A baróti Gaál Mózes Általános Iskola diákjai sokkal jobban szerepeltek az utolsó képességvizsgán, mint valaha is az elmúlt években. Benedek-Huszár Erika igazgató úgy véli, diákok, tanárok és szülők közös sikere volt ez, amihez hozzájárult a Diakónia Keresztyén Alapítvány is. Egész sor fejlesztés indult el, de ezek eredményére még legalább néhány hónapot várniuk kell. Például jó lenne már, ha végre elkészülne a Baróti Szabó Dávid Középiskola új épülete, az általános iskola pedig megkaphatná az így felszabadult tantermeket. Szintén attól a beruházástól függ az is, hogy megújulhat-e az immár teljesen az általános iskolát kiszolgáló épület fűtésrendszere és elektromos hálózata.
Javuló eredmények
– Az új iskolai év nemcsak elkezdődött, hanem javában zajlik már, de mégse ezzel indítsunk, hanem a tavalyi év végével: mennyire elégedett a képességvizsgák eredményével?
– Elégedett vagyok, mivel 65 százalékról 88,24 százalékra emelkedtek a diákjaink által elért ötös vagy ötös feletti eredmények. Románból 30 százalékról 54,90-re, matematikából 57,50-ről 78,43 százalékra nőtt az átmenő jegyek aránya, magyarból 97,50-ről 98,04-re, utóbbi esetben csak egyetlen gyerek nem írt átmenőt. Ehhez természetesen kellett a gyermekek tanulás iránti elkötelezettsége, de a sikerhez rengeteget hozzátett a nagyon kitartóan, lelkiismeretesen dolgozó tanári kar, és kellett a Diakónia Keresztyén Alapítvány segítsége is. Szóval, mindannyiunk közös sikereként tarthatjuk számon ezt a bő húszszázalékos növekedést.
– Kérem, kicsit részletesebben fejtse ki, mi is áll a siker hátterében.
– Opcionális tantárgyként az ötödik és a nyolcadik osztályosok számára román-, magyar- és matematikaórát vezettünk be. Az ötödikeseknek azért, hogy a negyedik és ötödik közti ciklusváltást könnyítsük, a nyolcadikban pedig azért, hogy a vizsgára való felkészülést segítsük. Az órák egy része az órarend keretében, a másik része pedig a Diakónia támogatásával valósult meg, a diákok igénye szerint. Voltak, akik hamarabb, 7-re jöttek iskolába, mások tovább maradtak, de olyan is volt, hogy kérték, szombaton jöhessenek, s tömbösítve tartsák meg számukra az órákat. Az alapítvány fizette a tanárok óradíját, és mindannyiuknak tízórait biztosított. Így mindenkit motiválhattunk: a kollégák nem ingyen dolgoztak, a gyerekeknek pedig szendvicsnyi összeget teremtettek elő. Sőt, akik úgy döntöttek, szombaton jönnek felkészítőre, a tízórai összegét átfordítottuk, és együtt ebédeltek. Nem azt mondom, hogy a meleg étel volt a motiváló, de igenis volt jótékony közösségi hatása, mert mint mondták, jólesett nekik a tanárral együtt ebédelni. Meggyőződésem, sokat jelentett az is, hogy bevezettük az iskolai próbavizsgákat. Nem csak egyszer szerveztünk ilyent, hanem többször, már októbertől kezdődően, így mire a valódi vizsgára sor került, az ott érvényes szabályok, a vizsgakörnyezet már nem volt újdonság számukra, a stressz is kevésbé volt hatással rájuk. A szigorúan vett vizsgák eredményeiből – a jegyeket beírtuk a naplóba – tanár, diák és szülő is láthatta, ki, hol tart, mit kell javítani. Közben folyamatosan kapcsolatban voltunk a szülőkkel, s minden bizonnyal ennek a párbeszédnek is hatása volt arra, hogy otthon jobban tanuljanak.
– Ennek a munkának lesz folytatása?
– Igen, szeretnénk folytatni, mert úgy tűnik, eredményes. Igaz, hogy óriási munkát ró a kollégákra – nem csak a pluszórák megtartásáról van szó, hanem az évi többszöri vizsgatétel-kidolgozásról, majd a javításról is, de látszik a gyümölcse, és ez a fontos. A vizsgakörülményekkel a hetedikeseket – a jelenlegi nyolcadikosokat – is próbáltuk megismertetni, tavaly már ők is gyakorolták a vizsgázást, s kaptak az ő tananyaguknak megfelelő tesztet, ezért nekik ilyen tekintetben még egyszerűbb lesz az év végén.
Kevés a tanterem
– Miként, hány gyerekkel indult az idei tanév?
– A tanévet 651 gyermekkel kezdtük el. Az elemi osztályosok Baróton három épületben – a Petőfi utcában, a Diákdombon és az egykori kantin épületében – tanulnak. A két speciális osztály, amelyek már Sepsiszentgyörgyhöz tartoznak, a Petőfiben kaptak helyet, az 5–8. pedig itt, a líceummal közös területünkön. Ezenkívül minden Baróthoz tartozó faluban van egy-egy vegyes óvodai csoportunk és két párhuzamos elemi osztályunk. Egyedül Köpecen létesült egy külön osztály, így ott nem két, hanem három osztályunk működik. Baróton összesen tíz elemi és tizenhárom gimnáziumi osztályunk van, vidéken pedig tizenegy elemi osztályunk. Tanárokkal megfelelőképpen le vagyunk fedve. Mindenhol szinte kizárólag csak szakképzettek tanítanak, mindössze néhány matematikaórát tart olyan kolléga, akinek közgazdasági egyeteme vagy pedig mérnöki végzettsége van.
