A Dunánál nincs válság

2009. január 31., szombat, Világfigyelő

Jelentősen emelte a Duna Televízió elnökének havi fizetését a Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumának az MDF által támogatott balliberális koalíciója ― értesült a Magyar Nemzet.

A lap úgy tudja, a jelenlegi 2,05 millióról 2,35 millió forintra emelték Cselényi László fizetését; a kuratórium a csütörtöki szavazáson 6:4 arányban döntött az emelés mellett. A hat igen voks az MSZP, az SZDSZ és az MDF delegáltjaitól származik, a négy nem szavazatot pedig a Fidesz―KDNP-s kurátorok adták le. A közalapítvány ellenőrző testületének fideszes elnöke, Veress László a döntés után azt mondta a lapnak: jogszerű, de erkölcstelen ez a döntés.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1338
szavazógép
2009-01-31: Világfigyelő - x:

Magyar kulturális évad New Yorkban

Telt házas előadásokon szerepeltek magyar előadóművészek a héten a New York-i Carnegie Hallban: közönségsikert aratott kedden Roby Lakatos cigány hegedűművész és zenekara, csütörtökön pedig Eötvös Péter zeneszerző-karmester-zongorista.
2009-01-31: Világfigyelő - x:

Röviden — Mózes László

Vitatott a dunaszerdahelyi ügy
Pozsony és Budapest továbbra is eltérő módon ítéli meg a szlovák rendőrök szurkolók elleni fellépését a tavaly novemberi dunaszerdahelyi labdarúgó-mérkőzésen — jelentette ki Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter tegnap, miután Pozsonyban megbeszélést tartott szlovák kollégájával, Stefan Harabínnal. A két miniszter a szlovákiai, illetve a magyarországi szélsőségesek elleni törvényes fellépés kiszélesítésének lehetőségeiről tájékoztatta egymást.