezetőkön túl saját magunkat is értem. Azaz nézői vagy cselekvő résztvevői vagyunk-e korunk forrongó történelmének? A szekéren ülünk, szidjuk a kocsist meg a lovakat, vagy toljuk, húzzuk azt a legjobb tudásunknak, erőnknek megfelelően? Legalább itthon megpihenhet-e a miniszterelnök annak tudatában, hogy biztonságos háttere van? Szolgál-e a miniszter vagy uralkodik? Megéli a hitét a spirituális hátteret biztosítani szegődött, vagy fröccsözik, azaz bort iszik és vizet prédikál? S mi, a kisemberek, itt, helyben példaértékűen cselekszünk-e mindennap?
Súlyos kérdések. Ám az egész csak így működik. Arányosan. Hogy ettől még messze vagyunk, az biztos. De valami elkezdődött. Mert lassan „teuton és labanc” utcák vannak a Balaton környékén. Azaz német, osztrák és más nyugat-európai nyugdíjasok települnek hozzánk, mert itt béke és biztonság van, mert itt meg tudnak élni nyugdíjukból, mert itt még rendeltetésüknek megfelelően használják a templomokat. Vagy most épp aktuálisan megtartják rangos felminősítésünket az erre szakosodott nemzetközi cégek.
A méltó és igazságos rendben tehát. Az arányosságra meg mint szemünk fényére nekünk kell vigyáznunk. Szóval, cselekedettel és mulasztás nélkül.
Borítókép: Facebook / Orbán Viktor