Kevesen mondhatják el magukról, hogy a forrásból táplálkoznak. Jászberényi Sándor író és haditudósító e kevesek közé tartozik, novellái, írásai ott születnek, ahonnan mások menekülnek, ahol mások meghalnak: a harctereken, a veszélyes gettókban, forradalmakban, aknatűzben, golyózáporban.
„Rohanok Isten után, aki hátrál, és bár sosem találtam meg, mindenhol láttam a kéznyomát. Ott volt a Gázai övezetben, ott volt Jemen marsi táján, Kairó nyomornegyedeiben, de Afrika villamos áram nélküli bozótjaiban is.” (Tíz év háború, 2022) Egy ilyen vallomás után vajmi kevés marad a bemutatónak, hogy egyik kedvenc írójáról fogalmazzon néhány sort, annak ellenére, hogy baráti viszonyt ápol vele. A miértre a válasz a túlzónak tűnő halál lenne, ha a háborúk, forradalmak nem lennének valójában mélységesen humánusak. Ezért a szerző írásaiban valójában a legmélyebb emberi érzéseket lehet felfedezni: meghökkentő, de azzal imádja az életet, hogy utánamegy a halálnak, nem választja a kényelmes letelepedést, a mindennapi stresszelést a különféle számlák felett. Jobban érzi magát a 2009-es Öntött ólom hadműveletben a Gázai övezetben, a nigériai lepra- és tuberkulózisjárványban, a líbiai polgárháborúban, az egyiptomi forradalomban.
2001-ben Jászberényi úgy lép be a magyar irodalomba, mint egy ólmosbotot lóbáló fenevad – írja egyik kritikusa. Ennél találóbb kép aligha mondható róla. 2013-ban két könyve is megjelenik, a Budapest–Kairó – Egy haditudósító naplója (Libri Kiadó) és Az ördög egy fekete kutya és más történetek (Kalligram Kiadó). 2016-ban folytatódik a sor A lélek legszebb éjszakája – Történet álmatlanságról és őrületről (Kalligram Kiadó) kötettel, egy 2018-as, 300 példányban megjelent költői kitérés után – Rossz versek (versek, szerzői magánkiadás) – 2020-ban érkezett A varjúkirály (Kalligram Kiadó). Mintegy illusztrációja az eddig felsorolt világoknak a 2022-ben megjelent Tíz év háború (Kalligram Kiadó), a képekkel gazdagon illusztrált könyv más világba röpíti forgatóját, ahol az éhezés, a víz, a fegyver, a forradalom, a vallási összetűzés, a sivatag, a hataloméhség és a túlélés olyan szinten ural mindent, ami a csöndes európai országban élő ember számára egyszerűen elképzelhetetlen. Folytatódik a sor a 2023-as Mindenki másként gyászol opusszal, a szerző első regényével, amelyben – többek közt – már Európa friss sebe, az ukrán–orosz háború van a középpontban.
Műveit több nyelvre is lefordították, több díjra jelölték, több kiadást is megértek. Nem csoda: a szerző teljesen leszakadt a magyar hagyományos irodalomról, a saját útját járja, folytat gonzó újságírást és szépirodalmi alkotást úgy, hogy nem ismer kíméletet: „Én aztán nem szégyellem magam a társadalmi egyenlőtlenségek miatt, nem fogok senkitől sem bocsánatot kérni, hogy férfinak születtem, nem vagyok hajlandó szégyenkezni a rabszolgatartás intézményéért, amihez magyarként aztán tényleg semmi közöm sincs. Az utolsó bunkó vagyok a szirupos érzékenység korában. Húsz éve dolgozom háborús tudósítóként. Láttam ezt-azt. Én vagyok az a csávó, aki végigfotózza, ahogyan elvérzel előtte, és közben arra gondol, hogy ennie kellene valamit. Nem azért, mert szociopata vagyok, vagy mert hidegen hagyna az emberi szenvedés, hanem mert tudom, hogy nem tudok segíteni.
Nem azért vagyok ott. A problémáim mindig praktikus problémák, sosem morálisak. Azért gondolok az evésre, miközben te meghalsz, mert semmit sem ettem, amióta az egyiptomi hadsereg elkezdte agyonlőni a tüntetőket. Ez barátok között is három napja volt. Ennem kell, hogy folytathassam a munkát. Maradjunk annyiban, hogy a szégyenem is praktikus. Viszont a legtöbb emberrel ellentétben egészen pontosan meg tudom mondani, kit tehetek érte felelőssé” – fogalmaz regényében.
Miklóssi Szabó István
