A korzikai küldöttség Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Erő ügyvivő elnöke, parlamenti képviselő meghívására látogatott Székelyföldre. A csütörtöki, az Autonómia összeköt című beszélgetésen Vincze Loránt, az RMDSZ EP-képviselője is részt vett. Mint ismert, a látogatás és a pódiumbeszélgetés alapját egyaránt az adta, hogy a francia kormány és a korzikai képviselők március 12-én állapodtak meg egy alkotmányos szövegtervezetről, amely a Franciaországhoz tartozó sziget köztársaságon belüli autonóm státuszának elismeréséről rendelkezik.

Nem vagyunk egyedül

Vincze Loránt szerint a korzikai képviselő jelenléte bizonyítja, hogy nem vagyunk egyedül az autonómiáért való törekvéssel Európában. A legerősebb érv Bukarestben, ha fel lehet mutatni, milyen autonómiaformák léteznek az Európai Unióban. Sem a jogban, sem a politikában nincs olyan, hogy valami soha nem fog változni, a törvényeket emberek fogadják el, és emberek változtatják meg, ideértve az alkotmányokat is. Hogy Románia abszolút elzárkózó magatartást mutat az autonómia kérdésében, nem az örökkévalóságnak szól. Ha a polgárközpontú nemzetállam archetípusának számító Franciaország képes a központi hatalom devolúciójáról, az önrendelkezésről beszélni Korzika esetében, akkor talán az sem ördögtől való, hogy esetleg Bukarest is változtathatna a magatartásán – fogalmazott. Fontos kérdés viszont, hogy a magyar közösségnek lesz-e kitartása, elszántsága, akarata és napirenden tartja-e ezt a kérdést. Az EP-képviselő rámutatott, hogy uniós szinten hatalmasak a különbségek az országok között a nemzeti kisebbségek kérdése terén. Románia valahol a spektrum közepén helyezkedik el: az egyéni jogok tekintetében elég széles a paletta, ám a közösségi (kollektív) jogok esetében elzárkózó magatartást tanúsít. Tanulmányok erősítik meg, hogy azok a nemzeti kisebbségi közösségek fejlődtek, erősödtek az elmúlt harminc évben, amelyek önrendelkezéssel bírnak, és nemcsak ezek a közösségek erősödtek, gyarapodtak, hanem az az állam is, melynek területén élnek.

Fél évszázadnyi küzdelem

Jean-Félix Acquaviva mindenekelőtt leszögezte, hogy a korzikaiak egy nemzet, még akkor is, ha a francia állam nem ismeri el, és nem biztosítja a nemzetként való létezéshez szükséges eszközöket. Felső-Korzika küldötte ezt követően hosszasan ismertette a sziget 1765-ös francia megszállásával, majd a francia állam integrációs lépéseivel szembeni évszázados szembenállást, mely az 1950–60-as évekre erős autonómiatörekvéssé vált a második világháborút követő események hatására, valamint a francia hatalom káros döntései nyomán. A konfliktusos állapot 1975-ben érte el a csúcspontját, amikor az Algériából visszatérő franciák a korzikaiak földjei, javai megszerzésével telepedtek le a szigeten. A folyamat hatalmas társadalmi elégedetlenséget szült, és ekkor fogalmazódott meg az, hogy a magára hagyott szigetnek szüksége van az autonómiára, hogy a közösség a sorsáról maga dönthessen, és fejlődhessen. Az autonomisták próbálkozásait kezdetben a francia állam erőszakkal letörte, ennek nyomán két mozgalom indult útjára: a nyílt, elfogadott politikai-társadalmi harc, illetve a földalatti, betiltott mozgalom. A tüntetések, tiltakozások, a politikai tárgyalások váltották egymást, de soha nem sikerült eljutni oda, hogy egy autonómiastatútumot megfogalmazzanak. Drámai, tragikus, erőszakos epizódjai is voltak ennek a folyamatnak, a csúcspontot Claude Erignac prefektus meggyilkolása jelentette, melyet a francia mélyállam büntetőhadjárata követett a helyi közösség ellen. Acquaviva szerint 2015-től Gilles Simeoni autonomista vezető nyomdokain haladva sikerült a küzdelem újjászületését elérni, a fegyveres, függetlenségpárti vonalat felszámolni, és elindítani egy kiegyezési folyamatot a francia állammal. Ez az új irány lehetővé tette, hogy 2015-ben az autonomista irányzat minden politikai szinten (helyhatósági, parlamenti) győzedelmeskedjék, és ez erős tárgyalási alap volt a francia állammal szemben. Ugyanakkor a prefektus feltételezett gyilkosának gyanús halála miatt 2022-ben kirobbant tömegtüntetésekre is szükség volt, hogy meggyőzzék a francia államot: tárgyalnia kell.

