Telt ház előtt, nótaszóval fűszerezett családias hangulatban mutatták be a sepsiszentgyörgyi evangélikus templom tanácskozótermében az elmúlt hétvégén Péter Sándor nyugalmazott magyarnyelv- és irodalomtanár, újságíró, író, szerkesztő Táncöröm (Tíz esztendő Kézdivásárhely néptáncos múltjából) című könyvét. A szerző beszélgetőtársa Mihálycsa Szilveszter nyugalmazott kémiatanár, a vargavárost fellépéseivel és sikereivel egykor lázba hozó, Kézdiszék egészét megmozgató néptánccsoport összekovácsolója, oktatója és vezetője volt.
A szép számban megjelent közönséget házigazdaként köszöntő Zelenák József evangélikus lelkész-esperes ez alkalomból elhangzott véleménye szerint, a Proserved Cathedra Könyvkiadónál 2023-ban megjelent kötetet elolvasva részeseivé válunk annak az örömnek, amellyel az immár legendássá vált tánckar 1965 és 1975 között megajándékozta a közönséget.
Péter Sándor elárulta, hogy megtiszteltetésként érte a könyv megírására való felkérés, amelynek igyekezett legjobb tudása szerint eleget tenni. Nyilván, nem véletlenül esett rá Mihálycsa Szilveszter választása, hiszen több évtizedes ismeretség fűzi őket egymáshoz. A vele és az egykori táncosokkal folytatott beszélgetésekből, visszaemlékezésekből, újságcikkekből, tudósításokból és fényképekből született meg másfél esztendő munkája nyomán a kézdivásárhelyi tánccsoportról szóló kötet. Egy olyan csapat, együttes, csoport krónikája, amelynek Felső-Háromszéken magatartás- és közösségformáló, öntudaterősítő, nemzetszeretetet gerjesztő ereje volt.
Megtudtuk továbbá, hogy Mihálycsa Szilveszter Felső-Lemhényben látta meg a napvilágot 1942 január 1-jén. Az otthoni általános és kézdivásárhelyi középiskola elvégzése után a marosvásárhelyi főiskolán, majd a kolozsvári egyetemen képezte tovább magát és szerzett kémia szakos tanári oklevelet. Előbb Bereckben, majd Kézdivásárhelyen tanított és kötelezte el magát a néptáncmozgalommal. Egymás után születtek meg „tüneményes táncballadái”, a néptáncról szóló tanulmányai, a tánckar szereplése pedig széles körben ismertté és elismertté tette. „A tánc megszédített mindannyiunkat, s ebben a szédületben jártuk be az országot, hódítottunk el díjakat, kötöttünk barátságokat és házasságokat is” – vallja a könyvben.
Áldásos tevékenységük az 1968-ban elindult Bálványosi népdal- és néptáncfesztiválra alkotott, azt 1969-től éveken át megnyitó, több mint negyven alkalommal bemutatott és számukra országos hírnevet, valamint elismerést hozó Bálványosi legenda című tánckölteményben csúcsosodott ki. Alig töltöttem be a tizedik életévemet, amikor a tánccsoport tagjaként fellépő testvérem meghívására, a szüleimmel együtt első alkalommal gyönyörködhettem benne. A várat megjelenítő kőszínpadon, panyókára vetett vitézkötéses posztómentében délcegen bokázó legények és székely szoknyában pörgő lányok látványa egy életre belém ivódott és velem együtt az ott jelenlévők ezreibe is.
Mihálycsa Szilveszter a rá jellemző szerénységgel saját szerepét háttérbe tolva, a sikerek titkaként a színpadi munkások, kellékesek, zenészek, énekesek, táncosok, a csapat köré csoportosulók összehangolt és lelkes munkáját emelte ki. Kimagasló eredményeket értek el együtt, a szereplésüket két országos első díjjal is jutalmazták. A legnagyobb élmények között azokat tartja számon, hogy szereplésükkel román vidékeken is felállásra és perceken át tartó vastapsra késztették a közönséget.
Az est sikeréhez Préda Barna néprajzkutató szívhez szóló hegedűjátéka, Sonka Lóránt harmonikakísérete, valamint Incze Melinda lélekmelengető szavalata is hozzájárult.
