Hajnalban döngettek a prefektusnál

2024. január 31., szerda, Közélet

Rendőrség, nyissák ki! – erre ébredt január 16-án 6 órakor Ráduly István prefektus, aki idei első sajtótájékoztatóján maga mondta el, miképpen zajlott le a korrupcióellenes hatóság házkutatása bikfalvi otthonában és a munkahelyén.

  • Albert Levente felvétele
    Albert Levente felvétele

A döngetés hallatán az álmából ébredő kormánymegbízott először arra gondolt, hogy ég a ház, másodszor pedig arra, hogy medve tört be valahova, mert ezért már ugrasztották fel éjjel uzoni polgármester korában. Úgy pizsamásan ment ajtót nyitni, és úgy is felelt a belépő néhány személy kérdéseire. Elsősorban arra, hogy miért nincsenek nála a prefektúra beruházásainak iratcsomói: azért, mert a hivatalban vannak, ahol lenniük kell – válaszolta. Elmagyarázta, hogy a prefektusnak egy polgármesternél jóval kevesebb fontos döntést kell hoznia, hiszen mire eléje kerül egy dokumentáció, az intézmény különböző részlegei már mindent ellenőriztek, és annyi kézen átmegy minden, hogy valaki biztosan észreveszi, ha valami nincs rendben. Tévedések történhetnek, de szándékos törvényszegéssel egyetlen munkatársát sem lehet vádolni – állítja Ráduly István, aki a házkutatások után azt mondta a prefektúra alkalmazottjainak, hogy ezután is úgy dolgozzanak, mint eddig, csak még figyelmesebben.

A január 16-án történtekre visszatérve a prefektus közölte: otthonában a számítógépét és minden adathordozóját lefoglalták és elvitték, reméli azonban, hogy ugyanúgy visszakapja őket, hiszen egyetemi előadásai (Ráduly István a BBTE sepsiszentgyörgyi tagozatán oktat) és a vizsgatételek is közöttük vannak. A prefektúráról – ahova a bikfavi házkutatást követően maga is bement, és a házkutatás lezárásáig ott maradt – a villamos hálózat felújítására vonatkozó beruházási dokumentációt vitték el (erről a témáról most is elhangzott, hogy a hatvanas években kiépített hálózat már annyira nem bírta a terhelést, hogy nem lehetett egyszerre több számítógépet bekapcsolni), az épület magántulajdonban levő részének megvásárlási dokumentációját (az egykori Fogolyán-háznak ma a hatodrészét bírja a család egyik leszármazottja, Szotyori Nagy Áron, aki tavaly még hajlandónak mutatkozott annak eladására, ezért a prefektúra készíttetett egy felértékelést, és meg is kapta a tranzakcióhoz szükséges összeget a belügyminisztériumtól, de az örökös visszalépett, a pénz pedig visszament Bukarestbe), illetve egy visszaszolgáltatási iratcsomót. Utóbbiról Ráduly István elmondta: a panaszos ugyan a villanyhálózat felújításán dolgozott, de ugyanúgy kihallgatáson, munkatársai jelenlétében fogadta, mint ahogy mindenki mást, az iratcsomóját nem találják, de nem hiszi, hogy bármelyik munkatársa törvényszegést követett volna el. Hozzátette: az iratcsomókat a polgármesteri hivatalokban állítják össze és küldik fel, a prefektúrán csak ellen­őrzik, hogy minden rendben van-e; az előfordul, hogy megsürgetik az ügyintézést, de ezt sem öncélúan teszik, hanem például azért, hogy egy községháza ne fusson ki valami uniós pályázati határidőből.  

Ráduly István hangsúlyozta, hogy nem vádolják semmivel, és azt is kijelentette: ő elsősorban az emberekért van a hivatalában, a román kormányért és a közösségéért. 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 405
szavazógép
2024-01-31: Vélemény - :

Vigyázó szemünket Kárpátaljára vessük (Geopolitikai jegyzetek)

Összefüggések az Amerikában dúló politikai káosz és az ukránok kompromisszumkészsége között
Fontos találkozóra került sor a magyar és az ukrán külügyminiszter között, ahol végre érdemben lehetett beszélni a kárpátaljai magyarok jogainak helyreállításáról a korábbi hárítások és keménykedések helyett. Számunkra örömteli, hogy annak ellenére, hogy Magyarország brutális nehézségekkel néz szembe a szomszédos országokban élő magyarokkal kapcsolatos álláspontjának fenntartása során, mégis sikerült a rendelkezésre álló diplomáciai eszközökkel az ukrán felet rábírni arra, hogy legalább hajlandóak legyenek tárgyalni ezekről a számunkra nagyon fontos kérdésekről. 
2024-01-31: Közélet - :

Háromszáz erdészeti bűncselekmény

Több mint 300 – egész pontosan 306 – erdészeti jellegű bűncselekményt és 784 szabálysértést észleltek tavaly Háromszék területén – derül ki a Kovászna megyei rendőrség tegnapi közleményéből.