A Baróti Szabó Dávid és a Gaál Mózes Általános Iskola közös udvara fontos helyszíne az 1956-os forradalomra való megemlékezéseknek, hiszen itt, ezen falak közt tanult az a négy diák, aki október végén cselekvésre szánta el magát, s vágott neki az országhatárnak, hogy a szabadságot akár fegyverrel is kivívni merő „pesti srácokhoz” csatlakozzon. Moyses Márton, Bíró Benjámin, Józsa Árpád Csaba és Kovács János terve csak részben sikerült, ám a kommunista hatalom így sem hagyta megtorlatlanul tettüket. A legmostohább osztályrész Moyses Mártonnak jutott, aki az elszenvedett, hosszú évekig tartó megpróbáltatások hatására a prágai Jan Palach és a budapesti Bauer Sándor önégetését követően, 1970. február 13-án Brassóban a kommunista párt székhelye előtt felgyújtotta magát.
Az ifjak bevonulását követően Albert Zoltán végzős diák a forradalmi napok történéseiről tartott rövid áttekintőt, Cristián Eszter XI. osztályos tanuló pedig Bartis Ferenc Utószó című versét adta elő. Derzsi-Ráduly Kázmér középiskolai igazgató beszédében méltatta a forradalomban harcolókat. Mint mondotta, annak a reményét hozták el, hogy a nép végre szabadon élhet: tetteikkel a kommunizmus lebonthatatlannak vélt falából „kiütöttek néhány téglát, a keletkezett résen pedig néhány évtized elteltével az egész diktatórikus rendszert sikerült kitakarítani” – mondotta.
Az iskolaigazgató üzent a mának is: nemhogy nem mondhatjuk, a munka elvégeztetett, sőt, a neheze még hátravan, hiszen ma sem könnyű, ma is akadnak olyan erők, amelyek azt szeretnék, ne tudjunk olyan környezetet teremteni, amelyben gyermekeink és unokáink is otthon érezhetik magukat e tájon. Hogy érvényesülni és jövőt építeni tudjunk, egymásba kell kapaszkodnunk, s közösen cselekednünk, így képesek leszünk mindannak megvalósítására, amit elődeink megálmodtak.
A Petőfi Sándor utcában a ForraDalom diákegyüttes tagjai Cseh Tamás Corvin köziek című dalát adták elő, majd Bartha Imre a Történelmi Vitézi Rend nevében arról szólt, gyerekként milyen volt azon októberi napokat átélni, a rádió mellett várni a híreket. A törzskapitány megemlékezett néhai társukról, az 1956-ban kolozsvári egyetemista Kósa Bálintról, aki szerepvállalása miatt három év börtönt szenvedett, majd életpályáját lehetetlenítették el.
A nyolcadikos Oláh Regő szavalatát követően Benedek-Huszár János, Barót polgármestere mondott ünnepi beszédet. Úgy fogalmazott, egy-egy háború végén a nagyhatalmak mindig úgy vélik, történelmi igazságot szolgáltatnak, pedig csak az újabb konfliktusok magját vetették el – ez nekik meg is felelt, mert a háború mellett a másik „nagy üzlet” a békekötés. Napjainkban is az elmúlt bő száz év békekötéseinek következményeit nyögjük, s vetül ránk a háború fenyegető árnya. Feladatunk, hogy erőnkhöz mérten hozzájáruljunk a béke megteremtéséhez, hiszen Erdővidék és Székelyföld fejlesztésének ez az egyik záloga – jelentette ki.
A bibarcfalvi református férfikórus fellépését követően karvezetőjük és lelkészük, Fancsal Zsolt mondott áldást. A tiszteletes kijelentette: bár 1956-ban lánckerekek taposták Magyarország földjét, sok város utcáján folyt vér, családok sikolyai hallatszottak, az arcokon pedig kétségbeesést lehetett látni, mégsem az akkor magukat győztesnek mondók győzedelmeskedtek, hanem az eltiportak.
