Látni való ennyiből is, hogy honfitársunk jellegzetesen Kelet-Európa szűkös viszonyai közt felnőtt polgár, szűkösség, mely anyagi és erkölcsi vonatkozásban egyeránt értendő. Persze, lehetne latin-amerikai vagy afrikai, netán belső-ázsiai is. A nyomor és irigység, a másénak a megkívánása sokfelé hasonló reakciókat szül, s ha a Galacról elszármazott őkelme megütődve vette tudomásul, hogy más erkölcsi állapotok is léteznek, mint amiben felnőnie adatott, akkor okkal véli úgy, nem bolyongott hiába a nagyvilágban.

Története különben érdekfeszítő. Hogy pontosan miért kelt útra még a diktatúra idején, nem mondja, de nyilván nem volt maradása már csak cselekvőkész temperamentuma miatt sem. 1985-ben egy kapával a vállán vágott neki Szatmárnémetin túl a szántóföldeknek, s addig kapálgatott a kukoricásban, míg a határőrök egy óvatlan pillanatában át nem ért Magyarországra, s onnan illa-berek, nádak, erek, meg sem állt Németországig. Dolgozott azóta sokat, keresett is időnként, különösen egy játékgyárban, ahol a festödében kiadós pótlék is járt az alapbéren felül.

Sokat melózott, nagyokat ivott és mulatott, jól élt, „de hát fiatal voltam, bírtam" — teszi hozzá. Mikor leszállok a vonatról, ott tart a csodák elbeszélésének rendjén, hogy a németországi cigányok rendkívüli jogokat élveznek, magyarán: épp olyan embernek tekinti őket a hatóság is, mint a többieket. Az utastársak sokat hallottak eddig Németországról, erről az oldaláról azonban nem ismerték, s cöcögve hallgatják e hihetetlen csodadolgokat, mint annak idején a Kínából megtért, a nagyvilág képtelenségeiről regélő Marco Polót kételkedő kortársai.

Mert hogyan is lehet hitelt adni annak, hogy valakik nem lopnak és nem hazudnak? Hát akkor mi okuk van egyáltalán kinyitni a szájukat? Lódít ez az „igazmondó", no de igyunk még egy kortyot!