Összefüggések az Amerikában dúló politikai káosz és az ukránok kompromisszumkészsége között
Fontos találkozóra került sor a magyar és az ukrán külügyminiszter között, ahol végre érdemben lehetett beszélni a kárpátaljai magyarok jogainak helyreállításáról a korábbi hárítások és keménykedések helyett. Számunkra örömteli, hogy annak ellenére, hogy Magyarország brutális nehézségekkel néz szembe a szomszédos országokban élő magyarokkal kapcsolatos álláspontjának fenntartása során, mégis sikerült a rendelkezésre álló diplomáciai eszközökkel az ukrán felet rábírni arra, hogy legalább hajlandóak legyenek tárgyalni ezekről a számunkra nagyon fontos kérdésekről.
Nem szívjóság eredménye
Persze ne legyenek illúzióink, az ukránokat nem a szívjóság vezette ezen találkozón, hanem ráébredtek arra, hogy korábbi arrogáns magatartásuk a magyar kisebbség jogaival és Magyarországgal kapcsolatosan nem célravezető, amennyiben valóban az uniós csatlakozás útjára szeretnének lépni, ugyanis míg korábban azt gondolták, hogy Magyarország meghajlik a nemzetközi nyomás előtt az ukránok háborús erőfeszítéseinek feltétlen és korlátlan támogatása tekintetében, miközben Ukrajna a kisebbségi jogokat ott nyirbálja, ahol tudja, ez nem következett be.
Ugyanakkor véleményem szerint az ukránok hirtelen megváltozott magatartása és kompromisszumkészsége elsősorban az Amerikai Egyesült Államokban éppen lezajló nagyon éles változásoknak tudható be, s csak másodsorban a magyar következetes kitartásnak, ami ennek ellenére is kimondottan dicséretes.
Politikai káosz Amerikában
Ukrajna ugyanis egyre idegesebben figyeli azt, hogy Amerikában a már egy ideje tartó társadalmi feszültség most már nyíltan a felszínre került. Az Egyesült Államok egyre inkább kénytelen a saját belső problémáival foglalkozni, hogy csak egy nagyon friss példát említsek, a migrációs válság olyan méreteket öltött, hogy csak tavaly decemberben több mint háromszázezer ember érkezett a déli határon Texasba. Az ebből származó rettenetes társadalmi nyomás ellen most már az olyan, integrált sokszínűségről ismert nagyvárosok is kikeltek, mint New York. Zajlik a huzavona Texas állam és a Biden adminisztráció között a határra felállított szögesdrót kerítést illetően: a kormányzó az állam biztonságát tekinti elsődlegesnek, a szövetségi adminisztrációt pedig a migránsok testi épsége foglalkoztatja. Egy ismerősöm szavaival élve egy amolyan Gettysburg 2.0 állapot felé közelít az Egyesült Államok, amikor azt látjuk, hogy legtöbb republikánus kormányzó kiállt a texasi kormányzó mellett, aki a Legfelsőbb Bíróság rendelkezését semmibe véve folytatja a drótháló felállítását, miközben a Texas National Guard (önkéntes tartalékosok) a határon látványosan felvonulva álltak ki a kormányzó mellett.
A helyzetet bonyolítja, hogy az amerikai elnökválasztási kampány élesben megy már, és egyre nyilvánvalóbb mindenki számára, hogy vagy Trump nyeri a választásokat, vagy ha veszít, akkor polgárháborús állapot küszöbén találják magukat.
Az amerikai társadalom meghasonlásának jelei
Nagyon leegyszerűsítve, az Egyesült Államoknak jelenleg nem Kína vagy Oroszország a legnagyobb ellensége, akik amúgy épp hátradőlnek és kérnek egy dupla konyakot, ővelük igazából, ha létezne még az a fajta elhivatottság, ami az Államokat létrehívta, még el is bírnának. Az USA legnagyobb ellensége jelenleg önmaga, vagyis pontosabban az a belső meghasonlás, ami jelenleg az amerikai társadalmat jellemzi. Tegnap Russel Brand egyik legújabb youtube-os videója alatt, melynek témája az volt, hogy harcolnának-e az amerikaiak Oroszország ellen, amerikai kommenteket olvastam. Kimondottan megdöbbentő volt számomra, ahogy nagyon sok volt amerikai katona (az ő szavaikkal „veterán”) egyrészt azt mondta, hogy ez a hadsereg már nem az a hadsereg, másrészt meg hogy ezért az adminisztrációért ők nemcsak hogy nem harcolnának, hanem a gyermekeiket is eltanácsolják attól, hogy a hadseregbe belépjenek, holott az ismeretes, hogy Amerikában a katonai szolgálat bizonyos családokban nemzedékeken átnyúló, vannak úgynevezett katonacsaládok.
