Október 7-én kora reggel a Gázai-övezetben működő palesztin Hamasz fegyveresei nagyszabású támadást indítottak Izrael ellen. Egyes szakértők ezt a harmadik Intifádának nevezték, mások pedig hatodik arab–izraeli háborúról beszéltek. A támadók ezt a fegyveres konfliktust al-Aksza vihar műveletnek hívják, az azóta is tartó izraeli viszontválasz a Vaskardok nevet kapta. De lássuk, hogyan alakult a zsidó–arab szembenállás története?
Ókor, középkor
Az első zsidó törzsek i. e. 2000 körül jelentek meg kelet felől a korábban kánaánita sémi törzsek által lakott és róluk Kánaánnak nevezett területen. I. e. 1200 körül a földközi-tengeri partvidéken filiszteusok telepedtek meg, akiknek nevéből származik – a Philistina, Pilistina szavakon át – a Palesztina név. I. e. 1025-ben Saul király egyesítette a törzseket és lerakta a rabszolgatartó zsidó állam alapjait. Ez az ókori állam fénykorát Dávid király (i. e. 1013–973) és fia, Salamon király (i. e. 973–933) idejében érte el.
Utóbbi halála után az egységes állam két részre szakadt, s így a meggyengült ország nem tudott ellenállni az idegen hódítóknak. A rómaiak Pompeius vezetésével 63-ban foglalták el. A Simon Bar Kochba vezette Róma-ellenes felkelés (132–135) bukását a zsidóknak Palesztinából való kitelepítése követte, és ezzel kezdetét vette számukra a szétszóratás, a diaszpórában való lét korszaka.
A Római Birodalom kettéosztása (395) után Palesztina a Kelet-Római, későbbi nevén Bizánci Birodalom része volt. A vallás- és államalapító Mohamed próféta első két utóda, Abu Bakr és Omár kalifák alatt az arab terjeszkedés a bizánci területek ellen irányult. Palesztinát 634–637-ben hódították meg az arabok. 1517-től négyszáz éven át az Oszmán Birodalom része volt.
Cionizmus, Balfour-nyilatkozat
A cionizmus ideológia és mozgalom vezéralakja a Pesten született Theodor Herzl (1860–1904) újságíró volt, A Zsidó Állam (1896) című mű szerzője. Ennek lényege valamennyi zsidó összetartása, azt követi, hogy minden zsidó telepedjen át Palesztinába, ahol megalakul a „zsidó nemzeti állam”. A cionista propaganda hatására a XIX. század végén és a XX. század első évtizedeiben megélénkült a zsidók bevándorlása Palesztinába.
Arthur James Balfour brit külügyminiszter, kifejezve a brit kormány álláspontját, 1917. november 2-án levélben tett ígéretet a cionista vezetőknek egy palesztinai „zsidó nemzeti otthon” (national home) létesítésére az akkor éppen gazdát cserélő (török uralom után brit megszállás) területen. 1929 augusztusában arab felkelés tört ki a Balfour-nyilatkozat nyomán egyre növekvő zsidó bevándorlás ellen, de a brit csapatok elfojtották azt. A második világháború alatt és annak befejezése után rendkívül kiéleződtek az ellentétek a palesztinai arab–zsidó–brit háromszögben.
Változó terület
Az 1920-tól 1948-ig brit mandátum alatti Palesztina területe csupán két évig (1920–1922) volt azonos az első világháború előtti Palesztina mint az Oszmán Birodalom tartományának területével. 1922 szeptemberében Winston Churchill akkori brit gyarmatügyi miniszter merész húzással lehasította a palesztinai mandátumterületnek a Jordán folyótól és a Holt-tengertől keletre fekvő darabját, és azon létrehozták a transzjordániai arab emirátust (Transzjordánia).
Az ENSZ Közgyűlés 1947. november 29-én hozott határozatában (a maradék) Palesztinát három részre osztotta: egy palesztinai zsidó államra (14 ezer négyzetkilométer területtel), egy palesztinai arab államra (12 ezer négyzetkilométer területtel) és a Jeruzsálemet és Betlehemet magába foglaló nemzetközi övezetre (170 négyzetkilométer területtel).
Palesztinai háború
Egy nappal Nagy-Britannia Palesztina feletti mandátumának lejárta előtt, 1948. május 14-én Tel Avivban kikiáltották a palesztinai zsidó állam területén létrejövő Izrael Állam függetlenségét. Az 1945-ben megalakult Arab Liga akkori tagállamai nem fogadták el az ENSZ-közgyűlés döntését és a „cionista entitás” létét. Hadseregeik és az izraeli hadsereg között 1948. május 15-én kitört palesztinai háború néven ismert első arab–izraeli konfliktus, minek következtében a palesztinai arab állam és a jeruzsálemi nemzetközi övezet terve papíron maradt, Arab-Palesztina tervezett területéből 6700 négyzetkilométert Izrael foglalt el, Nyugat-Jeruzsálemmel együtt. A Jordán folyó nyugati partja, a későbbi Ciszjordánia 5880 négyzetkilométernyi területtel, Jeruzsálem óvárosával Transzjordániához, a Gázai-övezet (területe 363 négyzetkilométer) Egyiptom ellenőrzése alá került. A palesztinai arabok nagy tömegei (kb. 750 ezer ember) kénytelenek voltak lakhelyeiket elhagyni és a szomszédos arab országokba menekülni. 1949-től már izraeliekről és palesztinokról is beszélnek, addig csak a zsidó és arab megnevezések voltak uralkodóak.
