— Molnár Gizi néni szerettette meg velem a balladákat, már diákkoromban is volt egy műsorom, kb. másfél órás, de abban minden volt, Arany-ballada, népballada, Bartók Vadászkolindája.

— Általában, mikor egyéni műsort készít egy színész, nem találomra választ ki valamit, hanem belső indíttatása, esetleg életének alakulása vezeti egy műfajhoz, egy szerzőhöz.

— Az élet megérlelt erre, sok évnek kellett eltelnie, hogy ide érjek, lehet, tíz évvel ezelőtt nem tudtam volna így elmondani ezeket a balladákat. És ez nem csak az előadás módjára érvényes, hiszen valamikor kiálltam a színpadra, és elmondtam egy balladát, de ma már korszerűvé kell tenni úgy, hogy megtartsuk hagyományát, archaikusságát. Ebben segített Török Viola rendező és a zene, amit Hána László írt. Kipróbáltuk teljesen másképp is, végül azt kellett eldönteni, a mozgáson legyen-e a hangsúly, mert a balladákat nagyon szépen el lehet táncolni, vagy a szövegen, és a mozgás csak a kifejezés eszköze legyen. Mert egy-két balladát el lehet mozdulatlanul is mondani, de mind a kilencet ma már nem.

— Hogyan tovább?

— Az az igazság, hogy nincs ballada. Kerestem ballada-előadást, ötletekért, és hogy lássam, hogyan mondanak ma balladát. Mostanában azonban sehol sem mondanak balladát, Magyarországon végképp nem. Azt szeretném, hogy minél több diák láthassa az előadást, nagyon örülnék, ha a tanárok is ráharapnának, és elhoznák a diákjaikat, hiszen a középiskolában tanítják a balladákat.

— Talán érdemes volna elvinni az iskolákba, meg persze vidékre is az előadást.

— Sepsiszentgyörgyön fölöslegesnek tartom más helyszínre elvinni. Vidékre el lehet, sőt, el is szeretnék menni, mert szerintem falun is örülnének, ha hallhatnák a balladákat. Kovásznára már hívtak, Baróton milyen rég nem volt a színház. Elvinni több helyre, igazából ott jó, ahol nem nagy a terem.