Úgy tűnik, tévedtünk, a zsigeri, irracionális idegengyűlölet könnyen feltámadhat, gyorsan erőre kaphat, főleg akkor, ha kerülnek olyanok, akik jól felfogott érdekeik mentén szorgosan táplálják. Több éve tartó tüsténkedésük, amint azt az említett eset is mutatja, nem is hiábavaló, uszító üzeneteik, fellépésük termékeny talajra találnak. És ne legyenek illúzióink, itt nem csak azokról a politikai alakulatokról van szó, melyek lépten-nyomon a magyarság ellen hangolják a közvéleményt, mint az AUR és haszonszőrű társaik, a hagyományosnak mondható pártokban is bőven akadnak olyanok, akik örömmel fogadják, ha közösségünk megaláztatásnak, diszkrimináció­nak, elnyomásnak van kitéve, és ennek érdekében még tenni is hajlandóak.

Az edzőtáborban történtek ugyanakkor azt mutatják, máris több mint eleget tettek ezen a téren, sikerült átlépni a verbális erőszak és a tettlegesség közötti veszélyes határt. Ezen az úton pedig nagyon nem kellene továbbmenni, a távolban ugyanis – egyebek mellett – máris felsejlik Marosvásárhely fekete márciusa.

A közbeszédből, a politikából érkező uszítás mellett két további, igencsak aggasztó eleme van az edzőtáborban történteknek. Elsőként ismételten azzal kell szembesülnünk, hogy az „aranykorból” átörökölt, az 1990-es években csúcsra járatott magyarellenesség mint némileg legyengült vírus végig a román társadalom szöveteiben maradt, és a megfelelő pillanatban képes újból rohamosan terjedni és fertőzni. Ennek vagyunk most a tanúi, a több generáción keresztül impregnálódott gyűlölet, magyarellenesség előretörésének, melyet „gyakorlóik” sem igazán tudnak megindokolni, ám így kapták, így viszik tovább – kételyek, kérdések nélkül.

Igen beszédes és elszomorító ugyanakkor, hogy az egész esetet a passzivitás, a félelem, és nem utolsósorban a cinkos viszonyulás lengi körbe. Már önmagában az is sokatmondó, hogy ismét a sajtónak kellett nagydobra vernie az esetet. De még ennél is erősebb üzenetek, hogy a bántalmazott fiatal válogatottbeli társai közül senki nem avatkozott be, az áldozat családja nem fordult a hatóságokhoz, és nem utolsósorban, hogy a tornászszövetség az eltussolás útját választotta, majd a hárításét, halogatásét.

Elkeserítő, de tudomásul kell vennünk, hogy az elmúlt évek szélsőséges tobzódása, nacionalista rohamai meghozták a várt eredményt, kis túlzással, sikerült előcsalogatniuk a nyílt, a tettlegességtől sem mentes etnikai konfliktus eddig az árnyékban sokszor csendesen meghúzódó démonát. Aggasztó ugyanakkor, hogy egyelőre nem úgy tűnik, hogy a román politikum józa­nabb részének, a hatóságoknak vagy más felelős szerveknek szándékában állna érdemben tenni ez ellen, miközben tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy Pandóra szelencéjének kinyitásával kacérkodnak.

Fotó: Facebook / Federația Română de Gimnastică