Ukrán sebességváltás az autópálya kellős közepén
Az amerikai kitérő után térjünk vissza a hirtelen (és talán csak látszólag) megjuhászodott ukrán politikai vezetésre. Nekik is megvan a maguk baja, jelen pillanatban épp azon megy a vita a Telegram-csatornákon, hogy Zelenszkij menesztette vagy nem menesztette a hadsereg főparancsnokát. Kijev főpolgármestere az államelnök ellen fordult, az elnök helyére egyik befolyásos volt tanácsadója is bejelentkezett.
Az ukrán politikai egység tehát ha nem is gyorsan, de szemmel láthatóan foszladozni kezdett, miközben az oroszok egyre nagyobb önbizalommal Odesszáról már mint orosz városról beszélnek. Ilyen körülmények között az ukránok is látják, hogy amennyiben legfőbb támogatójuk, Biden elnök nem tud új mandátumot szerezni, akkor az ukrán ügy nem AZ ügy lesz, hanem egyike azon sok ügynek, melyeket az Egyesült Államok fontosnak tart. Köztudott, hogy Biden elnöknek a politikai érdeken túl személyes érdekeltsége és érintettsége van Ukrajnával kapcsolatosan fia, Hunter Biden révén, aki többek között egy ukrán olajcég igazgatótanácsában ült évekig, onnan jelentős havi javadalmazást kapva, de más ukrajnai érdekeltségekre is fény derült a Hunter Biden véletlenül elhagyott laptopján talált e-mailekből.
Az ukrán magatartás változását én csakis azzal tudom magyarázni, hogy nagyon is látják azt, hogy Bidennek befellegzett, és azt is, hogy Trump ismét feljövőben van, ez derült ki abból az üzenetből, amit Zelenszkij elnök Trumpnak címzett egy interjúban a napokban. Csakhogy egyrészt Trump egy igazi nárcisztikus bully, akit nem igazán hatnak meg az ilyen üzenetek, másrészt Ukajnában azt is látják, hogy Orbán Viktor és Trump viszonya egyfajta politikai bromance, ami elég meglepő annak fényében, hogy Trump általában ócsárolni szokott embereket, nem dicsérni. Igyekeznek tehát az esetleges új helyzethez alkalmazkodni, ahhoz felnőni.
A kisebbségi jogok rendezésének lehetősége
Mindezeken a bonyolult összefüggéseken keresztül, ami számunkra, erdélyi magyarok számára fontos mindebből, hogy a változó geopolitikai hátszelet kihasználva a magyar kormánynak sikerült a kisebbségi jogok kérdését érdemben tematizálnia és erről az ukrán féllel érdemben tárgyalna.
Fontosnak tartom kiemelni, hogy a külügyminiszteri találkozón részt vett az ukrán szürke eminenciás, Andrij Jermak, az ukrán elnök első számú bizalmi embere. Vagyis a találkozó fontosságát jelenti az, hogy Kijevben nem bízták az ügyet az agresszív, nyomulós és kimondottan magyarellenes Dmitro Kulebára, hanem szájkosarat tettek rá, mi több, Jermak személyesen ment el felügyelni, hogy miként viselkedik a külügyminiszter. Mikor a sajtótájékoztatót hallgattam, el voltam képedve, hogy Kuleba önmagához képest milyen kompromisszumkész és civilizált hangnemben beszélt.
Vigyázó szemünket tehát továbbra is tartsuk Kárpátalján, mert értékes precedens születhet, amennyiben az elkövetkező napokban a felállított ukrán–magyar tárgyalóbizottságnak sikerül dűlőre jutnia a kisebbségi jogok teljeskörű visszaállításáról.
Bízzunk benne és reménykedjünk abban, hogy így lesz!
Benkő Erika
