Általában az ember nem szereti, ha valami üres. Rossz érzés például, ha üres az ember gyomra, csak a korgást érzi, és nem tud odafigyelni más egyébre. Aggodalmaskodással tölti el az is, ha üresen marad az éléskamra, vagy a fagyasztó fiókjai kongnak az ürességtől. S azt aztán végképp nem szereti, ha üres a pénztárca.
Ha üresek a napjaink, nincs valami különös programunk, unatkozunk. Ha kiüresedett már az otthonunk, mert a gyermekek felnőttek, férjünket-feleségünket már hazaszólította a Teremtő… nincs kihez szólni, nincs kiért küzdeni, dolgozni, magányosak vagyunk. Szomorúan figyeljük ősszel, hogy ürülnek ki szerre a gólyafészkek meg a fecskefészkek, és nagyon várjuk újból a tavaszt, hogy ismét megjelenjenek a vándormadarak, visszatérjenek szeretett barátaink. Ha egy étterem vagy üzlet üres, mi sem megyünk be oda, arra gondolván, hogy bizonyára azért üres, mert nem főznek jól vagy nem elég kedves a kiszolgálás.
Az üresség a földi életben legtöbbször valami baljós érzéssel jár együtt. Ezért nem szeretjük. Egyvalaminek azonban örülhetünk. Annak, hogy húsvét reggelén a sír, Jézus sírja üres!
Örülhetünk és hálát adhatunk, hogy csupán egy gyolcs van odabenn, és az angyal örömüzenete: „Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincs itt, hanem feltámadt” (Lk 24, 5–6). Vigadozhatunk azon, hogy Jézus üres sírt hagyott itt maga után, ezzel bebizonyítva, hogy nem a halálé az utolsó szó, hanem van folytatás a halál után, van feltámadás és van örök élet!
Ugyanakkor, míg e földi élet útján járunk, megtapasztalhatjuk azt is, hogy mindaddig, míg Jézus velünk jár, az üres kamra sem olyan félelmetes, az üres pénztárca gondolatától sem görcsöl be a szív, az üres lakásban sem olyan elviselhetetlen a magány. Egyszóval az üresség már nem jelent olyan elviselhetetlen terhet az életben!
A mi feltámadott Urunk azért hagyta üresen a sírt, hogy a mi életünket megtöltse önmagával: szeretetével, erejével és az örök életbe vetett igaz hittel! Ezzel az örömüzenettel kívánunk minden kedves olvasónak áldott húsvéti ünnepet!
Marosi Tünde
