A telek a mai Bánki Donát (akkor Széchenyi) utcától a Horgász utcáig terjedt, azóta államosították, részben beépítették, utat vágtak rá, de még mindig maradtak nagy, üres felületek, amelyekből az eredeti arányok szerint mind a három volt tulajdonosnak ki lehetne mérni egy-egy szép telket. Erre nézve ígéretet is kaptunk az új polgármestertől ― a választások előtt azt mondták, ne feszegessük a kérdést, így hát utána voltunk nála kihallgatáson ―, de aztán csak egy értesítést kaptunk, amelyben közölték, hogy kárpótlásra vagyunk jogosultak. Hát nekünk nem pénz kell, hanem a telek. A miénket ugyanis teljesen elvették, míg a másokéból csak lefaragtak. Külföldön dolgozunk, de azért ismerjük a törvényeket, és látjuk, hogy miközben máshol minden halad a maga útján, itthon nem mozdul semmi.

KOCSIS PÉTER, Kézdivásárhely. Sokat gondolkodtam, hogy van-e egyáltalán értelme szót emelni a vandálok ellen, akik igen gyakran autókat rongálnak, kivágják gumiabroncsaikat, letörik tükreiket, ablaktörlőjüket, kulccsal vagy hegyes tárggyal megkarcolják azokat. Sajnos, volt részem megtapasztalni a saját bőrömön is a fent említett károk majdnem mindegyikét, és el vagyok borzadva, hogy milyen sötétek egyes emberek, mennyire civilizálatlanok és neveletlenek, még akkor is, hogyha éppen részegen a diszkóból hazafelé ballagva viszik véghez aljas tetteiket. A rendőrség tehetetlen, hiszen tetten kell őket érni, vagy tanúk kellenek, hogy bizonyítsák és igazolják, látták az esetet. Persze, ezek a vandálok nagyon is vigyáznak arra, hogy inkognitóban ,,dolgozzanak". A gyávaság legfelsőbb foka ez — ha valakinek valami baja van az autómmal, akkor rongálja előttem, és ne a hátam mögött, vagy ha társai előtt akarja vagánykodva bizonygatni erejét és tehetségét az én járművem kárára, akkor legyen annyira gerinces, hogy vállalja tettét. Tudom, hogy most sok autótulajdonos együtt érez velem, főleg azok, akiknek már volt részük hasonlókat tapasztalni, és nagyon remélem, hogy a sötét elmék mihamarabb megvilágosodnak, és ezentúl bátran hagyhatjuk autóinkat az út szélén.

HORVÁTH SÁNDOR, Sepsiszentgyörgy. Örömmel olvastuk december elején, hogy az ünnepek miatt korábban kezdik osztani a nyugdíjat. Mi 14-én szoktuk kapni, ez vasárnapra esett, így másnap, hétfőn elmentem a sörözővel szemközti automatához, hogy vegyem ki a pénzt. De nem volt rajta, és sajnos, épp záráskor, délután négykor jártam ott, nem tudtam segítséget kérni a bent ülőktől, mint novemberben, amikor egyszerűen elnyelte a gép a kártyámat; akkor szerencsére dolgoztak még, rögtön panaszt tettem, és másnapra meg is oldódott a dolog. Most nem volt kihez fordulni, ezért másnap, kedden elmentem a CEC központi irodájába. Ott is azt mondták, nincs pénz a kártyán, utánanéznek, menjek be másnap. Hát én azóta minden munkanapon bementem, míg végre január 8-án adtak egy olyan papírt, hogy a pénzt december 15-én felvették. De ha nem én, akkor ki? Hát tegyek panaszt a rendőrségen. Tettem is, bár nagy reményt nem fűzök hozzá. Tanulság: ha munkaidőben megyek a pénzért, talán tudnak segíteni, és nem vész oda a nyugdíjam épp a legrosszabbkor, télen, az ünnepek előtt. Nem tudtam ajándékot venni a gyermekeknek sem, a számlák kifizetésére pedig kölcsönt kellett kérnem...