Nem értem, hogy nálunk miért nem vezetik be az egypártrendszert, ha már amúgy is közös listákon indul az európai parlamenti (EP) választásokon a két kormányzó párt, a szociáldemokraták (PSD) és a liberálisok (PNL).
Az összes választáson közösen PSDNL néven indulhatnának, és akkor az urnákhoz járulóknak nem kellene törniük a fejüket, hogy a kettő közül melyiket válasszák, mert mindegy lenne. (Az igaz, hogy most is mindegy). A két párt szavazói legutóbb egymás ellen szavaztak, aztán a két párt – Klaus Iohannis és a maga hasznát nézve – mégis együtt kormányozott s kormányoznak máig is. (És milyen sikeresen!)
Most Romániában az EP-választásokon 33 képviselőt lehet választani. A két kormánypártnak nagyjából meg is van már a közös listája, egymást követi egy-egy liberális és szociáldemokrata képviselő (mint a kézi kötésben: egy sor sima, egy sor nádli, s megint... Az első két helyen rögtön ott van Mihai Tudose, nyomában Rareș Bogdan neve virít. Mindkettő tapasztalt politikus (a nagyotmondásban legalábbis), és a magyarság képviseletét is egész biztosan felvállalják Brüsszelben, mert hát mindkettő nagy magyarbarát. Mihai Tudose annyira szereti a székely zászlót és a székelyeket, hogy azt mondta: „ha a székelyföldi intézményekre kiteszik a székely zászlót, akkor azok is lógni fognak, akik kitették azt”. Mindebből egyértelműen következik, hogy elismeri a Székelyföld létezését és azt, hogy nemcsak a székely zászló loboghat szabadon, hanem mellette ott lóghatnak maguk a székelyek is. No, Tudose bátyónk legutóbb is azt vallotta, az a stratégiájuk, hogy a most meglevő koalíció kormányozzon az elkövetkező tíz évben is!
A másik biztos befutó, a szintén (zenész) magyarbarát Rareș Bogdan, aki tévés korában rendre akarta oktatni a román állampolgárokat: az alkotmány betartására, mikor románellenes cselekedetekkel vádolta a romániai (Klaus Iohannis szavaival) magyar etnikumú románokat, mert sértik az alkotmányt, az ország szuverenitását, területi épségét. Ezt biztosan onnan tudhatja, hogy – saját bevallása szerint – apósa magyar és a felesége is tud magyarul, akik erről beszámolhattak neki. Azt is megígérte, hogy pártja hatalomra kerülése után harminc napon belül eltörlik a speciális nyugdíjakat. Eleget akarta, de mint mondta, ez nem rajta múlott.
Biztosan ott lesznek néhányan az EP-ben az aranyos AUR képviseletében is, akiket szélsőségesnek titulálnak. Azok is magyarbarátok, hiszen március 15-én képviselőik ide jöttek Sepsiszentgyörgyre ünnepelni, csak nem engedték őket kibontakozni. Aztán később, mégiscsak eljöttek egy körre, és hazafias dalokkal kedveskedtek a szentgyörgyieknek. Őket is bevehetnék a kormányzásba. A jelenlegi kormánypártokban máris vannak olyanok, akik csendben az AUR eszméit vallják, de George Simion és Diana Șoșoacă színvonalát nem érik el, pedig egyre-másra próbálkoznak ezzel.
Az Európai Parlamentben sokra vihetik képviselőink, hisz mindenki egyetért azzal, hogy ott sajnos egyelőre a vezetőtestületekben nagyon alulképviseltek vagyunk. Ha nem uniós vezetői beosztás, akkor jó lesz elnökünknek a NATO-főtikárság is. Bár lehet, hogy most a NATO-ban kissé csalódtak benne, mert Klaus Iohannis 2022-ben az ígérte, hogy társadalmi össztermékünk (a GDP) 2,5 százalákát költjük 2023-ban honvédelemre. Ennyit is irányoztunk elő, de csak 1,6 százalékot sikerült elkölteni, pedig nem fukarkodtunk.
Ha bevennék a kormányzásba az RMDSZ-t is, akkor teljesen megvalósulna nálunk az egypártrendszer. Bár lehet, hogy ez mindenképp meglesz, mert szavazhat itt bárki bármire, úgy néz ki, ugyanazok fognak kormányozni, akik eddig is. Aztán esetleg egy-egy csontért cserébe a többi pártok is részt vehetnek a kormányzásban.
Különben is nem számít, hogy ki milyen pártban van, mert – egy neves politikai elemző szerint – a politikusok úgy váltanak pártokat, mint labdarúgók a klubokat. De ez nem is igaz, mert nálunk az (anyagiak iránt) igényes politikusok sokkal könnyben vándorolnak el egyik pártból a másikba. A focistáknál a klub is bele tud szólni abba, hogy kit milyen körülmények közt, mennyiért enged (vagy ad el), a politikában azonban a „játékosok” választanak „klubot” – sokan olyan sűrűn, mint az egyszeri ember gatyát. Így nem csoda, ha egy négyéves ciklus alatt (2012–2016) a megválasztottak majdnem egyharmada pártot váltott.
Hát nem lenne egyszerűbb az egypártrendszer?
Fotó: Facebook / Rares Bogdan