Lassan elkezdik a tyúkfarm eltüntetését

2024. április 12., péntek, Közélet

Elfogadta az egykori tyúkfarmra vonatkozó övezeti városrendezési tervet (PUZ) Sepsiszentgyörgy önkormányzata, így elkezdődhet az a folyamat, amelynek végén korszerű lakóparkot és egyetemi szintű duális oktatási központot fogunk látni a lerobbant városrész helyén.

  • Az egykori tyúkfarm és környéke. Fotó: Albert Levente
    Az egykori tyúkfarm és környéke. Fotó: Albert Levente

A városból Illyefalva felé vezető Jókai Mór utcának a jobb oldaláról van szó, ahol már évekkel ezelőtt megvásárolta az egykori tyúkfarmot a város – közölte a határozatot előterjesztő Antal Árpád polgármester. Elmondása szerint eredetileg egy nagyobb, a Farm utcától a gyümölcsösig terjedő rendezési tervet akartak készíttetni, ám az érintett magánterületek tulajdonosai nem tudtak megegyezésre jutni – van, aki beltelket akar építkezésre, mások kültelket gazdálkodásra –, ezért kettévágták az iratcsomót, és az önkormányzati résszel foglalkoztak, hogy haladni tudjanak saját projektjeikkel, ezek ugyanis EU-s finanszírozásokhoz, azaz határidőkhöz kötöttek.

A városháza az országos helyreállítási terv keretében pályázott korszerű és energiahatékony lakások építésére, amelyeket elsősorban fiataloknak, illetve a tanügyben és az egészségügyben dolgozóknak szánnak, de bölcsőde, játszótér és park is lesz a hajdani tyúkfarm héthektáros területén, ezenkívül pedig egy középiskolai és egyetemi szintű duális képzést biztosító oktatási központ is, utóbbira több mint 20 millió eurós uniós támogatást nyert Sepsiszentgyörgy. Mindkét nagyberuházást be kell fejezni 2026-ban.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 804
szavazógép
2024-04-12: Közélet - Bartos Lóránt:

Leaszfaltozták az Eminescu utcát (Kézdivásárhely)

Tegnap délre egyik menetirányban már le volt aszfaltozva a Mihai Eminescu utca, a munkások a bitumen érkezését várták, hogy folytatni tudják a munkát. Ezzel a munkálattal a céhes város egyik rossz állapotban lévő utcáját sikerült korszerűsíteni.
2024-04-12: Közélet - Bodor János:

Újabb hét utcát újítanak fel (Kovászna)

Sikeresen lezárult tavaly az orbaiszéki önkormányzat 11 utca korszerűsítését célzó projektje, az elmúlt napokban újabb hét utca felújítására írt alá szerződést a Fejlesztési Minisztériumban Gyerő József kovásznai polgármester. A beruházáshoz szükséges támogatás az Anghel Saligny-program részeként érkezik a fürdővárosba.