Az 1-es autóbuszra várakozván a sepsiszentgyörgyi tervezőintézetnél, a korszerű, de elhanyagolt, piszkos megállóban meditálással töltöm a perceket. Próbálok visszaemlékezni a régire s a mostani, korszerűbbre, amikor még átlátszó testét nem kezdték teleragasztani választási plakátokkal.
Pártok, képviselők jelszavait, arcmását lekaparták, hogy helyet csináljanak az éppen aktuális jelöltnek, de a fizetett vagy önkéntes plakátragasztók sietős munkájának eredményében volt és van alkalmunk gyönyörködni... A bütü alsó fertályán, lám, még ott szomorkodik az egyik ,,tábornok" két példányban. Letéphetnék Raika Viktort, civilben van, nem a szent és sérthetetlen milicista egyenruhájában. Vagy a PNG-monogramtól fél a köztisztasági cég alkalmazottja? Az állomás felé araszolva, a hídra érve veszem észre sokszorosan visszaválasztott expolgármesterünk kinagyított képét. A bal oldali letérőnél biztat, hogy együtt, összefogva meneteljünk Csík, a Hargita felé... Sofőr barátom mondja, a Kilyén és Szotyor közti útszélen is ottfelejtették, autóstoposként integet, hogy a Népek Háza hatalmas palotájába tartana. De ha már másfél hónapja élőben ott van, miért nem szerelteti le kinagyított színes fényképét azzal, aki a szezonban felszerelte? A buszállomáson láthatom, hogy a közelmúlt első számú ,,közellenségével", az MPP jelöltjével — bár csatavesztett — még számolni kell, mert négy, zöld vaskapura ragasztott példányban őrzi a hosszú élelmiszerüzlet hátulsó udvarának raktárait, mellékhelyiségeit. Nem tépem le, mert szép, régi emlékek melegítik barátságunkat még abból az időből, amikor kicsiny, de merész futócsapatunkkal Rodostót ostromoltuk, majd négy nap múltán bevettük a büszke régi fővárost, Konstantinápolyt is. Hűségét és kitartását már akkor csodáltam, őrző-védő szolgálatát is, íme, becsülettel teljesíti... A lassan, de biztosan elkészített állomási téren, az Ivory vendéglő bejárata előtt strázsáló őrtorony felső részét meghódító filmszínész-betyár hosszú és sikeres karrierjén tűnődöm. Vajon hol hagyta a másik szőkét, azt a magyar nevűt, ki felesége is vala? Eközben lábamhoz fújja a csak a lap egy sarkán csüngő politikus fizimiskáját az Olt menti huzat. Lehajolva kíváncsiságból megnézem, ki merte letakarni expolgármesterem borostás arcát. Kit látnak szemeim, Petre Străchinarut, egykori harcostársamat a munkásosztály művelődéséért vívott ádáz ütközetekben. Akire kissé megorroltam ’89 után rejtett magyarellenességéért... Hagyom, függjön még egy plakát a sarkon, legalább levegőhöz jut Albert Álmos is... Amúgy rég haragszom erre a hirdetőtáblára, a csúf, kerek, beton ,,plakáttisztviselőre" s arra, aki arcmását ennek a várostörténetben fontos szerepet betöltő épületnek orcája elé tetette, az új teret is rondítva. Lehet, egy építésznek vagy urbanisztikai szakértőnek más a véleménye. Azon tucatnyi szakembernek, akinek lapunk a ,,rendszerváltás", vagyis 2008 júniusa óta rendszeresen kikéri véleményét a szebb, élhetőbb Sepsiszentgyörgy jövőjét illetően. Egy általam is ismert és értékelt építész szerint súlyos gondot jelent a minden szinten tapasztalható igénytelenség — aki nem hiszi, nézzen körül a városban. Bennem az állomáson, a buszmegállókon, a villanyoszlopokon, épületek falain, kapukon-kerítéseken zászlóként lobogó-integető választási plakátok, politikusi arcképek félig megtépázott, ragacsos maradványai és Fekete Márta szomorú megállapítása maradt meg!
