Egyik legértékesebb könyvem ma is egy kis enciklopédia, A világ országai. Beszerzése is kedves emlékem: 1996. november 9-én, egy szombati napon vásároltam Brassóban egy öt kilométeres futóverseny után. Fáradtságom rögtön elmúlt, ahogy megláttam a 237 oldalas kötetet, amely térképeket, zászlókat, adatokat is tartalmaz. Budapesti kiadás az 1989 utáni új időkből, a Szovjetunió felbomlását követően, 1991-ben függetlenné vált Ukrajna már külön országként szerepel benne.

Az ország szláv eredetű neve határvidéket, határtartományt jelent; déli határa a Fekete-tenger, amelyből a Krím félsziget az Azovi-beltengert zárja ki. Földje ásványkincsekben (vas, kőszén, kőolaj, földgáz) bővelkedik, a világgazdasági szinten jelentős mennyiségben kibányászott nyersanyagokra nehézipar épült. Mezőgazdasága is számottevő: Ukrajnát a volt Szovjetunió éléskamrájának tartották, hiszen talaja különösen termékeny; kontinentális éghajlatú földjein gabonaféléket, kukoricát, napraforgót, cukorrépát és dohányt termesztenek, de jelentős a szarvasmarha- és sertéstenyésztés is. A statisztikák persze gyorsan változnak, ahogy a világon mindenütt, de jegyezzük meg, hogy békeidőben Ukrajna lakossága meghaladta az 52,1 millió főt, ám ez a szám még a mostani háború kitörése előtt bő 11 millióval csökkent, azóta pedig – másfél év alatt – többmilliónyian menekültek onnan, főleg nők és gyermekek.

Talán nem is véletlen, hogy nemrég kezembe ugrott az ukrán Szergej Bondarcsuk színész és rendező Oscar-díjas alkotása, a Lev Tolsztoj főművét megfilmesítő Háború és béke. Eldöntöttem azonban, hogy csak akkor nézek rá ismét, amikor béke lesz, és Ukrajna visszaállítja helyére a tavaly októberben ukrán címerre cserélt munkácsi turulmadaras szobrot. Zelenszkij magyarellenes politikájával ugyanis egyáltalán nem vagyok kibékülve...

Borítókép: Kijev. Fotó: Pixabay.com