Franciaország kemény dió

A tárgyalások azonban egyáltalán nem voltak egyszerűek, a francia állam továbbra is rendkívül központosított és magabiztos. Egy hónappal ezelőtt érkezett el a történelmi pillanat, amikor a sziget politikai képviseletének 90 százaléka beállt a nacionalista, autonomista törekvések mögé, majd ezt követte a megállapodás a francia belügyminiszterrel, mely során összeállítottak egy alkotmányozó szöveget és egy egy autonómiatervezetet. Ez szeptemberben kerül a francia törvényhozás elé és reményeik szerint el is fogadják. Mindezek ellenére még nincsenek az út végén, hiszen meg kell győzni a francia parlament két házát: a nemzetgyűlést és a szenátust is – ha ezekben meglesz az egyszerű többség, akkor lehet alkotmányozó nemzetgyűlést összehívni, ez utóbbi esetében egy 3/5-ös többségnek kell elfogadnia az alkotmánymódosítást. Csata előtt állnak, nehéz lesz, de megnyerhető – fogalmazott. Jean-Félix Acquaviva szerint a központi francia hatalomtól azt kérik, hogy a korzikai parlamentnek közvetlen törvényhozási, szabályozási jogkörei legyenek, azaz bizonyos kérdésekben ne a francia, hanem a helyi parlament hozzon döntéseket, nyilván az alkotmányban lefektetett új keretek között. Az, hogy az alkotmánymódosító szövegben szerepel a kulturális, történelmi, nyelvi közösségre épülő korzikai közösség fogalma, már önmagában forradalminak számít egy centralizált, az egységes nemzetállam eszméjére épülő országban.

Demokratikus eszközökkel járható az út

A Székelyföld autonómiája kapcsán hangoztatott hatalmi ellenérvekről a korzikai képviselő elmondta, ők is ugyanazokkal szembesülnek, miszerint ők a francia államot akarnák szétrombolni. Ezek politikai dogmák, szürreális félelmek, melyeknek semmi valóságalapjuk nincs. Az autonómia egy európai gondolat, az európaiság része, működő példák már léteznek, még központosított államokban is, mint Portugália (az Azori-szigetek). Acquaviva szerint az első legalapvetőbb lépés, hogy a közösség elsöprő többsége akarja az autonómiát, és akkor elérhető lesz demokratikus eszközökkel. A nyelvi közösség, az odatartozás, az identitás megerősítése mindennek az alapja, ezt követően lehet törekedni a tárgyalópartner megtalálására, a közeledésre. Ugyanis szükség van olyan, az államot képviselő politikusokra is, akik rendelkeznek a kellő tisztánlátással arról, hogy az autonómia nem destabilizálja az országokat, hanem ellenkezőleg, a stabilitást, a virágzást, a békés együttélést szolgálja. Korzikán a francia politikum kezdeti nagyon óvatos, elzárkózó viszonyulásától 20–25 év alatt jutottak el a mai helyzetig. Demokratikus, jogi érvelési rendszeren keresztül, kellő pedagógiával elérhető, hogy meggyőződéses ellenzők megváltoztassák az álláspontjukat. Ez nem történik meg egyik napról a másikra, de az állandó, következetes politikai jelenlétre, más régiókkal való társulásra, erős nemzetközi kapcsolatrendszerre van szükség, erősebb együttműködésre az Európai Parlamentben – szögezte le. A képviselő szerint a már működő autonómiák képviselőinek meghívása, a példák felmutatása kimozdíthatja a román hatalmat a jelenlegi meggyőződéséből. A maga részéről reméli ugyanakkor, hogy amennyiben a francia állam elfogadja az alkotmánymódosítást, akkor az példaként szolgálhat Romániának is arra nézve, hogy az út létezik, és ez az együttműködésé.

Érdemes folytatni a harcot

A beszélgetés zárásaként a meghívottak és a házigazdák több következtetést is megfogalmaztak. Kulcsár-Terza József szerint a korzikai példát látva a székely autonómiára való törekvésben jó úton járnak, de türelemre van szükség és nehéz az a munka, amit el kell végezni még. Vincze Loránt szerint a korzikaiak autonómiamozgalma több évtizedes küzdelem, ezen a téren az erdélyi magyar közösségnek van mit behoznia, hiszen itt a közösségi cselekvés csak a rendszerváltást követően kezdődhetett el. A korzikai példából érdemes elsajátítani a kitartást: végig maguk mögött tudhatták a közösség támogatását, és a nyomásgyakorlást addig folytatták, amíg a legfelsőbb szinten is meghallották a hangjukat. Egy másik tanulság, hogy a magyar közösség élni tudjon azokkal a kompetenciákkal, amelyekkel már rendelkezik, így az anyanyelvhasználat jogával, amely sokszor még a Székelyföldön sem érvényesül a közintézményekben. A legnagyobb kihívás megtörni a román állam ellenállását, megértetni, hogy nem elszakadásról van szó, hanem a meglévő állami keretekben veszik a közösségek saját kezükbe sorsuk irányítását. Ugyanő arra is felhívta a figyelmet, hogy a kisebbségi ügyekben csak megengedő és támogató európai közegben lehet előrelépést elérni, ezért ez irányból is meg kell szerezni a támogatást.