Le bánya A múlt héthallgatni: arany - Kuti János

2009. január 27., kedd, Közélet

Szép, új világnak nézünk elébe. De érthető, mert mindannyiunk bűnözésre hajló, terrorizmusra hajlamos, kémkedésre képes állampolgárok vagyunk. Ha nem tudnám, hogy minden telefonbeszélgetést, elektronikus levelezést rögzítenek, rögtön nekiállnék bűnözni, kémkedni és terroristáskodni.

Az igaz, mondják, hogy csak azt rögzítik: ki mikor, kivel, hol és milyen módon volt kontaktusban. De ezt ki hiszi el? Fél évig tárolják az adatokat — mondják —, addig ellenem fordíthatják. Utána meg kell semmisíteni. De addig is, valószínű, biztonságból, néhány példányban le kell másolni. Egyetlen probléma azért lesz: egy sereg új alkalmazott kell hallgatóztatni és értékelni beszélgetéseinket. Na már most, akik minket hallgatnak, azoknak nem ártana magyarul tudniuk. De ha felvételüknél feltétel lesz a magyar tudás, akkor jön a diszkriminációellenes tanács, mint a szentgyörgyi könyvtárigazgató esetében, és nem fogja ezt engedni. Marad a másik megoldás: mindenkit kötelezzenek arra, telefonon csakis románul beszéljen. Aki mobiltelefont vesz, annak le kell vizsgáznia románból. A székely menyecskének, mikor a szomszédasszonnyal telefonon trécsel a főzésről, olyan egyszerű dolgokat kell tudnia kapásból románul, hogy: tegyél bele egy csipetnyi kakukkfüvet. (Pune o ciupitură de iarbă de cuc?...) Ezek után a lehallgatóknak nem kell érteniük magyarul. És nem történik diszkrimináció, és ennek következtében: inkrimináció sem. Az lesz a baj, hogy ezek után senki nem mer bizalmasabb dolgokat telefonon megtárgyalni, vagy e-mailen megírni. Az emberek felkeresik, akivel tárgyalni akarnak, és megbeszélik négyszemközt, hogy éppen mit szándékoznak elsikkasztani, kit és mikor akarnak felrobbantani, mikor és hová akarnak betörni, és hol akarnak erőszakoskodni, hol akarják árulni jó pénzért a hazát. De a szervek sem lesznek restek. Kihozatnak majd egy törvényt, hogy minden lakásba lehallgatókészüléket kell szerelni. Annak felvételeit is tárolni kell. De a megátalkodott polgárok ezen is kifognak. Jelbeszéddel, a siketnémák jeleivel fognak cselt szőni. Ezután nem marad más hátra, mint bekamerázni minden lakás minden helyiségét. A padlástól a budiig. Az illetékesek nemcsak lehallgatni, hanem le is fognak nézni minket. Persze, a mindenre elszánt polgárok ezen is ki akarnak majd fogni, és kimennek a szabadba megbeszélni alantas terveiket. Ezt nehezebb lesz lefigyelni, mert rengeteg ember és drága felszerelés szükséges hozzá. Emiatt aztán a parlament megszavazhat egy olyan törvényt, hogy minden ember fejébe olyan elektródát ültessenek, amely gondolatait továbbítja egy központi vevőhöz. Itt fogják gondolatait tárolni aránylag kicsi helyen. Az lesz az igazi aranybánya! Ott sokan fognak turkálni ám a gondolatainkban! A gondolkodó ember meg kétszer is meggondolja, hogy mit is gondoljon. És még mielőtt végiggondolná bűnös gondolatait, máris le van kapcsolva, mint a villany. És hányan fognak ebből élni, hányan élnek vele, és hányan élnek majd vissza mindezzel? De nekünk jó lesz. Nem lesz bűnözés, korrupció, terrorizmus a Földön, hanem béke és csend honol majd. Síri.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2009-01-27: Közélet - x:

Sikeres petíció

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, illetve több civil szervezet beadványára reagálva a Maros megyei tanfelügyelőség változtatott a beiskolázási tervén.
2009-01-27: Belföld - x:

Hírsaláta

KILENCMILLIÁRD EURÓVAL A VÁLSÁG ELLEN. Románia válság elleni terve közel kilencmilliárd eurót emészt fel a Cotidianul lap online kiadása szerint. A lap újságírói bemutatják azokat a társadalomvédelmi intézkedéseket, amelyekben a szakszervezetek és a hatóságok megegyeztek.