– Mi jelenti a legnagyobb kihívást?
– Az épületadottságok minden évben kihívást jelentenek, mert mindig kevesebb a terem, mint amennyire szükségünk lenne, s mindig vannak olyanok, amelyek nem alkalmasak osztályteremnek, de kénytelenek vagyunk annak használni. Vannak picikék, északosak. Most már több éve arra törekszünk, hogy itt, a kapun belül kapjon helyet mindegyik öt-nyolcas osztályunk, hogy a tanároknak ne kelljen a város különböző pontjai között rohangálniuk.
Beruházás után, közben és előtt
– Tanévnyitás előtt milyen modernizálást lehetett elvégezni?
– Az épületeket nem javítottuk, ugyanis a helyi önkormányzat energetikai rehabilitációs pályázatot nyert a bibarcfalvi, köpeci, felsőrákosi épületekre, a régi tornateremre, az úgynevezett gólyafészkes épületre, a műhelyépületekre, a régi kantin melletti épületre. Hogy ezekre a beruházásokra mikor kerül sor – elsősorban a megnövekedett önrész miatt –, nehéz megmondani. Mégis: ha megvan az esélye, hogy belátható időn belül ilyen nagy beruházás valósul meg, akkor csak a minimális mértékben fordítunk pénzt az épületek felújítására. Ahol omlott le a vakolat, ott azért odafigyeltünk, megejtettünk egy-egy meszelést, a tornaterem melletti épületnél a vendégszobák beázott tetejét javítottuk ki.
– Több, iskolát érintő beruházás folyamatban van, sikeres pályázatok részese is az általános iskola. Milyen stádiumban vannak ezek?
– Nagy reményeket fűzünk a főépület teljes fűtésrendszerének a kicserélését, hőszigetelését lehetővé tevő megnyert pályázat megvalósulásához, de annak elkezdéséig várnunk kell addig, amíg a líceum új épülete elkészül, s felszabadulnak azok az épületek, ahova mi ideiglenes jelleggel átköltöznénk. Az ideális az lenne, ha egy nyári vakáció ideje alatt elvégeznék a munkát, de ez valószínűleg sokkal több időt fog igénybe venni. Nagyon várjuk még, hogy az önkormányzatnak az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében nyert, oktatási intézmények bútorzatának kicserélését lehetővé tevő pályázata megvalósuljon, és a régi, elavult, tönkrement, javított bútoraink helyett újakat kapjunk. Ezt a pályázatunkat 2024 végéig kell lezárnunk, a rendelkezésünkre álló összeg pedig meghaladja a kétmillió lejt. Szintén az országos helyreállítási terv keretében hirdették meg az iskolaelhagyás csökkentését célzó pályázatot (PNRAS), amelyen mi is részt vettünk. Nem az első körben, mert nem akkora a lemorzsolódás veszélye, hanem a másodikban pályázhattunk, iskolánk rajta van a nyertes pályázók listáján, itt is várjuk a további intézkedéseket. Ha munkához láthatunk, mintegy kétmillió lejből három éven át olyan programokat szervezhetünk, amelyek vonzóbbá teszik az iskolát a gyermekek számára. Sok iskolán kívüli tevékenységet, tehát rendszeres kirándulásokat szervezhetünk a környező helyekre, amelyek által Erdővidéket jobban megismerik a gyermekek, mások csapatépítő vagy önismereti jellegűek lesznek, a pedagógusok képzésben részesülnek, s részben olyan felszereléseket vásárolhatunk, amelyeket a PNRR-ből nem tudtunk. Például szeretnénk felszerelni egy termet, ahol az ingázó gyermekeink várakozhatnak és elfoglalhatják magukat, amíg jön a buszuk.
Hova mennek a gyerekek?
– Az elmúlt bő tíz évben mindig téma volt, hogy a baróti gyerekek egy jelentős része már általános iskolás korában nem Baróton tanul tovább, a tisztségben levő igazgató pedig mindig megígéri, ő majd visszacsábítja őket. Jelenleg is megfigyelhető ez a fajta elvándorlás?
– Mindig is volt egyfajta mozgás. Az utóbbi időben talán hangsúlyosabb, de nem hiszem, hogy erővel megakadályozható ez a folyamat. Ez egy sokirányú mozgás. Középajtai és nagyajtai gyerekek jönnek hozzánk, miklósváriak mennek Nagyajtára, barótiak Bardocra… Lehet, hogy egy más falusi gyermek azért van itt, mert a szülei itt dolgoznak, s egyszerűbb reggel hozni és munkaidő végével vinni, mint otthon megszervezni a hazavitelét és étkeztetését. Volt példa arra is, hogy a gyerekeket visszahozták Barótra, mert hiányoztak a barátai, másokat pedig azért nem hoznak, mert nem bírják a buszozást. Volt, hogy mi javasoltuk, vigyék a gyereket kisebb közösségbe, talán jobban be tud illeszkedni, szorongásait feldolgozni. Szóval, ez a mozgás bizonyos léptékben valószínűleg természetes és egészséges is, azaz én nem aggódom emiatt. Egyszerűen: más, sokkal mobilisabb világot élünk, mint régebben, ahhoz kell megtanulniuk alkalmazkodni az iskoláknak is.
