A rá jellemző szenvedélyes hangnemben és egyedi megközelítésben tartott lebilincselő előadást Petőfiről – méltóképp címmel február közepén Reisinger János magyarországi irodalomtörténész, egyetemi tanár Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtárban. A jeles vendéget és a Gábor Áron-termet megtöltő népes közönséget Szonda Szabolcs, az intézmény igazgatója köszöntötte.
Az előadás címére utalva Reisinger János megjegyezte, hogy a két esztendőre kiterjesztett (2022, 2023) megemlékezéssorozat ellenére hiányérzete maradt, mert megítélése szerint nem idéztük fel méltóképpen mindazt, amit Petőfi Sándor megtestesített. Éppen arra a két tulajdonságára nem világítottunk ugyanis rá kellőképpen, amely minden embert naggyá tehet: a tehetségére és a jellemére, illetve azok kiaknázására és fejlesztésére.
A tehetségét és kiaknázásának mértékét jól jelzi, hogy legyőzvén a nyelvi korlátokat, a világ legismertebb és legolvasottabb költőjévé vált. Kínában például az 1949 óta tartó példátlan Petőfi-kultusz eredményeként Pekingben és Sanghajban egyaránt szobrot emeltek neki, amelyek gránitkő talapzatán a Szabadság, szerelem! című verse olvasható. Ez a kínaiak legkedveltebb Petőfi-verse, de nem az egyetlen, amelyet ismernek, mert a középiskolában tizenhetet kell kívülről megtanulniuk.
Petőfihez hasonló tehetség ötezer évenként jön a világra, így nem véletlen, hogy szobra megtalálható Milánóban, az emberiség költőóriásainak állítottak között. Szakemberek egybecsengő véleménye szerint azonban a világirodalomban nincs hozzá hasonló, hiszen bár alig huszonhat és fél éves korában eltűnik a szemünk elől, 864 költemény született a tollából, amelyekből 70–80 remekmű. Verseit a magyarság annyira befogadta, hogy közülük ötvenet már szűkre szabott életében megzenésített, és népdalként terjedtek szájról szájra. És nem véletlenül, hanem a verseiben is tükröződő kivételes jelleme okán.
Sok mindent elárul róla, hogy tudatosan feláldozta magát a nemzetért és a hazáért. És nem csak a magyarokért akart tenni, hanem az emberiség egészéért. Azért az emberiségért, amely alig fogadta be, miután az édesapja vállalkozásának tönkremenetele következtében a szülei koldusbotra jutottak. Annyira elszegényedett a család, hogy még a bútorokat is kénytelenek voltak eladni, hogy a mindennapi falat biztosítva legyen. Ezért négyéves korától nem volt állandó otthona, rokonoknál, kollégiumokban, ritkábban albérletben, egy-egy jótevőnél, barátnál húzta meg magát, és gyalog rótta egyik vidéktől a másikig az ország útjait. A pénz nem érdekelte, csak annyira, hogy belőle szűkösen megélhessen, de ha mégis markát ütötte, mint például a János vitéz megírásáért, rögtön a szülei tartozásainak törlesztésére fordította.
Reisinger János szerint minden költeményéből kicseng: „ha te jót akarsz magadnak, akkor a másik embernek is add meg ugyanezt a jót.” És a jellem valóban akkor lesz jellem, ha az ember igazságos. Petőfi leírja a leveleiben, hogy ő nem a szépséget ajnározza, hanem a jóságot és a jóság mögött az igazságot. Mindennek a kiindulópontja, hogy igazságosak legyünk. Az igazságosság pedig egyszerű, egy mondatban összefoglalható: „amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük, mert ez a törvény, és ezt tanítják a próféták”.
Petőfi a lelkiismeret költője, aki tudatos jellemépítését a hegyi beszéd eme nevezetes kijelentésére alapozta, és a kifejezés kultúrájában is ezt valósította meg. Ezért tudta befogadni mindenki. Petőfi nem részrehajló, nem a szegényeknek kedvez, de nem is az uraságoknak, Petőfi nekünk, embereknek akar kedvezni azzal, hogy elénk állítja azt a mércét, miszerint ember, hallgass a lelkiismeretedre, legyél igazságos és olyan, aki rászolgál arra, hogy embernek nevezzék.
A tehetség és a jellem adja az ember értékét, és Petőfi tehetségében és jellemében is óriás volt. Az elmúlt két év megemlékezései alatt azonban éppen erről nem esett szó, ezért szükségesnek tartotta, hogy ezt megtegye, és Petőfiről – méltóképpen címmel tegye ezt meg. Mert méltóképpen beszélni egy nagy költőről annyit jelent, hogy a magunkénak érezzük az őáltala felvetett problémákat, és rádöbbenünk, hogy ma is ugyanezekkel küzdünk – mutatott rá az előadó.
A továbbiakban kitért többek között Petőfi és Arany János, Petőfi és Várady Antal, Petőfi és Vörösmarty Mihály, Petőfi és Jókai Mór, Petőfi és Bem József, Petőfi és Pálffy Albert barátságára, majd felolvasott, idézett és elemzett néhány általa kiválasztott Petőfi-költeményt. Végezetül a közönségnek is lehetőséget adott a versmondásra.
