Pálmai Tamás
Idegesítő tud lenni, ha székely valaki. Nem szeret sokat beszélni ez a fajta ember, főleg, ha érzi, hogy amit s aki kérdezi, az marhaság és/vagy marha. Ilyenkor vagy nem mond semmit, vagy vállat von, aztán odébbáll, esetleg odaveti a válaszát: csak. Rosszabb esetben lekever egy pofont. Régebb elővette a bicskáját és szalonnaevés helyett szíjat hasított. Manapság kultúrember lett belőle, s a „csak” helyett mond valamit, de olyat, hogy akinek szánta, az inkább választotta volna a pofont.
Szentegyházán és Székelyudvarhelyen érdekes dolgok történnek, érdekes emberek származnak onnan. Haáz Sándor, Gyermekkórus, Gyermekfilharmónia. De ide kötődik gyökérileg és felcseperedésileg Demeter Szilárd is, akit minap neveztek ki a Magyar Nemzeti Múzeum élére, de akit sokan a Széchényi Ferenc Közgyűjteményi Központ tanácsának vezetőjeként is vizionálnak, amely alá hat intézmény tartozik: a Petőfi Irodalmi Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Természettudományi Múzeum, az Iparművészeti Múzeum és a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum.
A hírek szerint a nyertes forradalmat ígért, „egy 1802-es forradalmat”. Akkor alapította ugyanis Széchényi Ferenc a Nemzeti Múzeumot, mintegy válaszként Bécs germanizálási szándékára. De a Nemzeti Színházat, a Magyar Tudományos Akadémiát, a magyar komolyzenei intézményeket is akkor alapították meg. Akkor született a Himnusz, a Szózat, a Nemzeti dal, három nemzeti imánk. „Minden akkor született, ami ma megtart bennünket, és ami most veszélybe került.” Mert a nemzeti kulturális identitás veszélyben van ma, ugyanis Nyugaton elkezdődött egy identitáspolitikai őrület. A pályázatát megelőzte a Stratégiai feljegyzés egy közgyűjteményi integráció elé című tanulmány arról, hogy mely intézmények együtt haladása lenne fontos, és hogy ez többet fog eredményezni, mint az intézmények matematikai összege. Elmondta a döntéshozóknak: „Ha az a kérdés, hogy a közgyűjteményi rendszert rendbe rakjuk, rendszerlogikailag megfogjuk és megpróbáljuk megerősíteni, az már értelmes kihívás. Rettenetes emberes feladat.”
Amit egy fentebb leírt, székelynek született valaki kimondottan szeret. Valaki, aki azt gondolja, hogy „a nemzeti identitás felmutatása ebben a zivataros világban létfontosságú. A kulturális identitást úgy erősíthetjük meg, hogy nem kultúrafogyasztóként tekintünk a befogadóra, hanem kultúrahordozóként. Ez az övé. Ez teszi őt azzá, ami. Ettől lesz a sok énből mi. És hogyha őt aktívan be tudjuk vonni ebbe a kulturális együttműködésbe, akkor sokkal nagyobb biztonságban fogja érezni magát, sokkal egészségesebben áll a világ dolgaihoz, sokkal válságállóbb lesz.”
Hát ennyi a feladat. Ennyi. Csak.
Borítókép: Facebook / Magyar Nemzeti Múzeum
