Hatalmas tüntetések a palesztinok mellett

2023. november 13., hétfő, Világfigyelő

Százezrek tüntettek szombaton Londonban a palesztinok mellett. A rendőrség száznál több ellentüntetőt őrizetbe vett. New Yorkban amerikai és izraeli zászlót égettek a tiltakozók, Brüsszelben tűzszünetet követeltek.

Ez volt az ötödik olyan szombat egymás után, amikor tüntetők vonultak a brit főváros utcáira, tiltakozva a Gázai övezetben zajló izraeli hadműveletek ellen.

A mostani londoni demonstráció azonban minden eddiginél nagyobb volt: a Scotland Yard szombat esti becslése szerint a megmozduláson több mint 300 ezren vettek részt.

A londoni rendőrség szombat estig 105 embert vett őrizetbe; nagy többségük a palesztinpárti demonstrációval szembeni ellentüntetések résztvevője volt.

A Scotland Yard beszámolója szerint az ellentüntetők jórészt szélsőjobboldali csoportokhoz kötődtek; nem egyet közülük korábban futballhuliganizmus miatt ítéltek el. Az ellentüntetők több helyen összecsaptak a rendőrséggel, és rátámadtak a palesztinpárti demonstráció távozó résztvevőire is, akiktől palesztin zászlókat ragadtak el.

New Yorkban hat embert tartóztattak le a péntek késő estig tartó nagy létszámú palesztinpárti tüntetésen – közölte a nagyváros rendőrsége szombaton. A tömeg pénteken kora este gyűlt össze Manhattan forgalmas belvárosában, majd a Grand Central vasútállomáshoz vonult, amelynek működését is akadályozta csaknem éjfélig.

A beszámolók és felvételek szerint a gázai tűzszünetet követelő tüntetők a Hamász által foglyul ejtett túszok plakátjait megsemmisítették, valamint amerikai zászlót téptek, egy izraeli zászlót pedig felgyújtottak.

Több mint húszezer ember vett részt Brüsszelben az Európai menetelés Palesztináért elnevezésű rendezvényen szombaton, hogy felhívja a figyelmet „a nemzetközi jog tiszteletben tartására és elítélje az Európai Unió tétlenségét, továbbá azonnali tűzszünetre szólítson fel Gázában”.

A Le Soir napilap tudósítása szerint a felvonulás a kora délutáni órákban indult Brüsszel északi pályaudvaráról. A tüntetésen a belga civil társadalom számos szereplője részt vett, felszólítva az Európai Uniót és tagállamait, hogy tegyenek meg mindent az izraeli–palesztin konfliktus azonnali tűzszünetének elérése érdekében.

A résztvevők a városközponton keresztül a déli pályaudvarra vonultak, ahol szónoklatok hangzottak el.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1307
szavazógép
2023-11-13: Világfigyelő - :

Magyar püspököt szenteltek fel a Vajdaságban

Felszentelték Fazekas Ferencet, a szabadkai egyházmegye új püspökét szombaton Szabadkán.
2023-11-13: A múlt hét - Kuti János:

Jótett helyébe…

A nagybányai polgármestert, Cătălin Cherecheșt nehéz börtönévektől akarta megmenteni az anyósa. Az ilyen anyós nem olyan, mint a viccbéli, akinek – ha első rúgásra nem indul – bottal kell állítani az előgyújtásán, mert a polgármester kedves anyósa magától indult el protekciót szerezni vejének, akivel sok a baj, mert fején sok a vaj. A kolozsvári táblabíróság – ha minden jól megy – november végén hirdet ítéletet a polgármester megvesztegetési ügyében. (Vagy ügyeiben.)