Eugène Labiche A Lourcine utcai gyilkosság című darabjának bemutatóját artja a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata ma este 7 órától a színház nagytermében. Az előadást Barabás Árpád, a székelyudvarhelyi színház művészeti vezetője rendezte, aki szerint banálisan egyszerű ez a történet, mégis kilóg minden általános értelmezésből.
Egy éjszakai részegség után Lenglumé egykori középiskolás osztálytársa mellett ébred, és miközben próbálják felidézni az előző éjszaka történteket, kiderül, hogy eltűnt néhány személyes holmijuk, melyeket – az újság tanúsága szerint – megtalált a rendőrség egy szenesasszony holtteste mellett. Vajon ők követték el a gyilkosságot? Vagy mások az ő nevükben? Hol a határ látszat és valóság között? Hogyan alakítja az ember lelkét az ösztön és a bűntudat? Urai vagyunk-e minden esetben a tetteinknek, rendelkezünk-e teljes mértékben az életünk felett?
Eugène Labiche (1815–1888) korának egyik legnépszerűbb francia drámaírója volt, félszáznál is több sikeres színpadi művet írt, melyeket számos nyelven játszottak. A Lourcine utcai gyilkosság című darabját bonyolult összefüggések és félreértés, sötét, nyomasztó, bűnös titokzatosság és abszurd felé hajló fekete humor jellemzi, de valójában csak egy játékos felvetés: mi lenne, ha... Bár kriminek tűnik, talán ezért nehéz pontosan megközelíteni a bűn lélektana felől, mint ahogy a nyárspolgárság bírálata felől is – áll az előadás ajánlójában.
Barabás Árpád előadása is erre az alapra épül: mi lenne, ha... Nem másolja le a valóságot, inkább egy olyan világot próbál felépíteni, amelynek saját törvényszerűségei, paraméterei vannak, amelynek ugyanolyan alkotóeleme a színész, mint a tér, fény, zene, koreográfia, akusztika stb. Ahol elsősorban a forma dominál, és a valóság nem szab gátat a fantáziának. „A realizmus, az áltermészetesség soha nem vonzott, mert a színház eleve csinálmány, nem a valóság leképezése. Egy új világot építünk fel a színpadon, melyben ezúttal a színészi játék plasztikussága, jó értelemben vett egyszerűsége érdekelt, stílusgyakorlatként kezeltük a produkciót. Én nem szeretem a görcsös akarásokat, a problémák mindenáron való megmutatását és megoldását. Úgy gondolom, hogy bármilyen műfajban is utazzunk, a színház mégiscsak játék, amit nem szabad elfelejtenünk. Mert valljuk be őszintén, bármilyen előadást készíthetünk, olyan nagyot nem változtatunk ezzel a világon” – nyilatkozta az előadásról Barabás Árpád.
Lapunknak azt is elárulta a rendező, hogy főiskolásként maga is játszott a Vlad Mugur által rendezett egykori kolozsvári Lourcine-előadásban, és talán ez is befolyásolta az érdeklődését a darab iránt. Kérdésünkre, hogy milyen volt a munka a szentgyörgyi társulattal, így fogalmazott: „Jó hangulatban dolgoztunk, és jó hangulatban beszélgettünk utána a büfében, ami egyre ritkább manapság, mert mindenkinek ezer dolga van, rendszerint sietnek haza az emberek. Nekem általában nehéz megfogalmaznom, hogy milyennek szeretnék látni egy-egy jelenetet, de ezzel a társulattal hamar megtaláltam a közös hangot, hamar ráéreztek arra, hogy mit is szeretnék. Szóval inspiráló volt velük dolgozni, és bízom benne, hogy számukra is élmény volt ez a próbafolyamat.”
Barabás Árpád a kilencvenes évek közepétől gyakorló színész, amatőrként kezdte a pályát, majd 2001-ben diplomázott a kolozsvári színművészeti egyetemen. 2001–2010 között a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház, azóta pedig a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház színésze, ahol jelenleg a társulat művészeti vezetője is. 2004 óta rendez, többnyire székelyföldi színházakban, de Magyarországon is dolgozott már. Rengeteg alakításdíj és közönségdíj kísérte eddigi színészi pályáját, az utóbbi években rendezéseit is fontos elismerésekkel jutalmazta a szakma.