Szuezi válság
A palesztinai háborút követő időszakban Egyiptomban a „Szabad tisztek” hazafias politikai szervezet antimonarchista államcsínye megdöntötte Faruk király félfeudális rendszerét (1952). Az új egyiptomi vezetés államosította a „Szuezi-csatorna Nemzetközi Társaságot”, amit brit kormánykörökben elfogadhatatlannak minősítettek. A nyugati hatalmak, Anglia és Franciaország érdekei sajátos módon összefonódtak az izraeli érdekekkel, Izrael ugyanis meg akarta nyitni az Akabai-öblöt, s ezzel az utat a Vörös-tengerre hajói számára.
A „Szuezi válság” néven ismert második arab–izraeli háborúban (1956. október–november) az izraeli csapatok, az angol és francia légierő és ejtőernyősök támogatásával megtámadták Egyiptomot, lerohanták a Sínai-félszigetet, elfoglalták Sharm-El-Sheiket és megközelítették a Szuezi-csatornát. Az ENSZ erélyes intézkedései nyomán, amelyeket az USA és a Szovjetunió is támogatott, Izrael kénytelen volt csapatait visszavonni az 1949-es fegyverszüneti vonalra.
Hatnapos háború
Az 1967. június 5-től június 10-ig zajló „hatnapos háború” néven ismert harmadik arab–izraeli fegyveres konfliktusban Izrael volt a kezdeményező fél. Légiereje megsemmisítette az arab országok légierejét (nagy részüket a kifutópályán), szárazföldi hadereje pedig elfoglalta a Gázai-övezetet és a Sínai-félszigetet a Szuezi-csatornáig, Ciszjordániát Jeruzsálem óvárosával, valamint a stratégiailag fontos Golan-magaslatokat a szíriai határ mentén. Az izraeli megszállás alá került területeket ezúttal 400 ezer arab hagyta el. Az utolsó arab kézen lévő palesztinai területeken, Ciszjordániában és Gázában 1,2 millió palesztin arab került akkor izraeli uralom alá.
Jom Kippur-i háború
Az Izraelben Jom Kippur-i háborúnak nevezett negyedik arab-izraeli konfliktusban az 1973. október 7-én támadó egyiptomi hadsereg átkelt a Szuezi-csatornán, s elfoglalta a keleti parton a csatornával párhuzamosan húzódó Bar-Lev izraeli erődítményrendszert. Az izraeli csapatok sikeres ellentámadása kettészakította az egyiptomi haderőt, s a Keserű-tavak vidékén átkeltek a Szuezi-csatornán, a nyugati parton déli irányba előrenyomulva Szuez városánál elérték a Vörös-tengert (Szuezi-öböl), és bekerítették az egyiptomi hadsereg jelentős részét. A szíriai fronton is sikerült újabb területeket megszállniuk az izraeli erőknek.
Izrael–Hezbollah háború
Szinte általánosan elfogadott, hogy 2006-ban egy 34 napos katonai konfliktus az ötödik arab–izraeli háború volt. Résztvevői az izraeli hadsereg és a Hezbollah félkatonai erői voltak. A Hezbollah – Allah Pártja – az 1980-as évek elején alapított libanoni síita politikai és félkatonai szervezet. Fegyvereseinek jelentős része szunnita palesztin.
A harcok Dél-Libanonban és Izrael északi határvidékén 2006. július 12-én kezdődtek és augusztus 14-ig tartottak.
Palesztin kérdés
A közel-keleti konfliktus megoldásának kulcskérdése a palesztin probléma. Ez már keletkezésének pillanatától több volt, mint egyszerű menekültkérdés. A palesztin nép már az első arab–izraeli háború óta harcol nemzeti állama létrehozásáért. 1987 decembere után a megszállt palesztin területek ellenállási mozgalma, az Intifada egyre nagyobb méreteket öltött, jellegzetes fegyvere a kőzápor volt. Az Oslóban elfogadott elvi nyilatkozat és az 1993. szeptember 13-án Washingtonban aláírt izraeli–palesztin egyezmény értelmében Izrael részleges autonómiát adott a palesztinoknak Ciszjordániában és Gázában, cserében a palesztin nép hivatalos képviselőjének elismert, különböző palesztin csoportokat és irányzatokat magában foglaló Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) elismerte Izrael államiságát. Ma de facto két palesztinai önkormányzat létezik: két palesztin szervezet, a Hamasz uralta Gázai-övezet és az Al Fatah által irányított Ciszjordánia.
A 2023. októberi Hamasz-invázió az izraeliek és palesztinok közötti, több hónapon át tartó kisebb konfliktusokat követte. A Hamasz felszólította a Gázán kívüli palesztinokat, hogy csatlakozzanak a megszállók elleni harchoz. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök bejelentette, hogy az ország háborúban áll.
Németh Csaba
