Közúti balesetek

2023. november 22., szerda, Közélet

Két közúti balesetről számolt be kedden a Kovászna megyei rendőrség. Egyik aznap reggel történt Sepsiszentgyörgyön a Hajnal és a Rózsa utca kereszteződésében.

Egy 69 éves férfi az általa vezetett személygépkocsival nem állt meg a stoptáblánál, és belehajtott a Hajnal utcában közlekedő személygépkocsiba, nekitolva azt a szembeni stoptáblánál várakozó autónak. A „harapófogóba” került kocsi 33 éves vezetője megsérült, kórházba szállították. Mindhárom érintett sofőrt alkoholszondába fújatták, egyikük sem fogyasztott szeszes italt. A másik baleset a 12-es országúton történt. Egy Málnás felől érkező, 72 éves férfi által vezetett gépkocsi le akart térni balra, Málnásfürdő felé, és összeütközött a Mikóújfalu felől, szemből jövő, szabályosan közlekedő személygépkocsival. Utóbbi 54 éves női vezetője és utasa megsérült, az áldozatokat kórházba szállították. Egyik vezető sem fogyasztott szeszes italt. A kivizsgálást mindkét esetben gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával folytatják. (sz.)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 726
szavazógép
2023-11-22: Közélet - Bartos Lóránt:

Új helyen a tanorkapu (Kézdiszentlélek)

Régebben több településen volt, de ma már kevés helyen marad meg a tanorkapu, azaz a faluvégi kapu. Ezek egyike Kézdiszentlélek, ahol a kőlábakat, hogy megmentsék, új helyre költöztetik, és egyfajta emlékművet készítenek belőlük.
2023-11-22: Közélet - Iochom István:

Kőrösi Sándor Zoltán egyéni kiállítása Kézdivásárhelyen

Vasárnap délben a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum időszakos kiállítótermében megnyílt Kőrösi Sándor Zoltán – az 1948-ban Nagyvárad melletti Biharban született, 1955 óta Budapesten élő, hat éve pedig Csíkszeredában tartózkodó és alkotó díszlet-és jelmeztervező, keramikus, festőművész és fotós – egyéni kiállítása. A sokoldalú alkotó neve nem ismeretlen a művészetkedvelők számára, hiszen alkotásaival évek óta jelen van az IKA Képzőművészeti Alkotóműhely közös tárlatain.