Szonda Szabolcs könyvtárigazgató köszöntötte az egybegyűlteket, jelezvén, hogy a magyar széppróza napja, amelyet Jókai Mór születésnapján ünnepelünk, arra is képes, hogy összeboronálja a Székelyföld különböző vidékein született alkotó, író embereket.

Dimény H. Árpád bevezetőjében elmondta, az ünnep az olvasás ünnepe, és szerencsés helyzetben vagyunk, mert itt vannak azok az alkotók, akik megteremtik a lehetőséget, hogy elvarázsolt világokba juthassunk. Ezután arra kérdezett rá, hogy a hatodik alkalommal megünnepelt magyar széppróza napjának Jókai Mór születésnapját választották ugyan, de a meghívottak kit tartanának érdemesnek arra a magyar irodalomból, hogy az ünnep „arca” legyen?

Zsidó Ferenc Móricz Zsigmondot választaná, mert a realista próza híve, vallja, úgy kell prózát írni, ahogy Móricz nagyobb pillanataiban tette, van mit tanulni tőle.

Tamás Kincső egyaránt szereti a realisztikus és a romantikus irodalmat, de Örkényre szavazna, mert író is és gyógyszerész is volt, akárcsak ő, és kedveli a vitriolos-ironikus stílusát.

Balázs K. Attila kortárs magyar írókat választana, Bartis Attilát például, mert figyelemre méltó a mondatvezetése, hangulatteremtése és metaforikus nyelvezete.

Ha létezne külön erdélyi széppróza napja, akkor Tamás Kincső Szilágyi Istvánt javasolná, Zsidó Ferenc Tamási Áront, Balázs K. Attila Karácsony Benőt választaná az ünnep „arcának”.

A manapság divatos autófikció kérdéskörét boncolgató kérdésre Tamás Kincső elmondta, szereti leírni a környezetét, és azt, amit tapasztal, ha fikciót ír, annak az elemei az élete során felhalmozott élményeket, benyomásokat is tartalmazza.

Balázs K. Attila a szöveg és intimitás kérdését emelte ki, mint fogalmazott: elkezd írni az író, azután a szöveg átveszi a hatalmat, majd egyfajta párbeszéd alakul ki a szöveg és a szerző között, ebben kell megtalálni az egyensúlyt.

Zsidó Ferenc Babitsot idézte: „a mindenséget vágyom versbe venni, / de még tovább magamnál nem jutottam.” Prózaíróként próbál nem magáról írni, de az olvasói visszajelzések azt igazolják, mintha mégis magáról szólna. Az olvasói a regényeinek a helyszíneit is azonosítani vélik. Mert egy olvasó mindig a maga világát kéri számon egy irodalmi műben, tehát effektív mindig róla szól.

Balázs K. Attila szerint egy adott történet csak ürügy, hogy az alkotó megírhassa azt, ami a fejében van.

Az írói kötelesség és az irodalmi mű társadalmi reflektálására irányuló kérdésre Tamás Kincső a teljes írói szabadságot emelte ki az alkotómunkában, az író legyen szabad, dobja el a gyeplőt és legyen kész akár meghalni a művéért, semmi más kötelezettsége nincs.

Balázs K. Attila úgy vélte, az írónak mennie kell előre a saját útján, nem kell törődnie a visszahúzó erőkkel, arról írjon, ami érdekli. Zsidó Ferenc szerint lehetőség van írni a társadalmi problémákról, ő inkább a közösség perspektíváját helyezi előtérbe, hiszen a közösséget érintő kényes témákról is írni kell.

Az est végén Tamás Kincső A lovas cigány című írását, Balázs K. Attila a Laci címűt olvasta fel, Zsidó Ferenc pedig legújabb, A fák magukhoz húzzák az esőt című regényéből olvasott részletet.