Vége felé közeledik a szarvasbőgés, a gímszarvas párzási ideje, mely vidékünkön az időjárás függvényében szeptember közepétől október második feléig tart. Mindenképpen a hőmérsékletnek kellőképpen le kell hűlnie ahhoz, hogy a szarvasbikákban felhevüljön a vér.
Ilyenkor a szarvasbika jellegzetes hangjával terelgeti a teheneket és jelzi a többi bikának, hogy „ki az úr a háznál”. A bőgés tehát egyfajta versengés az állatok között, amellyel a bikák információt közvetítenek egymás testi erejéről, elszántságukról és pozíciójukról.
Minden hangnak megvan a maga jelentősége, így a vetélytársak meg tudják különböztetni ez alapján, hogy milyen ellenféllel állnak szemben. Az idősebb bikák egy kicsit morcosabban, hosszabban, elnyújtottan bőgnek, és sokkal mélyebben, mint fiatalabb társaik, de más hangja van egy pihenő bikának, más egy éppen kereső bikának, és más hangja van a kihívó bikának. Jellemzően hűvös, párás hajnalokon vagy éjszaka lehet hallani leginkább a bikák bőgését, de sokszor előfordul, hogy fényes nappal is rázendítenek.
A versengésnek csak első része a bőgés, ezután erejüket is összemérik, először csak az agancsukat mutogatva egymásnak, majd össze is csaphatnak. Mindeközben a tehenek legelésznek, illetve figyelnek az esetlegesen közelgő veszélyre.
A szarvasbőgés az egész Kárpát-vonulat erdőinek egyik különleges őszi jelensége, amelyet nem csak a vadászok követnek nagy érdeklődéssel, hanem a turisták számára is egyedülálló élményt nyújt, ezért nem csoda, ha évről évre egyre többen szeretnék az erdők királyát, a gímszarvast testközelből látni és hallani. Jobb helyeken az erdészetek, illetve vadásztársaságok – bevételeiket növelendő – szervezett programok keretében lehetőséget teremtenek a szarvasok nászrituáléjának megfigyelésére – a szolgáltatásért természetesen fizetni kell! –, így avatott erdészek, szakemberek segítségével bepillantást nyerhetünk az őszi erdő nem mindennapi életébe.
Sajnos, Háromszéken ilyen programokról nem tudunk, de ha elvétve mégis vannak, azok nem a nagyközönséget célozzák. Kovászna és Kommandó környékén az utóbbi időben kialakult a szarvasbőgéshez köthető egyfajta „erdőjáró turizmus”. Akik fültanúi akarnak lenni a szarvasbőgésnek és a szarvasbikák viadalának, jellegzetes agancscsattogásának, azok kis csoportokban nekivágnak az éjszakai erdőnek, visznek magukkal falnivalót, egy kis lélekmelegítőt, a szarvasok által kedvelt helyek közelében letelepednek, és várják a szarvasbikák lenyűgöző koncertjét.
Két szomszédom társaságában én is elindultam egy ilyen igazán izgalmas és hangulatos kalandra. A Kis-Bászka völgyéből kapaszkodtunk fel Logan személygépkocsival egy aránylag elég jó állapotban levő erdei úton, amelyet pár évvel ezelőtt a Holzindustrie Schweighofer osztrák cég javíttatott meg a fakitermelés megkönnyítése céljából. Már naplemente volt, amikor felértünk a Fehérbükkben levő havasi legelőre, ott letelepedtünk egy elhagyatott esztenán, elővettük az otthonról hozott elemózsiát, csendben, majdnem suttogva beszélgettünk s vártuk a csodát.
Naplemente után nem sokkal a Ménesbérc irányából az első bika megadta a tónust. Ezt követően körbe kereken mindenünnen hallatszott a bikák bőgése, de a legjobb hangú valahol mögöttünk, a Gyurka-patak völgye felé vezető csapás irányában bőgött. Már sötét volt, nem láttuk, csak hallottuk. Arrébb, a Musa irányában is próbálkozott valami fiatal bika – tenor hangon.
Lassan pirkadt, hajnali szendergésünkből a csípős hideg adta az ébresztőt. Napkeltekor köd ereszkedett le, a közelben nagyon tombolt egy bika, de a köd miatt ezt sem láthattuk, csak a közelben levő magányos bükkfák szürke sziluettjeit. Óvatosan, csendben elindultunk a Ménesbérc felé. Majdnem lábujjhegyen lépkedtünk, vigyázva arra is, nehogy vajegy száraz ágra rálépve zajt csapjunk. Közben a köd is kezdett vékonyodni. Kis idő múlva felbőgött előttünk egy bika. Meghúzódtunk a legközelebbi bükkfák tövében. A szomszéd arrébb három tehenet látott. Mutatta és súgta is, hogy hol vannak. A bika is meghallhatott ebből valamit, ugyanis felénk fordult és figyelt. Aztán egyet ugrott, s teheneivel együtt eltűnt a rengetegben, mint a csodaszarvas.
Borítókép: Pixabay
