Inkább környéke. Mert sok szó esett a körülményekről és a háttérről, amelyek a könyv megírásához vezettek, és kevesebb a regényről – de végső soron a körülmények és a háttér maga a regény.
Jászberényi Sándor haditudósítóként keresi kenyerét, aztán szépírásra is adta a fejét, s egyszeriben berobbant az irodalomba. Tavaly októberben mutatkozott be először a sepsiszentgyörgyi közönség előtt, most, a szerda délutáni, Bod Péter megyei könyvtárbeli közönségtalálkozón a Mindenki másképp gyászol című, idén megjelent regényének apropóján beszélt – többnyire Miklóssi Szabó István kérdéseire válaszolva – életéről, irodalomhoz fűződő viszonyáról, az éppen zajló háborúkról, és arról is, milyen kilátások várnak az emberiségre rövid távon.
Budapest után Sepsiszentgyörgy a legmagyarabb város, ahol komolyan veszik a kultúrát – indította a beszélgetést Jászberényi Sándor. Megállapítása elfogadható, hiszen sok helyen megfordult már, nemcsak haditudósítóként, hanem íróként is (bár „nem szeretek irodalmárkodni, számomra sokkal fontosabbak az emberi kapcsolatok”, jegyezte meg). Sajátságos véleménye van az életről („az irodalomnak van értelme, az életnek nincs”), az általa művelt literatúráról meg azt vallja: „amit írok, azzal el tudok mondani valamit a világról, amit gondolok, ezért nem érek rá csacsogni”. Máskor meg: „az én írói programom lehet, nem olyan átfogó, mint a 19. századi íróknak, nagyon specifikus helyzetekről akarok írni, ha nem tetszik, nem kell elolvasni”. A beszélgetésből kiragadott mondatok alapján akár fellengzősnek is lehetne tartani Jászberényit, holott nem az: nagyon tisztán látja az életet és nagyon reálisan értékeli a világban zajló folyamatokat, még akkor is, ha „a szenvedés és a halál vámszedője vagyok, ebből élek”.
Beszélt aztán az ukrán–orosz háború várható folytatásáról („az ukránok ellentámadása nem működik, nincs elég emberük, áll, majd befagy a front, és ez az oroszoknak a győzelmet jelenti”), az izraeli helyzetről („a Gázai övezet a világ legnagyobb nyílt börtöne, gettó, ahol nincs jövő, ahova két és fél millió embert beszorítottak áram és ivóvíz nélkül – ilyen körülmények között nem a terror ellen harcolok, hanem népet irtok”), minderről haditudósítóként és politikai elemzőként, bár „nem lehet a hideg tények hangján beszélni ezekről a dolgokról, mert tele vannak érzelemmel”.
És végül a jövőről is szólt: az orosz birodalmi terjeszkedés, a fogyatkozó természeti források okozta globális népvándorlás Európa felé, illetve az öreg kontinens apadó, elöregedő lakossága fogják meghatározni az elkövetkező húsz év történéseit. „Nem jó napok jönnek a világra”, vonta le a következtetést saját elemzéséből Jászberényi Sándor.
