Hírsaláta

2024. március 13., szerda, Belföld

KÉT KIHÍVÓJA IS VAN BORBOLYNAK. Jelentősen felértékelődött Hargita megye tanácselnöki funkciója: miután több mint egy hete Borboly Csaba jelenlegi megyevezető jelezte, hogy igényt tart az ötödik mandátumra is, a két alelnök is bejelentette, hogy megpályázza a tisztséget: szombaton Bíró Barna Botond, az RMDSZ udvarhelyszéki szervezetének elnöke, hétfőn pedig Barti Tihamér gyergyószéki RMDSZ-elnök, aki már négy éve is tanácselnök szeretett volna lenni, ám akkor még Borboly mellett döntött az RMDSZ csúcsvezetése, a Szövetségi Állandó Tanács.

  • Borboly Csaba az ötödik mandátumot is megpályázná. Fotó: Facebook / Borboly Csaba
    Borboly Csaba az ötödik mandátumot is megpályázná. Fotó: Facebook / Borboly Csaba

Hargita megye az egyetlen, ahol az RMDSZ-nek három területi szervezete is működik, a csíki, az udvarhelyi és a gyergyói; mindhárom egymástól független és egyenrangú tagja a szövetségnek, és nincs egységes megyei szervezet. 1992 óta mindegyik tanácselnök egy becsületbeli rotációs elv alapján foglalta el a tisztségét, ám ezt nemigen tartották be: az eddigi nyolcból hat mandátumot csíkszéki elnök vitt végig (ebből négyet Borboly Csaba), kettőt pedig udvarhelyszékiek. Az RMDSZ tanácselnökjelöltjének megnevezése a Hargita Megyei Egyeztető Tanács feladata; ebben a testületben hat-hat csíkszéki, illetve udvarhelyszéki és csak három gyergyószéki személy van, akiknek április 14-ig kell dűlőre jutniuk. Van egy csavar is az eljárásban: a döntés meghozatalához mindhárom területi szervezetből szükséges legkevesebb egy szavazat. (Székelyhon)

MEGÜTÖTTE ÉS MEGFENYEGETTE TANÁRÁT. Megütötte és halállal fenyegette az osztályfőnökét egy nyolcadikos diák, a marosvásárhelyi Alexandru Papiu Ilarian Főgimnázium tanulója, miután a rendőrség egyszer már megbilincselve elvitte és megbírságolta. A történtekről a tanfelügyelőség és a rendőrség is közleményt adott ki, ezekből az derül ki, hogy március 11-én 10 óra körül a VIII. A osztályfőnöke az igazgató segítségét kérte, mert egy tanuló felmászott a szekrényre és sértően beszélt, illetve obszcén gesztusokat tett. Az igazgatónő hatósági segítséget kért, ám a fiú a kiérkező rendőrökkel is olyan erőszakosan viselkedett, hogy megbilincselve vitték a rend­őrkapitányságra, ahová az anyját is behívták. A diákot 500 lejre bírságolták a közrend és nyugalom megsértése miatt, és elengedték. Visszament az iskolába, megvárta az osztályfőnökét a folyosón, megfenyegette, hogy megöli, ököllel többször megütötte és meg is rúgta. Az iskola 12.30-kor ismét kihívta a rendőrséget, amely ezúttal őrizetbe vette a fiút, és a szülőjével együtt a rendőrkapitányságra szállították. A tanárnőt a törvényszéki orvosi intézetbe és a SMURD-hoz vitték ellátásra.  (Maszol)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 405
szavazógép
2024-03-13: Belföld - :

Embercsempészeket fogtak

Romániába illegálisan érkező arab határsértőket Nyugatra szöktető embercsempész-hálózat tagjaira csaptak le tegnap a hatóságok – közölte a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT).
2024-03-13: Belföld - :

Iohannis megpályázza a NATO főtitkári tisztségét

Sajtónyilatkozatban jelentette be Klaus Iohannis államfő tegnap, hogy megpályázza az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) főtitkári tisztségét Románia nevében, teljes felelősséggel. A NATO éléről októberben leköszönő Jens Stoltenberg helyének betöltésére eddig ez az első hivatalosan bejelentett pályázat.