KovásznaMerítsünk erőt, bátorságot a múltból

2023. október 9., hétfő, Közélet

Az RMDSZ helyi szervezete a belvárosi református templom kertjében, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kopjafás emlékművénél tartott megemlékezést október 6-án, a 13 aradi vértanú kivégzésének emléknapján.

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

A megemlékezésen nagyon kevesen vettek részt. Azt lehet mondani, hogy a szervezők, szónokok és a koszorúkat elhelyező személyek, illetve a közreműködő cserkészek, a férfidalárda és a Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad előadóin kívül gyakorlatilag alig tucatnyi kovásznai magyarnak volt szívügye fejet hajtani az aradi vértanúk emléke előtt.

Október 6. nem ünnep, hanem nemzeti gyásznap, mondta beszédében Jakab István Barna, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke. „Nem ünnepelünk, hanem azokra emlékezünk, akik életüket adták a szabadságért és hittek a hazában. Felidézzük tetteiket, kitartásukat és hitüket. Meghaltak, áldozatot hoztak a szent világszabadságért, és példát mutattak hazaszeretetből, összefogásból és az igaz ügybe vetett hitről. Tőlük merítsünk erőt, bátorságot, hiszen bár nem vagyunk háborúban, mégis nap mint nap sokszor aprónak tűnő események késztetnek arra, hogy harcoljunk és higgyünk az igazságban. Háromszéken a jelképeink szabad használatáért kell küzdeni. Úgy gondolom: mindegy, hogy hol vagy hogyan folyik a harc, de közösen kell harcolnunk, hiszen összeköt a hazaszeretet. Harcoljunk tehát szabadságunkért, tanúsítsunk összefogást, vegyünk példát őseinkről, adjunk bátorságot a jövő nemzedékének, hiszen egy erős magyar közösséggel Háromszék több és gazdagabb lesz” – hangsúlyozta az alelnök.

Orbán Judit, a Kovászna-Vajnafalva Református Egyházközség lelkésze az aradi vértanúkat elítélő hadbíróság gyilkosainak profilját vázolta fel az ötvennyolcadik zsoltár segítségével. Mint mondta, a kegyetlenség legmagasabb szintje tükröződik ebben a döntésben.

A felszólalások sorát Mátyás Károly római katolikus plébános zárta, aki úgy fogalmazott: „Arra a tragikus őszre emlékezünk, amikor százhetvennégy évvel ezelőtt vérbe fojtották a magyar szabadság küzdelmét, és kivégezték Aradon a hősöket. Azokat a kiváló elméket, akik életüket áldozták a magyar nemzetért, az európai szabadságért. Legyünk méltók hozzájuk, szürke hétköznapjaink során is merítsünk erőt az aradi vértanúk példáján, hogy bátor határozottsággal és küzdelemmel kiállhassunk jogainkért, értékeinkért magyarságunkért.”

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 335
szavazógép
2023-10-09: Máról holnapra - Farcádi Botond:

Lángba borult Közel-Kelet

Veszélyesebb hely lett a világ szombat reggelre virradóra. A Hamasz palesztin terrorszervezet hatalmas rakétatámadást indított Izrael ellen, fegyvereseik behatoltak a zsidó állam területére, számos településen tüzet nyitottak az utcán, katonákat, de rengeteg civilt is túszul ejtettek.
2023-10-09: Közélet - Bartos Lóránt:

Emlékezés a Nagy Mózes Főgimnáziumban (Aradi vértanúk)

Az előző évek szokását folytatva, október 6-án a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Főgimnáziumban is megemlékeztek az aradi vértanúkról. A kantai iskola némiképp kötődik is a gyászos eseményhez: a kivégzett tábornokok gyóntatópapja, Sujánszky György Euszták minorita szerzetes a kézdivásárhelyi oktatási intézményben is tanított.