Az amerikai hírszerzés vezetői Ukrajna katonai támogatásának folytatását sürgették az amerikai Kongresszus felsőházában tartott hétfői meghallgatáson. A Kreml eközben bejelentette: Párizs a feszültséget szítja azzal, hogy idegen csapatokat tervez Ukrajnába küldeni.
A világ erőegyensúlyában beállt változásokról a Szenátus által szervezett meghallgatáson Avril Haines, az amerikai hírszerző szervezeteket tömörítő Nemzeti Hírszerzés igazgatója arra sürgette a törvényhozást, hogy fogadja el az Ukrajna katonai támogatásáról szóló jogszabályt. Robert Burns, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója úgy fogalmazott, hogy „óriási és történelmi hiba” lenne, ha a Kongresszus kudarcot vallana az ukrán segítség jóváhagyásában.
Svédország is elkötelezett
Egység és szolidaritás lesz Svédország vezérgondolata NATO-tagként, ami azt jelenti, az ország elkötelezett a hosszú távú védelem mellett, és osztozik a szövetségesek terheiben, a felelősségben és a kockázatokban – jelentette ki Ulf Kristersson svéd miniszterelnök a NATO brüsszeli székházában országa lobogójának felvonása alkalmával hétfőn. A 32. NATO-tagországává vált Svédország miniszterelnöke beszédében hangsúlyozta, országa saját biztonsága szavatolása érdekében csatlakozott a szövetséghez. Kristersson kiemelte: a biztonsági környezet sosem volt rosszabb a második világháború óta, Oroszország pedig várhatóan hosszú távon jelent fenyegetést az euroatlanti térségre. Ilyen biztonsági környezetben a teljes körű NATO-tagság az egyetlen észszerű választás – jelentette ki. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár közölte: a csatlakozással nemcsak Svédország vált biztonságosabbá, hanem az észak-atlanti szövetség is erősebb lett.
Párizs a feszültséget szítja
Szítja a feszültséget és nagyon veszélyes az a francia politika, amelynek célja idegen haderő Ukrajnába vezénylése – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak. „Franciaország irányvonala, mely azt célozza, hogy létrehozzon egy olyan koalíciót, amelynek országai készen állnak arra, hogy csapatokat vezényeljenek Ukrajnába, nem más, mint a feszültség szítása” – mondta Peszkov. „Ez veszélyes, nagyon veszélyes irányvonal” – tette hozzá. Azokkal a bejelentésekkel kapcsolatban, amelyek szerint már vannak idegen katonák Ukrajnában, azt mondta, az orosz biztonsági szolgálatok „már régóta rendelkeznek olyan információkkal”, hogy tényleg tartózkodnak Ukrajna területén olyanok, akik valamilyen formában „közvetlen kapcsolatban állnak a NATO-val”.