Egyike vagyok ama száznyolc háromszéki pedagógusnak, aki naponta osztatlan osztályban végzi a munkáját. Valóban, ahogy a cikk is írja, én is pedagógusnak gondolom, érzem magam, a nagyobb létszámú önálló osztályban oktató kollégáimhoz hasonlóan; viszont nagyon erősnek érzem azt a megfogalmazást, hogy a diákjaim (vagy általánosítva, a szimultán osztályban tanuló gyermekek) „eleve hátrányos helyzetben” voltak/vannak a városi iskolák diákjaival szemben.

Természetesen nem arról szeretnék ódákat zengeni, hogy márpedig a szimultán oktatás a legjobb, hozzá foghatót még nem hordott a hátán a Föld, de úgy gondolom, hogy nem is annyira rossz, hogy ebből bármilyen hátránya származna az itt tanuló gyermekeknek. Még azt is megkockáztatom, hogy az osztatlan oktatás sztereotipizálódott. Hajlamosak vagyunk a nekünk tetsző dolgokat pozitívan megítélni, amivel pedig nem értünk egyet, vagy amiben nem vagyunk jártasak, azokat negatív tulajdonságokkal ruházzuk fel. De ha valami nem hagyományos, nem megszokott, még nem jelenti azt, hogy rossz is.

Meggyőződésem, hogy sokkal inkább bizonyos előnyökre tesznek szert a szimultán oktatásban részt vevő gyermekek. Mire is gondolok? Például arra, hogy sokkal empatikusabbak. Számukra teljesen természetes, hogy egy náluk fiatalabb társuknak segítsenek, észrevegyék, ha bajban van, vigyázzanak rá. Szakemberek azt tartják, hogy az ebben az iskolai modellben tanuló diákok önállóbbak és fegyelmezettebbek lesznek. Ez azzal magyarázható, hogy az osztatlan oktatás alapja az önálló és a közvetlen munka váltakoztatása, márpedig ez nem kivitelezhető fegyelem és egymás iránti tisztelet nélkül. A „kicsik” felnéznek a nagyobbakra, majd amikor ők lesznek a nagyok, azt adják tovább, amit kaptak. Mindannyian így vagyunk ezzel, a nagybetűs élet hétköznapjaiban is...

A tanulási folyamatra is van pozitív hatása az osztatlan oktatásnak. A kisebb osztályban tanulók a nagyobbak tananyagával is ismerkednek (aminek lehet az a hatása, hogy nem tölti el őket félelem, bizonytalanság az osztályváltásnál, sőt, lehet motiváló is, érdeklődés valami új, valami több iránt), míg a nagyobbak ismételhetnek a kicsikkel (ami sosem árt). Az évek során a gyermek megszokja az önálló munkát, megtanul egyszerre több dologra is figyelni, vagy éppen azt tanulja meg, hogyan kapcsolja ki a zavaró tényezőket.

Mindezek mellett az egyik legnagyobb előnynek azt tartom, hogy bár több osztály van együtt, a tanulói létszám kisebb, olykor a városi osztálylétszám felénél is. Ezért ki merem jelenteni, hogy ezekben az osztályokban nem néhány perc jut egy gyerekre, mint ahogy azt a cikk írója feltételezi: ez sajnos sokkal inkább igaz a 25–30 fős városi osztályok tanulóira. A kis létszámú osztályokban minden tanuló naponta aktív résztvevője a tanulási folyamatnak, nincs lehetőség meghúzódni a hátsó padban, észrevétlen maradni, mindenki tudja, hogy fogják kérdezni, hogy számítanak rá. Több idő jut az egyéni, a személyes segítésre, javításra, fejlesztésre. A mindennapi megerősítés fejleszti az önbizalmukat, megalapozza a felelősségtudatukat. Épp ezért a motiválatlan, az önbizalomhiányos gyermekek vagy a tanulási nehézséggel küzdők esetében a szimultán osztályban való tanulás inkább előnyt jelent.

Több mint harminc éve vagyok tanítónő, ha jól emlékszem, egyetlen évig tanítottam különálló osztályt, az összes többi évben két-három évfolyamot szimultán. Ez idő alatt természetesen nem volt annyi tanítványom, mint az ugyanannyi évet szolgáló városi kollégáimnak, de úgy gondolom, ha létezne összehasonlító tanulmány, arányaiban nem vallanánk szégyent. Volt tanítványaim között (mint más pedagógusoknak is) van érettségizett, szakiskolát végzett személy, mérnök, tanár, színész, gyógyszerész, szociológus, történész, és ez a teljesség igénye nélkül, mert nem vezetek róluk listát (még). Úgy gondolom, hogy sem a ma már családos volt tanítványaim, sem a most középiskolás vagy gimnáziumban tanuló volt diákjaim nem indultak hátrányos helyzetből az osztatlan oktatásuk miatt.

A rövidebb válasz az lenne, hogy MI, a falvakban tanító, nevelő pedagógusok vigyázunk iskoláinkra, az oktatásra is, ha hagyják, ha támogatnak, ha bíznak bennünk, de ha nem is támogatnak ebben, akkor legalább ne akadályozzanak.

Tóth Tünde
elemi tagozatos tanár,
Berde Mózsa Elemi Iskola,
Szentivánlaborfalva