A meghatározás szerint a jel a valóság egy olyan, érzékszerveinkkel felfogható darabja, amely az emberi elme, értelem számára egy másik valóságdarabra utal.
Ha ezt az emberek közti kapcsolatra szűkítjük, jelentheti azt is, hogy valaki jelzéseket küld magáról másvalakiknek, hogy megismerjék. De érhető úgy is, hogy a küldők mi vagyunk, és szeretnénk „megmutatni” magunkat a társadalomnak, hogy az alapján azonosítsanak be, amit üzenünk, hiszen ha ezt őszintén tesszük, akkor ez az egyetlen módja annak, hogy ne mendemondák alapján ítéljenek meg, hanem vallomásunk szerint.
Ám mert a mai társadalmunk egyre inkább információs és dezinformációs szín- és csatatérként működik, minden általunk küldött jelre azonnal úgy is reagálhatnak, hogy vajon ezt miért mondja, miért így, miért most, mit akar elérni vele. A 22-es csapdájának tűnik, mégis van kiút belőle.
Ez a hitelesség, ami úgy érhető el, ha nem csak egyszeri kommunikációként élünk a jeladás lehetőségével, hanem folyamatosan ugyanaz a véleményünk azonos dolgokról, és a szavaink megfelelnek tetteinknek is. Azaz egész eddigi életünk igazolja az általunk nyilvánosan közölteket. Persze mindez úgy valós, ha elfogadjuk azt is, hogy véleményünk bármiről változhat, ha az a bármi olyan mértékben alakul át, hogy ezt jeleznünk kell. Kell, ha továbbra is a közélet aktív, a magyarság jövőjéért aggódó szereplői akarunk maradni. Ezért született meg a múltkori A g-k című írásom is.
És azért is, mert már sok-sok év telt el azzal, hogy jelzéseket próbáltunk küldeni Budapestre, de ezek mindig belefulladtak a miértek mocsarába, anélkül, hogy magával az üzenettel foglalkoztak volna. Most azonban forrong az ország, a világ, és ebben a nem túl szívderítő közállapotban jó belebotlani olyan párhuzamos jelzésbe, melyet a Magyar Nemzet hasábjain közölt minap Rod Dreher nálunk élő amerikai író, aki hosszan és pozitívan értékeli országunkat, a miniszterelnököt, majd ezt írja: „Mindezt nem azért mondom, hogy Orbán Viktornak hízelegjek. Nem is azért, hogy dicsőítsem a Fideszt, amelynek meg kellene értenie az idők szavát, és el kellene takarítania a korrupciót, hogy a dekadenciát és a felbomlást pártolóknak ne legyen alapjuk magyar szavazatokat követelni. Nemrég beszéltem lengyel konzervatívokkal, akik szomorúak voltak, hogy a Jog és Igazságosság párt elvesztette a hatalmat, de azt is mondták, hogy a párt közömbössége a saját soraiban lévő korrupció iránt nagyban hozzájárult a vereségükhöz.”
A KÉSZ 2015-ben – már sokadik jelzéseként – indította el Az idők jelei programot. Nyomtatott kiadványok és film is született ebből, mintegy jobbító szándékú görbe tükörként a hatalom számára. Csak venni kellene végre a szaporodó jeleket, jelzéseket.
Fotó: Facebook / Orbán Viktor
