A kápolnában mintegy harminc helybeli, ozsdolai, kézdivásárhelyi és berecki volt jelen. Ugyanakkor részt vett a szentmisén v. Dézsi Imre, az Erdélyi Vitézi Rend tagja is, aki nagybátyjára, Dézsi Dénesre jött el emlékezni. A három antikommunista ellenálló tisztelői 1989 után, 2010 óta tizenötödik alkalommal emlékeztek meg Ozsdola és a Kászonok hős fiairól.

Pusztai–Jeges–Dézsi: az ötvenes évek elején ez a három név tartotta izgalomban Felső-Háromszéket és a Kászonok vidékét. A kommunista hatalom üldözte, katonaszökevényként, gyilkosként és rablóként kezelte őket, míg a nép egyszerű fiai szemében nagy megbecsülésnek és népszerűségnek örvendtek, akárcsak Rózsa Sándor, Bogár Imre és a többi legendás hírű betyár. A falusi nép a szegények pártfogóiként és a zsiványbecsület legromantikusabb megtestesítőiként, valóságos balladai hősökként tisztelte és emlegette a három betyárt. Tény, hogy olyan erőt jelentettek, amelyet a kommunista hatalomnak is tudomásul kellett vennie. Nem lehetett elhallgatni, hogy ezek a bátor, néha túl vakmerő fiatalemberek harcba szálltak a kommunista hatalom kiszolgálóival, annak hűséges pribékjeivel. Dacolva a hatalommal szembe mertek szállni a párttitkárokkal, a félanalfabéta néptanácselnökökkel, a milicistákkal, a basáskodó erdészekkel és a nagyszámú besúgóval. Golyó által haltak meg 1954-ben és 1955-ben, mindhárman jeltelen sírban nyugszanak, nem adatott meg nekik a keresztényeknek járó végtisztesség.

Az áldás és elbocsátás után Ambrus Ágnes ny. egyetemi adjunktus szólt az egybegyűltekhez. „...kötelességünk újból és újból elmondani, hogy akikre emlékezünk, azok nem útonállók, nem rablók, nem gazemberek voltak, akiket sokan még ma is igyekeznek ilyen színben feltüntetni, hanem a kommunista rendszer ellenállói, majd áldozatai. És igenis ki merjük mondani: egyszerű, becsületes székely emberek voltak, akik a hasonló sorsúak nevében a kommunista rendszer túlkapásai, a magántulajdonokat ért sérelem, a kollektivizálás és az erdők államosításai ellen lázadtak, s a rendszert működtetők és kiszolgálók együttműködése miatt olyan élethelyzetbe kerültek, mint az egykori betyárok: így megtörténhetett, hogy nemcsak a kommunista helyi hatalmaskodókat bántották, hanem ahhoz, hogy életben maradjanak, ártatlanok is kikerültek a sértetteik közül, elvehettek olyantól is egy darab kenyeret, aki nem a rendszer kiszolgálója volt (...) Az ozsdolai betyárokra való emlékezés alkalmat ad arra, hogy a kommunizmus minden áldozatára gondoljunk, illetve a kommunista rendszer azon képviselőiről is elítélő módon szóljunk, akik helyi szinten voltak a rendszer együttműködői és haszonélvezői. Akiknek az utódai ma is az apáik, nagyapáik által megszerzett vagyonból élnek, mint hal a vízben, és még szégyenérzetük sincs. Az áldozatok igazsága azt követeli tőlünk, hogy elkülönítsük a gyilkosokat és áldozatokat, az együttműködőket és azokat, akik ellenálltak. A rendszert vakon kiszolgálókat és az egyenes gerincűeket, a becsületesen talpon maradókat. (...) Ne hagyjuk, hogy a jellemtelenek, a besúgók, az együttműködők tovább uralkodjanak. A középpontban legyenek. Hogy meghamisítsák a múltat. Hogy letagadják saját szerepüket ebben a sötét múltban (…) A múltnak egy sötét korszakáról emlékezünk ma, amikor az ozsdolai betyárok emlékét idézzük meg. A múltban azért kell reménykedni, mert a múlt, amennyiben a sajátunkká válik, jelentéshordozó lesz. Tehát dolgoznunk kell azon, hogy a múltnak jelentései legyenek. Nemcsak a boldog múltnak, hanem a sötét múltnak, a gonosz múltnak. Az ozsdolai betyároknak nem történt meg a rehabilitálása. Tisztességes elhantolásukra, a keresztényi búcsúvételre sem volt alkalma családjuknak.  Ezért fontos az engesztelő szentmise és az emlékezés” – mondotta többek között Ambrus Ágnes, majd Beke István Attila, a terrorista kirakatper egyik áldozata emelkedett szólásra.

Megállapította, hogy minden esztendőben ugyanazok a személyek emlékeznek Ozsdola hős fiaira. Arról is beszélt, hogy a kommunizmus végnapjait gyermekfejjel élte meg, de így is sok keserű emléke van, házkutatást is megélt, amikor édesapjánál a milicisták aranyat és valutát kerestek, édesapja megúszta, nem úgy mint ő, aki ártatlanul börtönbe került. Meglátása szerint Pusztaiék gerinces székely hősök, antikommunista, szabadságharcosok voltak, akárcsak az ’56-os hősök. „A kommunizmusnak két jó oldala is volt, először is megmutatta azt, hogy nem jó, nincs szükség rá, soha többé nem kérünk belőle. A másik legjobb dolog az, hogy vége lett. Sajnos, a mai napig is érezhető a kommunizmus hatása” – hangsúlyozta Beke István Attila. Felszólalását követően Harai László ozsdolai ny. patikus, miután Dézsi Dénes 1954. augusztus 23-án Boros Lajos, a hirhedt ozsdolai párttitkár portáján bekövetkezett halálát idézte fel, azt javasolta a jelenlevőknek, hogy ezentúl ne csak Dézsire, Pusztaira és Jegesre, hanem Szígyártó Domokosra és Finna Dávidra is emlékezzenek, hiszen ők is a kommunista rendszer ozsdolai áldozatai voltak. A szentmise himnuszaink eléneklésével, majd a művelődési otthonban szeretetvendégséggel és kötetlen beszélgetéssel ért véget.