Az előző évek szokását folytatva, október 6-án a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Főgimnáziumban is megemlékeztek az aradi vértanúkról. A kantai iskola némiképp kötődik is a gyászos eseményhez: a kivégzett tábornokok gyóntatópapja, Sujánszky György Euszták minorita szerzetes a kézdivásárhelyi oktatási intézményben is tanított.
A délelőtt folyamán a Csiha Kálmán Református Kollégium diákjai emlékeztek az évfordulóról a tanintézmény tornatermében, a Rancz-Gyárfás Zsuzsanna tanárnő által összeállított műsort az iskola IX. B osztálya adta elő.
A kantai főgimnázium udvarán 14 órakor kezdődött a megemlékezés, a diákok verses-zenés és táncos műsorral rótták le kegyeletüket a vértanúk előtt. A Rancz Teréz tanárnő által összeállított műsorban csak a diákok vettek részt: semmiféle beszéd nem hangzott el kívülállók részéről. A diákok a szabadságharcosok bőrébe „bújtak”, megszemélyesítették a 13 tábornokot, így tolmácsolták azok utókornak szánt gondolatait.
Az esemény végén elhelyezték az emlékezés koszorúit a Vetró András által készített, a tornaterem falán található plakettek alatt, a diákok mécseseket gyújtottak, majd a magyarság nemzeti imáinak eléneklésével ért véget a megemlékezés.