„A nyolcvanas évek közepe óta foglalkoztat az Erdélyben született magyar irodalom, sőt, irodalomtörténészi, kritikusi tevékenységem során megkülönböztetett figyelemben részesítettem az elmúlt évtizedek erdélyi magyar irodalmát” – hangsúlyozza Szerelmem, Erdély című legutóbbi könyvében Elek Tibor békéscsabai irodalomtörténész. E témakört is részletezték azon a hétfői sepsiszentgyörgyi találkozón, amelyen feleségével, Farkas-Wellmann Éva költővel a Bárka című irodalmi folyóiratról, illetve köteteikről beszéltek.
A Bod Péter Megyei Könyvtár olvasótermében hétfőn este tartott találkozón Szonda Szabolcs könyvtárigazgató visszatérő vendégekként köszöntötte a békéscsabai, irodalomért és irodalomban élő házaspárt, kiemelve, hogy szakmailag is ugyanabban a bárkában eveznek. Elek Tibor József Attila-díjas irodalomtörténész és kritikus, a Bárka folyóirat főszerkesztője, illetve a Gyulai Várszínház igazgatója, míg a marosvásárhelyi származású Farkas-Wellmann Éva József Attila-díjas költő, a Bárka főszerkesztő-helyettese, a lap online kiadásának szerkesztője.
Az 1993-ban alapított, kéthavonta Békéscsabán megjelenő Bárka folyóiratról, illetve online változatáról Elek Tibor szólt, aki 1997 óta a lap munkatársa. Megjegyezte, főként irodalmat közölnek, de helyet kapnak társadalomtudományi és művészeti, színházi tematikájú írások is, minden számukat egy kézírásos verssel indítják. „Összmagyar irodalomban és kultúrában gondolkodunk, ami már a kilencvenes évek végén azt jelentette, hogy nem különböztetjük meg a magyarországi és a határon túli magyar kultúrát, irodalmat, művészetet; származástól, lakhelytől, különböző irányzatokhoz való tartozástól függetlenül közöljük az élvonalbeli szerzőket és szövegeiket” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy legtöbb szerzőjük erdélyi, de felkarolják a Délkelet-Alföld alkotóit is, nagy hangsúlyt fektetnek a fiatal írókra is.
Mivel „az irodalmi vizeken a bárka elég lassú jármű”, 2007-ben létrehozták a lap internetes változatát, a Bárkaonline irodalmi és művészeti portált (barkaonline.hu). Ennek szerkesztője, Farkas-Wellmann Éva elmondta, a nyomtatott változat anyagai is felkerülnek a portálra a megjelenést követő két hónap során, viszont rovataikban gyorsan kell reagálniuk a kulturális fejleményekre. Mások mellett gyermekirodalommal, olvasónaplóval, videóinterjúkkal egészítik ki a nyomtatott változatot, s mint fogalmazott, a mai világban annyira „elitizálódott” a nyomtatott változat, hogy hamarosan kiváltsággá válik, ha valaki nyomtatott folyóiratot olvas, ez támogatás nélkül nem működik. Éppen ezért, magyarázta, fontosabb figyelembe venni azt a szempontot, hogy a szöveg jusson el az olvasóhoz.
A két szerző egymást kérdezte, s mint fogalmaztak, eddig még nem voltak ilyen helyzetben. Farkas-Wellmann Éva szólt legutóbbi könyveiről – a Parancsolatok és Magaddá rendeződni című verseskötetek –, illetve felolvasott verseiből. Szólt sepsiszentgyörgyi, számára fontos kötődéseiről is, ugyanis ez a város volt az első, ahova a szülei nélkül utazhatott el, illetve legelső versét is egy itteni élménye ihlette.
Elek Tibor már középiskolásként kezdett ismerkedni az erdélyi írókkal – mint felidézte, egy hetvenes években készült felmérés szerint a magyarországi diákok többsége akkoriban nem tudta, hogy Magyarország határain túl is élnek magyar emberek –, majd debreceni bölcsészhallgatóként, Görömbei András professzor irányításával még inkább elmélyült e témakörben. Méltánytalannak, igazságtalannak érezte ugyanis azt, hogy a Magyarország határain kívül alkotók, irodalmárok bármennyire is tehetségesek, bármilyen értéket hoznak létre, Magyarországon nem ismertek, ha pedig ismertek, akkor nem elismertek, magyarázta. Úgy vélte, kritikus, irodalomtörténész számára adott „egy nagy rés”, van tehát mit tenni, van min dolgozni, „én ezt magam számára egy ilyen feladatként éltem meg, jelöltem meg már egyetemista koromban”. Évtizedeken keresztül írta tanulmányait a kortárs magyar irodalomról, „de azon belül kiemelten a kisebbségi magyar irodalmakról, azon belül pedig kiemelten az Erdélyben születő magyar irodalomról”. Nincs megkülönböztetés, másokkal együtt arra törekedett, „hogy egy magyar nemzetben és egy magyar irodalomról gondolkodjunk, meg kell próbálni integrálni a Magyarország határain túli irodalmakat, visszahozni a magyar irodalom egészébe, egységébe”. Ezért is írta műveit, sokat járt Erdélybe, Székelyföldre, interjúkat készített írókkal, illetve monográfiát írt Székely Jánosról – álláspontja szerint Székely János ugyanis minden műfajban kiemelkedőt, világirodalmi rangút alkotott –, de kötetet írt Markó Béla költészetéről is, továbbá a vajdasági Gion Nándor, illetve a felvidéki Grendel Lajos életművéről is.
