A hátunk mögött hagyott évek — és most csak a demokráciában eltöltöttekre gondolok — társadalmi és politikai konjunktúrája igencsak fogékonnyá tesz minket arra, hogy az érem egyik, számunkra kedves oldalát lássuk meg. Sőt, vannak, akik esküsznek, hogy az éremnek csak egy oldala van. Pedig tudjuk, hogy kötelezően van legalább kettő, néha meg több.
Fontos kiemelnem, hogy a Bereczki Kinga írásában (Magyartalanítás vagy RMDSZ-telenítés?, Háromszék, 2009. január 28.) sok olyat említ, édes szirénhangon, ami sokunknak rendkívül szimpatikusan hangzik. Elítélni, megróni az RMDSZ-es hivatalvezetők nagy részét megalapozott és szükséges. A klientúrai szellemben fölépített rendszer visszás, sok érdemtelen embert juttatott pozíciókba, és ezek lehet, hogy többet ártottak, mint amennyi hasznot hoztak. DE, mindezek ellenére, két dolgot kötelezően hangsúlyoznunk kell, mielőtt mindenki maga döntene a kérdésben:
A rendszerváltást követő években, elsősorban a demokratikus értékrend súlyos, történelmi hiánya következtében alakult ki az a rendszerszemlélet, amely ciklikus áradást okozott minden kormányváltás után, függetlenül attól, hogy valaki kompetens-e vagy sem, illetve milyen hosszú távú, költséges programok szakadtak meg vagy módosultak radikálisan az új vezetés érdekei miatt. Mindezek egyrészt lassították a reformokat, másrészt rendkívül költségesek voltak (lásd például: az alternatív energiaforrásokat támogató program).
Az utóbbi négy kormányzati évben, ballépéseket és határozatlanságokat most figyelmen kívül hagyva, erőfeszítések történtek arra, hogy megszüntessék ezt a sok kárt okozó, kellemetlen klientúrai rendszert, lehetőséget adva arra, hogy a vezető pozíciókban lévő emberek hosszú távon tervezhessenek és bizonyíthassák rátermettségüket. Reális igényként kell megfogalmaznunk azt, hogy a kompetens, hozzáértő emberek tegyék továbbra is a dolgukat, és csak akkor menjenek, ha döntéseikkel kárt tettek a közérdekben.
Másfelől, és ez a legfontosabb, kedves Kinga, ez itt Székelyföld. Itt le is zárhatnám az érvelést, ha nem érezném úgy, hogy ez sokak számára nem azt takarja, mint ami valójában. Egy egyén vagy közösség jogai abban a pillanatban csorbulnak és/vagy érvénytelenítődnek, amikor azt valaki nem ismeri vagy nem gyakorolja. Jogunk van beleszólni abba, ahogy minket kormányoznak, hacsak nem szeretnénk a bégető juhokhoz hasonlatosak lenni. Minden bizonnyal ismered a Háromszéken kívüli állapotokat. Kulturális mészárlás folyik mindenfelé — lásd a Maros megyei tanfelügyelőség frontális támadását —, és nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy a túlzottan liberális szirénhangok elvonják figyelmünket felelősségünkről a család, a szűk közösség és a nemzet iránt. Ha egy hatékony államapparátust tudnánk a hátunk mögött, amely megakadályozza a visszaéléseket, akkor talán. De a jelenlegi törvényi szabályozás mellett lehetetlen például odahatni, ha egy intézményben nem akarnak magyarokat alkalmazni. És, remélem abban egyetértünk, ha itthon nem kap állást a székely fiatal, akkor vagy máshol keres, vagy munkanélküli alkoholista lesz. Ez pedig, természetesen, nem lehet érdekünk.
Összegezve a fentieket: sok mindenben egyetértek veled. Rengeteg az önös érdek, és az RMDSZ politikai hitele is a béka alsó fertálya alatt van, azonban ebben a kérdésben az ellenkező oldal pont olyan balga kijelentéseket tesz. Nekünk, civileknek föl kell lépnünk, és követelnünk kell a konszenzust. A nemzeti kérdésekben ez kötelező.
Blénessy Botond
