Helytelenül írnak diákjaink — Fekete Réka

2009. január 31., szombat, Közélet

Az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny országos döntőjét tartották tegnap a sepsiszentgörgyi Mikes Kelemen Főgimnáziumban. Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége és a házigazda iskola szervezésében, az oktatási minisztérium kisebbségi főosztálya támogatásával szervezett vetélkedőre tizenhárom megyéből és Bukarestből érkeztek magyar középiskolás diákok.

Míg a különböző nyelvi, beszédtechnikai és versmondó versenyeken az erdélyi diákok a legjobbak között szerepelnek, a helyesírási vetélkedőkön a magyarországiaknál gyengébben teljesítenek. Az Implom József-verseny tegnapi megnyitója után — melyen az ünnepi hangulatot a házigazda iskola Szőts Dániel vezette kórusa és Máthé Loránd versmondó teremtette — Ambrus Ágnes szakfelügyelővel és Erdély Judit tanárral beszélgettünk az okokról.

A megkérdezettek többek között elmondták: diákjaink nyelvtani tudása elméleti, a nyelvtanítás szemlélete és jelenlegi módszertana nem segíti a nyelvtani ismeretek gyakorlati alkalmazását; a románból fordított tankönyvek nyelvezete nem követi a magyar nyelv sajátosságait, gyakori a magyartalan megfogalmazás; a hazai tanárképzésben nem fektetnek hangsúlyt a nyelvi igényességre, ezért sok pedagógus nem veszi észre, így nem is javítja ki a helyesírási hibákat a dolgozatokban, pedig a magyar nyelv helyesírási szabályai ugyanazok a matematika, fizika, biológia, földrajz stb. tanórán, mint a magyar nyelv és irodalomén.

A dr. Péntek János kolozsvári nyugalmazott nyelvészprofesszor által elnökölt zsűri ma hirdet eredményt, a legjobb kilenc tanuló február végén részt vehet a gyulai Kárpát-medencei döntőn, amelyet a IX. és X. osztályosok számára tartanak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1358
szavazógép
2009-01-31: Közélet - x:

Székely népballadák színpadon (Villáminterjú Sebestyén Melinda színésszel) — Váry O. Péter

Egy kalap, egy kabát, egy szék. Zene, hangulatba hozó, s később is. Fények, játék árnyakkal, sejtelmekkel, érzésekkel. A balladák pedig: hűségről és hűtlenségről, féltékenységről, házasságtörésről, a szerelem fény- és árnyoldalairól. A fények, a hangok, a mozdulatok irányítója Sebestyén Melinda, ki Párjavesztett című egyéni műsorához egy olyan műfajt választott, mely manapság nem igazán divatos (?) — a balladát. Hogy miért éppen e sajátos, számtalan költőnket is foglyul ejtő műfajt? Erről kérdeztük egyik előadása után a Tamási Áron Színház művésznőjét.
2009-01-31: Közélet - x:

Az önálló székelyföldi régióért (Az MPP javaslatai) — Farkas Réka

Az idei év legsürgetőbb feladatainak egyike az autonómia-népszavazások megszervezése és a Székelyföld régió létrehozatalához szükséges feltételek megteremtése — fejtette ki Tulit Attila, az MPP megyei önkormányzati frakciójának vezetője.