A Vigadó Művelődési Központ kisterme volt a helyszíne a fórumnak, amelyen több, a főtéren és a közelében lakó polgár vett részt. A jelenlévők először egy rangos romániai szaktekintély, Köllő Miklós építész kiselőadását hallgathatták végig, a szakember fotókkal illusztrált prezentációja rávilágított a Gábor Áron tér és a környékén levő udvarterek helyzetére.

Elmondta: a felkért cég által végzett átvilágítás során mintegy ezer ingatlant vettek számba, állapotukat és értéküket egyaránt szem előtt tartva. Térképen megjelenítve ezeket zöld, sárga és piros színnel jelölték. Több kritériumot is figyelembe vettek. Vannak értékes, kevésbé értékes és elhanyagolható építészeti értékkel bíró ingatlanok – ez utóbbiakat akár le is lehetne bontani, hiszen egy régi épület tatarozásának a költsége jócskán meghaladja egy új ingatlan építését – magyarázta Köllő Miklós, akinek a nevéhez egyébként a Mies van der Rohe-díjra való jelölés, a Public Architecture in East-Central Europe gyűjteménybe beválogatott csíkszentsimoni lovarda, a gyergyócsomafalvi tájház és Bóbita Óvoda, a benedek-mezői és a szentsimoni lovarda, a csíkmadarasi piac, a gyergyóditrói Szent Imre-kápolna, a tatárdombi emlékhely, az ivói kápolna és vízifűrész, illetve a székelydályai református templom és a csobothegyi Szent Anna-kápolna restaurálása is kötődik. A településrendezési képesítéssel is rendelkező építész hangsúlyozta: Kézdivásárhely helyzete egyedülálló, ki kell használni.
 

A közösségé legyen a tér

A kézdivásárhelyi udvarterek kialakulása nem egyedi, ezt példákkal is illusztrálta a tanulmány készítője. Abban viszont különleges, hogy miközben más városokban – legyen szó székelyföldi vagy más helyen lévőkről – zártak, addig Kézdivásárhely nyitott: teljesen átjárható az udvarterek hálózata, nem zárták le azokat kapukkal, falakkal. „Ilyen nincs sem Erdélyben, sem a világban. Rengeteg település átalakulását nézve ez Kézdivásárhely legnagyobb egyedisége” – mondotta, és egyúttal vázolta azokat az elképzeléseket, melyek a sikátorokat élővé tehetik.

Kifejtette: azokon a részeken, melyek a „senki földjét” képezik, megmaradtak a régi bejáratok, ablakszemek, ezek jó kiindulópontot adnak az udvarterek helyreállításához. Gondot jelentenek a közművesítés létesítményei, ő gyergyóiként jobban észrevette a falakon futó „minden lehetséges akadályt kikerülő” gázvezetékeket, az otromba vezérlőket, csöveket. A közművesítés ilyen jellegű förmedvényei jelzik, hogy nem jó az udvarterek állapota – mondotta. Az udvarterek zöme a „kék-zöld” skálában mozog, azaz van lehetőség arra, hogy zöldítsék a kapuk elejét, és valamiféleképpen megjelenjen az éltető víz is. Erre példák is vannak, a kreatívabb és szépérzékkel rendelkező polgárok cserepes növényekkel, keskeny virággruppokkal szépítik a porták elejét.

Az építészeti terjeszkedés csak egyirányú lehet: manzárdszobákkal lehetne gazdagítani a lakhatást, a terek átjárhatóságát pedig nagyban segítené az indok nélkül készített be- és feljárók felszámolása. A szűk helyből adódóan hosszú távon az udvartereket egyirányúsítani kellene, hiszen nincs lehetőség egy-két négyzetméteren parkolni.

Az udvarok felépítése Kézdivásárhelyen nagyon sajátos, ezt is ki lehetne aknázni – magyarázta Köllő Miklós. Az 1834-es tűzvészt követően ugyanis elterjedt az U-alakú, tűzfalas építkezés, a falra épített falak óvják az ingatlanokat a veszélytől. „Kitűnő lenne, ha ezekben a parányi udvarokban létesülnének olyan manufaktúrák, amelyek megteremtenék az anyagi szükségletét az asztalos- vagy fémmunkáknak” – vélekedett. Az is érdekesség, ahogy a főtéri „paloták” egyszer véget érnek, lezárásuk gyakorlatilag egy városi polgári ház. „Ami közben van, azt az anyagi lehetőségek váltották ki” – mondotta. Az örökösödés is nagy szerepet játszott a folyamatban, ha valakinek volt négy-öt gyermeke, akkor szétosztotta a telkét, viszont a városiasodás folyamata közben megjelentek az idegenek is, ennek tudható be, hogy a kezdetben nevesített utcácskákat megszámozták.

Mit lehet és mit nem?

Felmerült az a kérdés, hogy lehet-e például napelemeket telepíteni az övezetben. Lehetni ugyan lehet – kivételt képez a házak főtérre néző része – viszont nem igazán érdemes – mondotta a szakértő. „A központban lakni azt feltételezi, hogy magasabbak a fenntartási költségek. Egy pár kilowattos napelem nem biztos, hogy gazdaságos befektetés, inkább az épületek külső – ahol lehetséges – és belső hőszigetelése a kifizetődő. Elég az ablakok cseréjére gondolni” – magyarázta. Az udvarterekben való beavatkozást egyébként a városrendezési terv tenné lehetővé, a vita központjában ez áll, és nem a távlati, fizikai beavatkozások.
 

A főtér mint „méhkas”

Köllő Miklós vetített képes előadása közben érintőlegesen pár vázlatot is mutatott, hogy szakemberek miként képzelik el a céhes város főterét. Nem most, hiszen ez egy titáni munka. Ennek ellenére ez vitát váltott ki, a legtöbb hozzászólás a gépkocsiforgalom korlátozása, illetve a parkolás miatt érkezett.

A látványtervek ugyanis egy gyalogos- és kerékpárbarát központ vízióját vetítik elő, ahol „valamivel kisebb, de annál használhatóbb a zöldövezet”. A koncepció az, hogy az 1950-es években kialakított főteret láthatóvá tennék, a túlnőtt fákat kivágnák, újakat ültetnének, és a központot élhetővé tennék. Bár ez nem képezte a megbeszélés lényegét, a legtöbben mégis ehhez szóltak hozzá. Zömében azt tették szóvá, hogy hol fognak az autók parkolni. Erre a válasz az volt, hogy egyrészt a főtéren (nem számolják fel teljesen ezt a lehetőséget), illetve annak környékén. Köllő Miklós szerint a tanulmány erre is kitér, és szakértő készítette, aki minden lehetőséget számba vett.

Beke Ernő felhívta a figyelmet a főtér értékeire: a központban egykoron álló kerekes kútra, a pittyköves házra és a Köböl-kőre egyaránt. Az építész válaszában hangsúlyozta: nem célja, hogy Kézdivásárhely értékei feledésbe merüljenek, hanem átgondolt formában kapnának helyet a fejlesztési tervben. A főtér és környékének átrendezése egyébként is rengeteg pénzt feltételez, aminek mértékét nem is tudják most megbecsülni – felelte a Háromszék kérdésére Köllő Miklós.