Ezek egyike a Brassó megyei Barcaföldvár határában található, ahol az 1944. augusztus 23-án bekövetkezett, átállásnak nevezett bukaresti köpönyegforgatást követően magyar és német anyanyelvű férfiak tömegeit tartották fogva. Az ide összegyűjtött szerencsétlenek egyetlen bűne a származásuk volt, ami viszont elég súlyosnak bizonyult ahhoz, hogy mindent elkövessenek a mielőbbi elpusztulásuk érdekében. Ezúttal pedig nem golyó vagy kötél által végeztek a szerencsétlenekkel, hanem a kiéheztetés és agyondolgoztatás módszerét választották. Ugyanakkor a táborban uralgó embertelen körülmények következtében fellépő járványok és betegségek is tizedelték őket.

De ez is volt a cél. Az Észak-Erdély visszaszerzésére törekedő román hatóságok etnikai tisztogatásba fogva próbáltak a területen fennálló, számukra kedvezőtlen nemzetiségi arányokon „javítani”. A hírhedt Maniu-gárda és a barcaföldvári haláltábor hóhérai egyaránt e feladat hatékony megoldásán fáradoztak, mondhatni sikeresen, hiszen működésének bő éve alatt csak ez utóbbiból több mint ezer lelket küldtek a túlvilágra.

E tömeggyilkosságok borzalmát a kommunista diktatúra és a sovinizmussal fűszerezett vadkapitalizmus sem tudta a nemzet emlékezetéből kitörölni. Felhajtóerővé vált, amely az erre hivatottakat a méltóságteljes kegyeletnyilvánítás feltételeinek megteremtésére ösztökélte. Hosszas és állhatatos küzdelmük eredményeként hajthatunk fejet immár évek óta tisztességgel megjelölt helyen, az ártatlan áldozatok kőbe vésett emléke előtt, vallván, hogy szükséges ugyan a megbocsátás, de a történteket nem szabad feledni.

Borítókép: Szekeres Attila archív felvétele