A gelencei származású, Székelyudvarhelyen élő földrajztanár Kárpátok – Alpi formakincs a Magas-Tátrától a Retyezátig című, nagy méretű, rendkívül szép ismeretterjesztő kötete 2024-ben jelent meg a szerző magánkiadásában, s a korábbihoz hasonlóan ez is a debreceni Alföldi Nyomdában látott napvilágot. Ez Székely Árpád tizenhetedik könyve, mely a Kárpátok hegyvonulatainak alpi formakincsét, a jégvájta (glaciális) és jégkörnyéki (periglaciális) domborzatot mutatja be tudományos háttérrel és gazdag képanyaggal: 220 fotó mellett ábrák, vázlatok, térképek és digitális domborzatmodellek egészítik ki az igényesen megírt szöveget. A fényképek közel 80 százalékát a szerző készítette, a többi más fotósok munkája.

Székely Árpád szokás szerint rendhagyó földrajzórát tartott, melynek során geomorfológiai (felszín­alaktani) fogalmakkal ismerkedhettek a jelen lévő természetszeretők, s e témakörben ezúttal nem csak az erdélyi, gleccserek által alakított hegyekre, hanem a Magas-Tátra glaciális eredetű sziklavilágára is rápillanthattak. Így például megtudhatták, hogy a Kárpátok legnagyobb tengerszeme, a Halas-tó is ez utóbbi hegységben található, Lengyelország területén. S noha ekkora méretűeket mifelénk nem találni, a túrázók mégis örvendezhetnek a Retyezátban, illetve a Fogarasi-havasokban található tavaknak, miként más, jégvájta tájelemeknek is, akár már a közeli Bucsecs-hegységben.

Előadását követően Székely Árpád érdeklődésünkre elmondta, mostani, tizenhetedik könyvét tartja eddigi munkája csúcsának, ebben a tudomány, a geomorfológia ötvöződik a teljes kárpáti hegységív áttekintésével, miként azt is jónak tartja, hogy több fotós képe is bekerülhetett a kötetbe. E mögött tizenöt évnyi terepbejárás, fényképezés húzódik; számszerűsítve: a Fogarasi-havasokban hetvenszer, a Retyezátban nyolcvan alkalommal túrázott, gyűjtötte az információt, ám magát a kiadványt öt hónap alatt szerkesztette. Munkamódszeréről ismert, hogy általában éjszaka vezet, s még sötétben, fejlámpával indul útnak, hogy reggel korán már a hegyen fényképezhessen, ezt tette legutóbb a Magas-Tátra esetében is tavaly nyáron: délután még Udvarhelyen voltak, de hajnalban már Ótátrafüredről indultak felfelé.

Betegség miatt kezelés alatt áll, ez csökkentette állóképességét, már nem túrázhat úgy, mint korábban, így hajnali, magashegyi víztükrös fotók készítésére nem vállalkozhat, viszont készülő könyveihez így is hozzá tud tenni új képeket. Óvakodnia kell a napfénytől, ezért újabban esős napokon növényritkaságokat, virágokat fényképez. E célból április folyamán már hat-hét alkalommal szervezett kevésbé megerőltető „növénytúrákat”, járt a Tordai-hasadékban is, s azt tervezi, hogy következő, hasonlóan impozáns, tudományos jellegű kötete a hegyi virágokról szól majd; de bővíti a Kárpát-medencei épített örökségről szóló könyvét is, ahhoz is újabb felvételeket készít. „Összekapcsolom az egészségi lehetőségeimet azzal – magyarázza –, hogy mindenképpen alkossak, hagyjak magam után valamit.” Bizonytalanságban él, de nem roskad magába, nem vár, hanem dolgozik; munkájába belead apait-anyait, mert arra is gondol, éppen készülő könyve lehet az utolsó, ezért annak „ütősnek” kell lennie, a mostanit is annak tartja, összességében nagyon elégedett. Mindehhez – mint fogalmazott – két kislánya, az ötéves Boglárka és a másfél esztendős Boróka ad erőt, legújabb kötetét is kettőjüknek ajánlja.