A Nagyváradon élő 41 éves, mesterségére nézve építész sportember az elmúlt közel tíz év alatt a Gasherbrum II. (8035 méter, 2014), a Broad Peak (8051 méter, 2017), a Manaszlu (8163 méter, 2019), a Gasherbrum I. (8080 méter, 2021), a Dhaulagiri (8167 méter, 2023) és a Nanga Parbat (8125 méter) tetejéről szemlélhette a világot. Varga Csaba hivatalosan az első magyar, aki meghódította a Nanga Parbatot, de szerényen elhárította a megtisztelő címet: Erőss Zsolt és Török Zsolt előtte már sikerrel járt a hegyen, ő hadd legyen a harmadik.

Varga Csaba beszámolója bevezetőjeként az idén elhunyt két magyar hegymászó társáról emlékezett meg: a marosvásárhelyi születésű Győrffy Ákosról, aki a Monte Rosán tűnt el, és Suhajda Szilárdról, aki oxigénpalack és serpák segítsége nélkül vágott neki az Everestnek. Ákossal a Fogarasi-hegységben, a Bălăceni-gerincen mászott együtt, Szilárddal pedig oxigénpalack használata nélkül a világ tizenkettedik legmagasabb csúcsát, a Broad Peaket érték el. Nemrég találkozott Győrffy Ákosnak az időközben Csíkszeredába költözött édesanyjával, s beszélgetésük igencsak meghatóra sikeredett – mondotta.

Két út áll előttem

Év elején, amikor az idei szezonját tervezte, azt latolgatta, mi jöhetne számításba. Azt tudta, tavasszal egyéb elfoglaltságai miatt nem indulhat, maradt tehát a nyár. Ekkor jutott arra az elhatározásra, hogy az általa még meg nem hódított két pakisztáni csúcs közül az egyik, azaz a K2 vagy a Nanga Parbat lesz a célpont. Technikai és anyagi szempontból is elérhetőbbnek a Nanga Parbat mutatkozott. Májusban sikerült rendezni az expedíció pénzügyi részét, június 6-án indult Budapestről, ahová július 7-én érkezett vissza. Ekkor még igencsak közeli volt Suhajda Szilárd tragédiája, fel is ötlött benne, őt is érheti baj.

A Nanga Parbatot megközelíteni két úton, a Diamir- és a Rupal-oldalról lehet. Különlegességének számít – mondotta –, hogy az alaptábor és a csúcs között nagy a szintkülönbség: az egyik alaptábor 3800, a másik 4200 méteren van, a csúcs pedig 8126 méteren. A Rupal-oldal a nehezebb útvonal, de az általa választott Damir-oldal is nagy kihívások elé állítja a hegymászókat. Elsősorban a nagyon meredek részek nehezek, ezért technikailag kell igazán felkészülnie annak, aki a gyakran függőleges falakat meg akarja mászni, és mellette nagyon jó erőben is kell lennie hozzá. Fontos ez, mert a terepviszonyok miatt igencsak korlátozott, hol lehet sátort verni, s maga a felhúzás is hatalmas erőfeszítésbe kerül, akár két-három órát is eltarthat a hó eltakarítása miatt.

Huszonnyolc óra megpróbáltatás

Az alaptábor nem a gleccseren van, hanem egy nagyon kellemes, meleg és zöldellő helyen. A helyiek mezőgazdasággal és állattenyésztéssel foglalkoznak, akadnak, akik városba járnak dolgozni. Idilli helynek mondható, de azért nem veszélytelen Pakisztán és Kasmír határa. Amikor első expedíciójával 2013-ban a környéken járt, iszlamista terroristák mentek fel az alaptáborba és öltek meg tizenegy hegymászót, ami miatt hosszú ideig a mászásokat fel is függesztették.

A neheze akkor kezdődik, amikor az ember rálép a gleccserre: emelkedő emelkedőt követ, és gyakran kifejezetten erős széllökésekkel kell megküzdeni – mondotta. A terv az volt, hogy nem csak a hatezer méteren levő kettes táborban és a 6800 méteren levő hármasban pihen meg, hanem csúcstámadás előtt, 7400 méter környékén egy negyediket is létrehoz, ám arról végül lemondott.

A csúcshódításnak este tízkor kezdett neki. A hármas táborból vele közel egy időben még két lengyel és egy német hegymászó indult neki oxigénpalack nélkül az útnak, többé-kevésbé együtt is mozogtak, de mindenki a saját útját járta.

A hármas tábortól a csúcsig az ezerháromszáz méteres utat huszonnyolc óra alatt tette meg! Leginkább a hatalmas szél nehezítette útját, de nagy volt a hideg is, amit ő – oxigénpalack nélkül haladva – jobban is érzett. Egy pillanatra benne is felötlött, jobb lenne, ha azokhoz csatlakozna, akik visszafordulnak; talán nem annyira ideális az idő. A gondolatot szinte azon nyomban elhessegette, nagyon bízott abban, hogy nincs olyan akadály, amelyet le nem győzhetne. Túl is lendült a holtponton, többet nem ingott meg a hite.

