Pálmai Tamás
A napokban történtek miatt mélázhattam el e fogalom mibenvalóságán. Kezdjük a száraz meghatározással, noha a suliban mindig utáltuk ezek bemagolását, de aztán rá kellett jönnünk, hogy e nem szeretett konkrétumok olyan kőszikla alapok, melyek egyrészt az elménk építésének fundamentumai, másrészt épp az így felépített alapok adják meg szellemünk szabad szárnyalásának lehetőségét.
Lássuk hát: „A társak együttműködő személyek, akik félként viselkednek egy közös cél megvalósítása érdekében, akik hozzájárulnak egy közös cél, ügy sikeréhez.” Ez valóban elég száraz valami. Töltsük meg hát élettel! De előbb csodálkozzunk rá szép magyar nyelvünk fantasztikus gazdagságára. Milyen társakat is tudnánk felsorolni hirtelen? Asztaltárs, bűntárs, cégtárs, cinkostárs; csendestárs, élettárs, elvtárs, embertárs, fegyvertárs, fogolytárs, hálótárs, honfitárs, iskolatárs, ivótárs, játszótárs, kartárs, katonatárs, kortárs; lakótárs, laptárs, pályatárs, polgártárs, segítőtárs, sporttárs, szaktárs, szobatárs, tagtárs, tettestárs, útitárs, üzlettárs, versenytárs, vetélytárs. Ennyi elég is, pedig 15–20 még összeszedhető lenne. Ha meg a társ szót tesszük előre, akkor még több. De még társszerkesztő sem vagyok, így a főszerkesztő megálljt szabhat szabad társításaimnak…
Visszatérve a gondolatmag kicsírázásának miértjéhez: a szikra szülőföldi volt. Halottak napjára mentem haza „bátyáékhoz”. Egyúttal összehoztunk egy ad hoc osztálytársi találkozót. A 46.-at. Tizenketten voltunk együtt egy vendéglő teraszán, és jó négy órát beszélgettünk. A szokásos múltbéli felemlegetések, az unokák megmutatása mellett még most is tudtunk újat mondani egymásnak. Végig mosolyogva, tele szeretettel, valódi érdeklődéssel és pillanatra sem unatkozva. Mert amellett, hogy osztálytársak voltunk, sors- és bajtársak is lettünk egy életre. Ami óriási szó a mai világban, hiszen 46, de vannak, akikről 55 év után is tudhatom, hogy bármikor számíthatok rájuk. És ők is rám.
Ennek kapcsán békési életem is eszembe jutott, és megpróbáltam visszavetíteni itteni 34 évemre is e fogalmat. Rájöttem, a sors itt is kegyes volt hozzám, hisz szeretett házastársam mellett a helybéliek közül is sokan tartoznak ebbe a szívmelengető kategóriába. Munkatársaim legelőször. Valódi, megbízható és hűséges „lányaim” a mindennapok csöppet sem könnyű történéseiben. Mint ahogy a KÉSZ-es, polgári körös, társadalmi és politikai életbeli harcostársaim is. Barátaim. Betegeim, kik a gyógyulásban, gyógyításban társak.
És végül az első. A Jóisten, kit gyarlóságomban szégyellek is társamnak mondani. Ám Ő mindig mellém lép és mosolyogva karon fog, ha csüggednék: Imádkozz és dolgozz, s a haza – magyarságunk e Kárpát-medencei örökös társbérlete – fényre derül!
Borítókép: Albert Levente
