A repülő cipők ihlető ereje

2009. január 28., szerda, Magazin

Festmény, szobor, fénykép, de mindenekelőtt sok-sok cipő ― ez az, amit látni lehet egy kairói kiállításon. Ihlető forrásuk az a ,,repülő cipő", amely tavaly decemberben szállt George Bush akkori amerikai elnök felé utolsó iraki látogatásának sajtótájékoztatóján. Húsz egyiptomi művész vesz részt a Cipők című kiállításon új vagy régebbi keletű munkáival a kairói Ibdaa Galériában.

,,Januárra egy képkiállítást terveztünk, de a szervező azt mondta, nincs elegendő kiállítanivaló" ― vallotta be az EFE spanyol hírügynökségnek Lisa Lounis, a galéria megbízottja. A galéria tulajdonosa ekkor azt találta ki, olyan kiállítást rendez, amelynek főszereplői a cipők lesznek. ,,Már előzőleg is gondoltam rá, de az Irakban történtek ― amikor Busht tavaly december 14-én megdobálta egy újságíró ― jó apropót szolgáltattak hozzá" ― mondta Lounis. A Cipők kiállításon szereplő műveken viszont, akár politikai, akár esztétikai üzenetet hordoznak, egyetlenegyszer sem tűnik fel az eredeti, Bush felé hajított konkrét modell.

A kiállítás látogatói a bejáratnál egy nagyméretű, papírból készült, rikító színű, tűsarkú cipőt kapnak, amelynek belsejében apró harisnyák között csúszkáló alakok láthatók. A kiállítás fő helyén egy rózsaszín hátterű kép vonja magára a figyelmet, melyen egy Muntaszir az-Zaidi ― a Busht megdobáló újságíró ― feliratú, igen modern vonalú cipő a ,,téma". Alkotójuk, Hani Rased szavai szerint a ,,nemzetközi közvélemény-kutatások egyöntetűen megállapítják, hogy 2008 legfontosabb eseménye az-Zaidi cipődobálása volt". Egy másik figyelmet követelő kép egy poszter, amelyen Bush fotója látszik arab vezetők képével együtt sebesült palesztin gyerekek között, a földön pedig egy csomó cipő.

A cipő mint a kiállítás főszereplője és az ,,ellenállás jelképe" ― ahogy az egyik művész, Nagib Ezzedin mondja ― a ,,világ áldozataiban az elnyomókkal szemben élő harag kifejezőeszközévé vált".

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1326
szavazógép
2009-01-28: Magazin - x:

Nyolcas ikrek Kaliforniában

Nyolcas ikrek születtek hétfőn Kaliforniában; a világon másodszor fordult elő, hogy egy anyától egyszerre ennyi gyerek élve szülessen meg. A hat lányt és két fiút császármetszéssel segítették világra a Los Angeles melletti Bellflowerben.
2009-01-28: Magazin - x:

Műholdas gyermek-megfigyelés

Műholdas helymeghatározó segítségével követhetik a jövőben a brit szülők gyermekeik mozgását, háromméteres pontossággal azonosítva, hol is tartózkodik épp a csemetéjük. Az Nu.M8 elnevezésű szerkezet a gyártó szerint a világ első olyan GPS-berendezése, amelyet kifejezetten a gyermekek számára fejlesztettek ki ― olvasható a The Daily Telegraph online kiadásában.