Benedek Elek: Beckó vára

2009. január 24., szombat, Kiscimbora

Olyan magas kőszikla tetején állott Beckó vára, hogy a madár is elfáradt, mire fölrepült. Az igaz, hogy csak olyan hatalmas nagy úr tudta fölépíttetni ezt a várat, amilyen Stibor vajda volt. S ő sem magának építtette, hanem az udvari bolondjának: Beckónak.

A Vág gyönyörű völgyén Stibor vajda igazi kiskirály volt. Övé volt erdő-mező, még a levegőég is. S ennek a hatalmas nagy úrnak a legkedvesebb embere Beckó volt, az udvari bolond.

Egyszer nagy vadászat volt, fölkerekedett Stibor minden népével. Zengett az erdő a kürtök szavától, a hajtók lármájától, vadászebeknek csaholásától. Erős jókedve volt Stibornak, s mikor vadászat után ledőltek pihenőre, odaszólt a bolondnak:

— No, Beckó, most jókedvemben találsz, kívánj, amit akarsz, mindent megadok.

— Nem hiszem — mondta kurtán a bolond. — Mindig ígérsz, de semmit sem adsz.

— Ejnye — pattant föl Stibor —, ezt még nekem senki se merte mondani! Hamar kívánj valamit, mert különben mindjárt karóba húzatom a fejedet!

Azt mondta a bolond:

— Találsz az enyémnél sokkal könnyebb fejeket, fiam. Inkább nézz csak ide, látod-e átellenben azt a magas sziklát?

— Látom, bolond, látom.

— No, ha látod, építtess nekem a tetejére egy várat, de olyat, hogy az országban se légyen párja.

— Jól van, bolond, itt a kezem, nem disznóláb, mához egy esztendőre felépíttetem a várat, s a te nevedre kereszteltetem.

Elszörnyülködtek mind a vadászok, akik ezt hallották. Szédült, aki csak ránézett, olyan magas volt a szikla.

— Lehetetlenség — mondák —, hogy emberi kéz azt a várat felépítse.

Hanem amit egyszer Stibor kieresztett a száján, annak meg kellett történnie, ha törik, ha szakad. Hát ha még kezet is adott rá!

Az igaz, hogy neki minden dolga könnyebb volt, mint más embernek. Nemcsak a maga jobbágyait hajtotta várépítésre, de ha más vidékbeli ember arrafelé vetődött, azt is feltartóztatta, s addig nem eresztette tovább, míg hét álló napig nem hordatta a követ. Még az arra járó nemesemberekkel is megcselekedte azt a tréfát, hogy fölvitte őket a maga várába, ott egy hétig traktálta, s azalatt a cselédjeiknek építeniük kellett a Beckó várát. Aztán egy hét múlva mehettek isten hírével. Így épült fel Beckó vára. Mikor letelt az esztendő, egy szeg nem sok, annyi sem hibázott belőle. S szép volt a vár, de olyan szép, hogy messze földről csudájára jártak. Magának Stibornak is úgy megtetszett, hogy megsajnálta a bolondtól. Bejárván a pompás szép szobákat, azt mondta Beckónak:

— Hallod-e, te bolond, nagyon szép ez a vár tenéked. Egyet mondok, kettő lesz belőle.

— Mondjad, uram, mondjad!

— Adok neked egy másik várat, s annyi aranyat, amennyit elbírsz, csak hagyd ezt nekem.

— Itt a kezem, nem disznóláb — mondá a bolond, s megvolt a vásár.

E naptól fogvást itt szeretett lakni Stibor, ide gyűltek a vendégek messze földről, innét indult Stibor háborúba, vadászatra, s ha visszakerekedett, csapott olyan dáridót, hogy hét országra ment a híre. Na de nem sokáig gyönyörködhetett a szép várban Stibor.

Történt egyszer, hogy egy öreg cseléd ráütött Stibornak a legkedvesebb vadászkutyájára. Meglátta ezt Stibor, s olyan éktelen haragra lobbant, hogy az öreget a vár fokáról letaszíttatta.

Pedig hogy könyörgött a szegény öregember: kegyelmezzen az életének! De Stibor szívét nem tudta megindítani az öreg cseléd könyörgése. Mikor aztán a vár fokán állott az öreg, megfenyegette Stibort:

— Megállj, szívtelen Stibor vajda! Mához egy esztendőre meglásd, követsz engem Istennek ítélőszéke elé!

Nagyot kacagott az öreg fenyegetésén Stibor vajda, s azzal el is feledte a fenyegetését. De történetesen épp egy esztendő múlva nagy vendégséget csapott, s akkor eszébe jutottak a fenyegető szavak.

— Eh — gondolta magában —, bolond beszéd!

— Igyunk, barátim! — kiáltott Stibor, s összecsendültek a serlegek.

Ittak, ittak, s a sok erős ital egy kicsit megszédítette Stibor fejét. Megrettent, mert ez sohasem történt vele. Kiment a kertbe, hogy az esteli szellő verje el feje bódultságát. Leheveredett egy bokor alá, s úgy nézett föl a csillagos égre. Hát egyszer csak, uram teremtőm, mi történt! A bokorból elékanyarodik két kígyó, hirtelen a Stibor fejére tekeredtek, s mind a két szemét kiszúrták! Ordított Stibor, mint egy vadállat, s szaladt esze nélkül. Ki a kertből, keresztül az udvaron, az udvarról föl a vár fokára, s onnét lezuhant a mélységbe. Oda, ahová a szegény öreg szolgát taszíttatta.

Ilyen szomorú vége lett a hatalmas Stibor vajdának. A vár alatt, egy kiálló sziklán egy asszony ül, búsan, lehajtott fejjel. Ez a Stibor felesége, aki máig is gyászolja urát...

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 490
szavazógép
2009-01-24: Kultúra - x:

Ha baj van, személyes tanácsadóm (Szabó Zsolt vall Benedek Elekről)

Szabó Zsolt, a Művelődés című folyóirat főszerkesztője Szentimrei Jenőnek, Benedek Elek egyik ,,fogadott fiának" az unokája. Édesanyja, Szentimrei Judit néprajzkutató, tehát a kisbaconi Benedek Elek famíliához többféle, elsősorban a szellemi örökség szálán kapcsolódik. Irodalomtörténész, főszerkesztő, volt könyvkiadói szerkesztő, könyvtáros, tehát hivatásszerűen és behatóan foglalkozhatott Benedek Elek személyiségével, életművével, ,,a hazatérő", illetve ,,a szembejövő emberrel" élettapasztalatainak, ,,intelmeinek" az erdélyi magyarság kultúrájába és magatartásába építésével. Több száz cikke, tanulmánya mellett szerkesztette és kiadás alá rendezte Benedek Elek levelezését.
2009-01-24: Kiscimbora - x:

Radnóti Miklós: Március

Lúdbőrzik, nézd, a tócsa, vad,
vidám, kamaszfiús
szellőkkel jár a fák alatt,
s zajong a március.