Délután három után, talán negyed négykor ért a 8126 méter magas csúcsra. Jólesett ott lenni, de sokat nem időzhetett, mert a fáradtság jelei egyre inkább kezdtek megmutatkozni. A biztonságot jelentő hármas táborba éjszaka kettő felé, erejét vesztve ért vissza. Ekkor tudta meg, hogy az egyik lengyel, akivel szinte egyszerre indult, bár elérte a csúcsot, annyira kimerült, hogy a visszaúton elhunyt.

Július 2-a volt ekkor – egy nap híján hetven éve, hogy Hermann Buhl osztrák hegymászó egy német expedíció tagjaként először meghódította a Nanga Parbatot.

Hivatalosan őt tartják számon az első magyarként, akinek ezt pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül sikerült elérnie, de nem úgy van az – mondta Varga Csaba. Erőss Zsolt még 1999-ben cél ért, csakhogy csúcse­ngedély nélkül, ezért teljesítményét nem hitelesítették. Török Zsoltnak 2013-ban sikerült ugyanaz, de ő román expedíció tagjaként és román állampolgárként ért fel, ezért formálisan őt nem magyarként tartják számon. Ő viszont elismeri két elődje érdemeit, és magát harmadiknak mondja – jelentette ki.

Erőss Zsolt nyomdokain

A Gábor Áron-termet zsúfolásig megtöltő közönség számos kérdést tett fel a nagyváradi sportembernek. A válaszokból pedig kikerekedett, miként is látja Varga Csaba önmagát, sportágát és jövőjét.

Arra a kérdésre, hogy milyen érzés volt megmászni a Nanga Parbatot, azt felelte: természetesen jó érzés a hegy tetejéről lenézni a völgybe és fényképeket készíteni, de ott helyben úgy istenigazából örvendeni nem lehet, nincs is rá elég idő. Mindig csak utólag tudja feldolgozni, mit is ért el. Az itthoni fogadtatás meleg és érzelmes volt, majd utólag is sokáig érkeztek elismerések és gratulációk. Ezeket a jó emlékeket igyekszik minél tovább megőrizni.

Fiatalként hitte volna-e, hogy ennyi helyre eljut? – kérdezték a közönségből. A kétezres évek elején Erőss Zsolt hatására kezdett el mászni, akkoriban pedig nem hitte volna, hogy eljut erre a szintre. Nem is tervezte, hogy ennyire komolyan vegye, de idővel ez egyre inkább elmélyült. Hogy meddig lehet a hegymászást magas szinten űzni? Fizikailag a harmincas-negyvenes éveiben éri el a hegymászó a csúcsot, de ötven felett is lehet kivételes eredményeket elérni, sőt, ha az ember figyel az egészségére és az edzéseket komolyan veszi, akár hetvenéves korig is kitolható a karrier vége. Ő nemrég múlt negyven – válaszolta.

A kezdő hegymászóknak az a tanácsa, ne akarják egyből nyolcezressel kezdeni pályafutásukat, hanem például a Kárpátokkal, és csak fokozatosan terheljék magukat. És nem feltétlenül kell a magasságokat hajkurászni, sokkal hasznosabb lehet, ha technikát tanul és erőnléti edzéseket végez az ember. A hegymászás bizonyos életvitelt követel meg, hiszen vigyázni kell a testsúlyra is. Ő maga sokat szalad otthona közelében. Legalább tíz kilométert mindig igyekszik lefutni, de gyakorta húsz-harminc kilométert tesz meg, ha pedig teheti, eljár versenyekre, teremben is mászik. Gyakran járja a Nagyvárad környéki helyeket és az Alpokat is.

Azt is elmondta, a hegymászással járó költségek nem kicsik, de nem is elérhetetlenül nagyok. A felszerelés akár tízezer dollár is lehet, de azt sem egyszerre kell kiadni, ha pedig kialakul, már csak a fogyóeszközöket kell pótolni. Hegye váltogatja, hogy mi mennyiért mászható meg, de ha az ember nem az Everestre megy, hanem kevésbé felkapott helyre, és nem költ például serpákra, tízezer dollár alatt megúszható a dolog. Némi siker után már támogatókat is be lehet vonzani, így a saját hozzájárulás tovább csökkenthető.

Céljait Varga Csaba nem hosszú távra fogalmazza meg, mindig a lehetőségekhez próbál idomulni. Persze jó lenne a világ legmagasabb pontjára felállni, de legalább olyan fontos számára a K2 meghódítása is.