Egy már-már elfeledett, bár a huszadik század egyik legjelentősebb alkotójának tartott festő, grafikus, Tóth László és felesége, a szintén festő T. Szűcs Ilona első erdélyi közös tárlatának ad otthont a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK), a kiállítás megnyitójára péntek délután került sor.
A tárlatot megnyitó Banner Zoltán művészettörténész beszédében felelevenítette, Tóth László és az ő sorsa szorosan összefonódott, „együtt éltük át, együtt értelmeztük a 20. századi művészetet, a végtelen stílushullámzások folyamatát”. Kifejtette, a 20. század művészete abban különbözik az előző korszakok művészetétől, hogy soha ilyen sűrűn nem váltotta egymást a bontás és építés folyamata. Tóth László a bontás, az elemzés, T. Szűcs Ilona az építés, az újrakezdés módszerével szolgálta a művészet eredendő hivatását, de mindkettejük célja az eszméltetés volt, éspedig „kijózanítani az embereket abból a káoszból, ami már az 1960-as, 70-es években nagy volt, és amelynek most érjük a tetőfokát”, méltatta a két művészt Banner Zoltán. Kiemelte, Tóth László rajzi dikciója rembrandti mélységű és picassói játékosságú, T. Szűzs Ilona csendéletei pedig élik a maguk csendjét, a tárgyak összefüggése megállásra, gondolkodásra készteti a szemlélőt.
Nem csupán művészi teljesítményükben, de emberként is jelentőset alkotott Tóth László és T. Szűcs Ilona: akiket ők készítettek fel a lakásként, műteremként, iskolaként egyaránt szolgáló kolozsvári kis házukban, azok előbb-utóbb mind bejutottak képzőművészeti egyetemekre – Tóth László ennek a munkásságának köszönhette tanszékvezető tanári kinevezését, az állást azonban sohasem töltötte be, 1984-ben emigráltak Nyugat-Németországba. „Hamar kiléptek életünkből”, mondta Banner Zoltán, s bár mindketten folytatták az alkotói munkát az emigrációban is, elismert művészekké mégsem válhattak. T. Szűcs Ilona korán elhunyt, 1990-ben „elvitte a honvágy rákja”, mint fogalmazott Banner, első közös kiállításukra 1991-ben került sor Szentendrén, az EMŰK-beli „páratlanul gazdag kiállítás” ad most alkalmat arra, hogy saját erdélyi közönségük először láthassa életművük legjavát, összegzett a művészettörténész.
Bordás Beáta, az EMŰK vezetője a kiállítás kurátoraként szólt az eseményre egybegyűltekhez, felidézve, a tárlatot eredetileg a múlt esztendőre időzítették, objektív okok miatt azonban csak idén kerülhetett sor megrendezésére – a csúszás azonban a kiállításnak hasznára vált, hiszen így több képet sikerült összegyűjteni, köztük elfeledetteket is, amelyek a Kolozsvári Művészeti Múzeum raktárában lapultak. Az EMŰK mindkét kiállítótermét betöltő tárlat berendezéséről elmondta, a festményeket, grafikákat úgy helyezték el, hogy szemléltessék a két különböző látás- és festésmódú művész közti kapcsolódási pontokat, hiszen nemcsak hatottak egymásra, de közösen is alkottak.
